Gyorskeresés
Egyelőre nem csökken a Radeonok ára
A döntést a gyártók a magas igényekkel magyarázzák.
Hirdetés
A hét elején startolt el a GeForce GTX 460 névre keresztelt versenyző, mely az új GF104-es lapkát alkalmazza, ami a nagyobb GF100-as verziónál sokkal versenyképesebb termék lett. Természetesen az NVIDIA új üdvöskéjének megjelenése után rögtön felmerült az árverseny lehetősége, hiszen a friss Geforce-ok nagyon jó ár/érték arányt képviselnek, ám az AMD és gyártópartnerei egyelőre nem tervezik az árazás megváltoztatását. Természetesen a döntés csak a közeljövőre vonatkozik, így az iskolakezdés után érkező HD 6000-es generáció bőven felkavarhatja az állóvizet.
A GF100 lapkákra épülő, új generációs GeForce kártyák startja után jelentősen megnőtt a Cypress GPU-s megoldásokra leadott rendelések száma, és ezzel a helyzettel a gyártók máig nem tudnak megbirkózni. Az igények túl nagyok a gyártókapacitáshoz viszonyítva, így hiába jelent meg a GeForce GTX 460 az AMD addig nem fog elgondolkodni az árak mérséklésén, amíg a raktárakat hétről-hétre kipucolják. Ez természetesen az árversenyre rosszul fog hatni, de ne feledjük, hogy az NVIDIA most már értékelhető alternatívát mutatott fel a Radeonok ellen, így a piac még sem olyan egyoldalú, mint amilyen eddig volt, és ez végső soron kedvező a vásárlók számára.

Az AMD partnerei arra is felhívták a figyelmünket, hogy a HD 5000 szériás Radeonok egy kártya használatával is támogatják a három monitor meghajtásáért felelős Eyefinity technológiát, továbbá HDMI-n keresztül kezelik a DTS Master Audio és a Dolby TrueHD formátumokat, sőt a legtöbb terméken a DisplayPort kimenet is fellelhető. Arról természetesen nem számoltak be, hogy GeForce kártyával elérhető a CUDA és a PhysX technológia, de ezt a hiányosságot mi pótoltuk.
Érdemes megjegyezni, hogy a GF104-es lapkára várhatóan több, gyorsabb kártya is érkezik még, ám jelenleg a gyártópartnerek a felhalmozott GeForce GTX 465 és 470 jelzésű termékek eladásán dolgoznak, és nem szeretnének házon belüli konkurenciát teremteni. Ez természetesen érthető lépés, hiszen a teljes értékű GF104 jelentősen jobb alternatívát jelentene, a játékosok számára értéktelen funkciókkal telezsúfolt, GF100-as lapkára épülő termékekhez viszonyítva. A GeForce GTX 480 jövője egyelőre kérdéses. Bár az üzleti érdekek szempontjából egyértelműen eldobható a termék, a marketingértéke sokat jelenthet az NVIDIA számára. Az ok nyilvánvaló: a világ leggyorsabb grafikus kártyája cím elérhetetlen a GeForce-oknak, így kényszermegoldásként a leggyorsabb GPU szlogenbe kell kapaszkodni.
Előzmények
GeForce-invázió a GF104 alapjain
-
GeForce GTX 465: álgyors kártya drágán
Az NVIDIA bemutatta harmadik, 100 ezer forint környékén tanyázó videokártyáját. A kérdés csak az, hogy kinek kell?
Hiány lehet a Radeonokból az év második felében
-
Bevezetés a fermis GeForce rejtelmeibe
Az NVIDIA három piacot is megtámad az új generációs GF100 lapkával. Vajon minden területen versenyképes a technológia?
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





