Gyorskeresés
Szponzorunk
Hajlítható LCD-kijelzőt mutatott be a Samsung
Mobil eszközökbe kerülhet a műanyag szubsztrátumra ültetett megjelenítő.
Hirdetés
Hajlékony kijelzőkről mindeddig főként az úgynevezett elektronikus papírok kapcsán hallhattunk. A többféle technológiát rejtő elnevezés mögött kezdetben csupán monokróm képet produkáló megjelenítők álltak, később azonban filterek alkalmazásával, illetve több képalkotó réteg egymás fölé helyezésével színek ábrázolására is lehetőség nyílt. Azokon a felhasználási területeken, ahol a kis fogyasztás és – valamilyen fokú – hajlékonyság is fontos, a polimeralapú OLED technológia is fényes jövő előtt áll, bár szakértők szerint nagyobb felületű kijelzők sorozatgyártására még néhány évet várnunk kell.
A Samsung friss bejelentése egy részben hagyományos eljárással készített hajlékony kijelzőről tudósít: a vállalat egy folyadékkristályos TFT-monitor prototípusát készítette el, amely üveg helyett műanyag szubsztrátumra került. A műanyag előnyei között első helyen a fizikai behatásokkal szembeni nagyobb érzéketlenség és a kisebb súly említendő, de nem mellesleg a panel hajlított állapotban is megtartja eredeti vastagságát – így képmegjelenítő képességét. Hátránya, hogy fényereje egyelőre elmarad a hagyományos megoldásoktól.

A prototípus 640x480 pixel felbontású, képátlója 7 hüvelyk. A Samsung a kijelzőt az elterjedt hordozható eszközökben (telefon, PDA stb.), illetve újfajta, "viselhető" (wearable), vagyis az öltözet részét képező alkalmazásokban látná viszont. A gyártó már ez év elején is bemutatott egy prototípust, ám annak mérete nagyjából fele volt a mostaninak, és egyéb gyermekbetegségekkel is küzdött. A koreai kormány által is támogatott hároméves fejlesztési projekt eredményeképp a műanyag szubsztrátumos LCD-kijelzők sorozatgyártása sem ütközne nehézségekbe, azonban a piaci megjelenéssel kapcsolatban egyelőre nem közöltek pontosabb információkat.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





