Gyorskeresés
A HIS elszólta magát az új generációs Radeonokról
A HD 6000-es termékcsalád a vállalat elmondása szerint az év végén mutatkozhat be.
Hirdetés
Az elmúlt hónapok alatt az AMD a HD 5000 szériás Radeonokkal nagyon kényelmes pozíciót állított be magának, hiszen az NVIDIA képtelen volt versenyképes termékkel válaszolni a vörös oldal felhozatalára. A zöldek vegetálása a héten ért véget, és a GeForce GTX 460 személyében egy nagyon jó ár/érték arányú terméket dobtak piacra, ami láthatóan sokak tetszését elnyerte. Bár az AMD hivatalosan is bejelentette, hogy az új versenyző érkezése után sem nyúl az árakhoz, a kereskedők máris megszabadították az extra haszontól a közvetlen konkurensként megjelölt Radeon kártyákat, így fel lehet fedezni némi árcsökkenést.
Az AMD természetesen már nem mutat be több HD 5000-es Radeont, hiszen az Evergreen kódnévre keresztelt termékcsalád leváltása még idén megtörténik. Dirk Meyer, a cég elnök-vezérigazgatója már az év elején utalt arra, hogy az év második felében új generáció lát napvilágot, ám akkoriban még nem volt világos, hogy ez konkrétan mit takar. A kijelentés óta majdnem fél év telt el, és tisztábban is lehet látni a várható változásokat. A legfontosabb szempont, hogy a TSMC váratlanul törölte a 32 nm-es gyártástechnológiát, ami természetesen az AMD és az NVIDIA terveire is kihatott. A változások hatására születhetett meg a Southern Islands néven ismert generáció, mely várhatóan utolsóként alapoz majd sok évet megélt R600 architektúrára. Az eddig kiszivárgott információk szerint az Evergreen esetén megismert shader blokk megmarad, de minden más egység le lesz cserélve hatékonyabb megoldásra, sőt megjelenik az írható másodlagos gyorsítótár is. Utóbbi elsősorban az általános számítási feladatokban lehet hasznos.

Nagy kérdés persze, hogy a Southern Islands család lapkái mikor érkeznek meg. Kenny Chow, a HIS marketingese a Funky Kitnek adott interjúban elárulta, hogy a HD 6000-es generáció első képviselői a negyedik negyedévben mutatkozhatnak be. Szokás szerint az első hónapokban mindenki a referenciamodellekre épít, és a gyártók egyéni megoldásai a következő év elején érkezhetnek. Mivel a gyártástechnológiában nincs lehetőség fejlődni, így a 40 nm-es HP gyártósorok használata borítékolható. A TSMC év végére nagymértékben megnöveli a gyártókapacitást, hogy semmi se álljon a partnerek útjába az igények kiszolgálásakor. A 28 nm-es technológián leghamarabb tavasszal érkezhet GPU, ám nem biztos, hogy a TSMC lesz ebből a szempontból az első, mivel a GlobalFoundries is rendelkezni fog a megfelelő gyártósorokkal.
Előzmények
-
Radeon HD 5830: a számkivetett
A HD 5770 és HD 5850 közé pozicionált videokártya hónapok alatt sem tudta magát megkedveltetni. Mi ennek az oka?
Hiány lehet a Radeonokból az év második felében
A GlobalFoundries beleveti magát a GPU-k gyártásába
-
Radeon HD 5870
Az AMD 2,15 milliárd tranzisztoros GPU-ja köré épülő szörnye tette tiszteletét nálunk.
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





