CES 2013: részletek az NVIDIA Tegra 4-ről

Az NVIDIA Tegra 4-ről már korábban is érkeztek pletykák, de most végre a vállalat is beszélt az új fejlesztésről, mely bizonyos értelemben meglepetésekkel is szolgál, de nem pont úgy, ahogy azt vártuk. Ez persze lehet a túlzott elvárások hibája, azonban az IGP technikailag sajnos nem fejlődött sokat, de ne rohanjunk ennyire előre. Maga a lapka a TSMC 28 nm-es HPL gyártástechnológiáján készül, és nagyjából 80 mm²-es kiterjedésű.

A Wayne kódnevű SoC a Tegra 3-nál alkalmazott felépítést és működést használja a processzor oldaláról, vagyis a négy darab ARM Cortex-A15-ös processzormag mellett lesz egy ötödik, szintén Cortex-A15-ös kiegészítő erőforrás, mely terhelés nélkül, vagy alacsony igénybevétel mellett aktiválódik. Ekkor a többet fogyasztó főmagok lekapcsolhatók, ezzel az adott termék üzemideje megnövelhető. A pontos órajelekről még nincs adat, de maximum 1,9 GHz-es paraméter várható, míg az extra mag az energiatakarékos működés érdekében jóval alacsonyabb órajelen üzemel.

NVIDIA Tegra 4
NVIDIA Tegra 4

Az IGP oldalán bemutatkozik az új GeForce ULP fejlesztés, mely már 72 darab feldolgozót tartalmaz, ami sokkal több, mint amennyit a Tegra 3 használt. Sajnos azonban marad a megosztott felépítés, vagyis az NVIDIA nem követi a konkurenseket a hatékonyabb unified shader dizájn felé, így a 72 magból valamennyi pixel, míg a maradék vertex shader. A pontos arányról nincs adat, de a pixel shader egységek száma jóval nagyobb. Valószínű, hogy 24 vertex és 48 darab pixel shader feldolgozóról lesz szó, de ez az adat nincs megerősítve. Az API-k támogatás szempontjából az NVIDIA nem közölt pontos információkat, de az OpenGL ES 3.0 a hardver adottságai alapján valószínűnek tűnik, ám a Microsoft grafikus API-jának az oldalán a unified shader dizájn hiányában valamelyik DirectX 9-es szint (feltételezhetően a legmagasabb) kezelése lehetséges.

Sajnos negatívumként említhető, hogy a shaderek feldolgozási precizitása 20 bites marad, ami ma még jónak számít az ultramobil grafikus processzorok között, hiszen a Tegra 3 is ilyen, de az új generációs, konkurens IGP-k már 32 bites precizitás mellett és képesek számolni. Persze ez a programtól és a drivertől is függ, mivel a hardvereket nem kötelező a legjobb minőségi szinten működtetni, de ha egy alkalmazás támogatja a nagyobb precizitású módot és azt a driver engedi, akkor a képminőség tekintetében az új GeForce ULP nem lesz a legjobb alternatíva. Ugyanakkor persze az ultramobil termékek kis képernyőjén ennek nem biztos, hogy lesz könnyen észrevehető következménye, hiszen a Tegra 3 az aktuális, vagy mondhatni az előző generációs konkurensek 16 bites precizitásához képest jobb képet állított elő, de ezt senki sem vizsgálta, vagy vette észre. Ennek megfelelően a Tegra 4 esetében sem biztos, hogy valóban érzékelhető negatívum lesz a 20 bites precizitás, miközben a sebességben biztos, hogy előnye van a 32 bites feldolgozáshoz képest.

A memóriavezérlő támogatni fogja az LPDDR2, az LPDDR3 és a DDR3L szabványú lapkákat, de ennél is fontosabb, hogy kétcsatornás megoldásról lesz szó, vagyis az eddig alkalmazott 32 bites buszszélesség 64 bitesre nő. A videók dekódolását és enkódolását fixfunkciós egység látja el, és az 1440p-s felbontású H.264-es és VP8-as formátumú anyagok is támogatva lesznek. A Tegra 4 értékelendő extrája, hogy kezeli az USB 3.0-t, ami egyre inkább alapkövetelménnyé válik, továbbá a HDMI 1.4b interfészen keresztül a külső megjelenítőket is támogatja. Utóbbi már a 4K-s tévéket is képes meghajtani, illetve az 1080p-s kijelzőket 120 Hz-es frissítéssel is kezeli, ami a sztereó 3D szempontjából fontos.

A Tegra 4 HDR nélkül és HDR-rel
A Tegra 4 HDR nélkül és HDR-rel

Az NVIDIA a saját fejlesztésű képfeldolgozó processzorának (ISP) teljesítményét is a sokszorosára növelte az elődhöz viszonyítva, továbbá megjelent az állandó HDR mód. Mint ismeretes a mai digitális kameráknak minimum két fotóra van szükségük, hogy azokból egy HDR képet állítsanak elő, ami két másodpercet is igénybe vehet. A Tegra 4 ugyanezt 0,2 másodperc alatt megoldja, ami gyakorlatilag lehetővé teszi a valós idejű HDR-t. Ezt alkalmazva a rendszer gyakorlatilag bármilyen fényviszonyok mellett nagyon jó képet állít elő, vagyis a kép nem lesz túl világos vagy túl sötét.

NVIDIA i500 (Icera)
NVIDIA i500 (Icera)

Az NVIDIA a Tegra 4 mellett bemutatta az i500-as (Icera) 4G LTE modemet, mely egy 28 nm-es HP gyártástechnológián készülő lapka. A vállalat a terméket a Tegra 4 mellé ajánlja. A rendszer nyolc darab processzormagot használ, amelyek egyenként lekapcsolhatók, így a környezeti hatásoktól függően többféle fogyasztási szint mellett működik. Az i500 jelenleg az UE hármas kategóriát támogatja, vagyis nagyjából 100 Mbps-os letöltési sebességre képes, de később érkezik egy négyes kategóriájú megoldás, amely 150 Mbps-ot is tud majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés