Gyorskeresés
Bedőlhet a Google TV?
Az Intel mellett a Logitech is menekülőre fogja. Egyedül a Sony marad a keresőóriás partnere.
Hirdetés
A Google TV kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba. A koncepció pártolói természetesen azt szerették volna, ha a számos vásárló nappalijába eljut a termék, de egy év elteltével kijelenthető, hogy ez nem jött össze. A hónap elején készült jelentés értelmében az Intel komoly erőfeszítések mellett sem tud betörni a tévépiacra, ami nagyban köszönhető a Google TV sikertelenségének. Akkor már látszódott, hogy hasonlóan szomorú lesz a Logitech sorsa is ebben az irányzatban. A vállalat már a nyáron csökkentette a Logitech Revue nevű termék ajánlott fogyasztói árát 299 dollárról 99 dollárra, de a tömegek fantáziáján a rendszer még így sem mozgatta meg.

Logitech Revue
A Logitech látva a konkurensek erejét kihátrál a Google TV mögül, és a Revue gyártása is megszűnik. A vállalat számításai szerint a fennmaradt készletek a következő év áprilisáig eladásra kerülnek, és ezzel végleg lezárul a Logitech Revue termékcsalád története. Guerrino De Luca, a gyártó elnök-vezérigazgatója meglehetősen kritikusan és egyben őszintén fogalmaz. Elmondása szerint a Revue legnagyobb hibája az ára volt, valamint a cég rosszul mérte fel az igényeket is. Ezenkívül a Logitech bevallotta, hogy a termék konkrétan béta állapotban került piacra, így nem kevés szoftveres probléma volt vele, melyek javítása komoly anyagi teherként nyilvánult meg.
A Google természetesen továbbra is hisz a szolgáltatásban, a rendszer azonban messze van attól, hogy rövid időn belül sikeres legyen, de a keresőjéről elhíresült óriásvállalatnak megvan az anyagi tőkéje ahhoz, hogy további fejlesztésekkel javítsa a Google TV helyzetét. Probléma azonban, hogy csak a Sony maradt a vállalat partnere, és ez a terjesztés szempontjából nehézségeket jelent. A Google TV mögé jóval több vállalatot kell állítani, hogy később sikeres platform lehessen belőle.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





