Gyorskeresés
Szponzorunk
Fotókon az ultahordozható kategóriás Asus U36S laptop
A Sandy Bridge-es notebook tömege nem éri el a 2 kilogrammot, vastagsága pedig 2 cm alatt marad.
Hirdetés
Az Asus tavaly ősszel leplezte le egyik legkönnyebb és legvékonyabb, így nem meglepő módon az ultrahordozható kategóriában megjelenő notebookját, az U36-os típust. Mérete ellenére a laptop nagyobb társaihoz hasonló teljesítményt nyújtott, így azok nagyszerű vetélytársa lehetett.

Az utód U36S ma debütált, legalábbis végre néhány kép is napvilágot látott róla. Egy mindössze 19 mm-es vastagságú, 1,9 kilogrammos hordozható gépről van szó, melyet 13,3”-es képátlójú, 1366x768 pixeles felbontású kijelzővel szereltek fel, váza pedig a minél kisebb tömeg, de minél erősebb szerkezet érdekében magnézium ötvözetből készült. Belül a Sandy Bridge alapokra épülő konfigurációja található, mely a második generációs Core processzorok egyikével, legfeljebb 750 GB-os merevlemezzel, és kétcsatornás üzemmódban is használható DDR3 memóriával rendelhető. Van továbbá N-es Wi-Fi kártyája, Gigabit Ethernet aljzata, 3.0-ás USB és HDMI portja, valamint ellátták kártyaolvasóval, ujjlenyomat-olvasóval, multi-touch-os érintőpaddal. Akkumulátora 4 vagy 8 cellás lehet.
Az Asus U36S Windows 7 operációs rendszerrel előtelepítve érkezik, az ára pedig egyelőre ismeretlen, bár egyes források szerint 1000 euró körüli összegre számíthatunk.
Azóta történt
Előzmények
Sandy Bridge-dzsel frissült az ASUS VX7 Lamborghini
-
Asus notebook Sandy Bridge-dzsel
Az Asus N53-as laptopjában elemeztük az Intel legújabb mobil platformjának képességeit.
-
Asus NX90 - stílus és karakter
Kipróbáltuk az Asus és a legendás Bang & Olufsen közösen tervezett, óriási notebookját.
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu








