Hirdetés

Egy rakás rézzel hűtené a Silent Power a PC-it

A Silent Power kevésbé ismert cég a piacon, de nevükből már kitalálható, hogy a csendes hűtés területére szeretnének koncentrálni. A vállalat olyan koncepción dolgozik, amely egy combosabb konfigurációt is képes lenne lehűteni, méghozzá ventilátor nélkül. Ennek az alapja egy jó adag réz, amelyet szivacsszerűen kellene kialakítani, majd azt a hűtésre szoruló részegységek fölé helyezni. Ezzel a megoldással a PC lényegében nyitott lenne, hiszen a hűtőborda konkrétan kívülre vezetné a hőt, viszont megfelelő méretű rézborda mellett nem lehetetlen a kivitelezés. A Silent Power szerint a speciális, szivacsszerű kialakítás miatt a levegő áramlása még ventilátor nélkül is rendkívül hatékony, így a külső hőmérséklet sosem megy 50 °C fölé. Ez belül persze 70-90 °C-os működési hőmérsékletet jelenthet, ami a mai lapkák számára szintén nem gond.

A tesztgép egyébként egy Intel Core i7-4785T-s processzort és egy NVIDIA GeForce GTX 760-as GPU-t használ. Természetesen a szokásos funkciók sem hiányoznak, illetve a rendszermemória és az adattároló is megválasztható. A Silent Power az ötlet megvalósítására saját gyűjtést szervez, amelyben 45 ezer eurónak kellene összegyűlnie, és ezután a következő év közepére már szállítható is lenne a termék. A tervek szerint az alapmodell 500 GB-os merevlemezt kapna 8 GB-nyi rendszermemóriával, amiért 700 eurót kellene fizetni. Ez az ár felkúszhat 1160 euróra is, de ebben az esetben a HDD-t 1 TB-os SSD váltja, illetve a rendszermemória kapacitás is 16 GB-ra nő. Az operációs rendszer szerepét Windows 8.1 töltené be, míg a tápellátást egy külső tápegység szolgáltatná. Utóbbi kihelyezésére azért volt szükség, mert a terméket 160 x 100 x 70 mm-es kiterjedéssel szeretnék szállítani.

A projektet az alábbi oldalon lehet támogatni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés