Gyorskeresés
A BFG feladja a harcot a VGA-piacon
A közkedvelt gyártó bejelentette, hogy felhagy a grafikus kártyák forgalmazásával.
Hirdetés
Az NVIDIA egyik legnagyobb partnereként számontartott BFG sokak számára szomorú bejelentést tett. Az Egyesült Államokban rendkívül népszerű gyártónak – a cég érdekeit szem előtt tartva – kényszerű döntést kellett hoznia, melynek értelmében felhagy a grafikus kártyák forgalmazásával. A BFG már korábban kihátrált az európai piacról, ám ez nem volt elég. John Slevin, a vállalat elnöke szerint a VGA-kból már nem tudnak profitot termelni, így nyolc év után kénytelenek hátrahagyni a piacot.
A BFG elsősorban a drágább termékek forgalmazásából élt, de az NVIDIA a Radeon HD 5000 család bemutatkozása óta csak a 150 dollár alatti szegmensben képes jelentős eladásokat elkönyvelni. Az előző generációs GeForce GTX 200 sorozatból már az elmúlt évben kiürültek a raktárak, amit Jen-Hsun Huang a novemberben tartott pénzügyi sajtótájékoztatón meg is erősített. A nagyobb partnerek kénytelenek voltak megvárni a felsőkategóriás fermis GeForce-okat, amelyek áprilisban meg is jelentek, ám a fogadtatásuk felemásra sikeredett. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a GeForce GTX 400 szériás kártyák előállítási költsége borzasztóan magas, ami vaskos árcédulát követelne, de ezt a luxust az NVIDIA nem engedheti meg magának a konkurens Radeonok – viszonylag alacsonynak mondható – árazása miatt. Arról nem is beszélve, hogy a kiszivárgott információk szerint az NVIDIA csak csomagban árulja az új versenyzőket, ami arra kényszeríti a vállalatokat, hogy egy GF100 lapkához 20 darab egyéb GPU-t is rendeljenek az olcsóbb szegmensekbe nevező, 40 nm-es gyártástechnológián készülő megoldásokból. A BFG pár korábbi pletyka szerint próbálkozott az AMD-nél az esetleges partneri viszony kialakításáról, ezt azonban a cég sosem erősítette meg, és a friss bejelentés hatására már maga a feltételezés is értelmét vesztette. A vállalat valószínűleg a közeljövőben megjelenő fermis GeForce-okban sem látta az áttörés lehetőségét, ami nem jelent túl sok jót a régóta várt árversenyre nézve.

Természetesen a BFG nem zár be végleg, így továbbra is jelen lesznek a tápegységek piacán, illetve az előre összeszerelt, igen impozáns számítógépeinek forgalmazása sem áll le. Sőt a vállalat szóvivője elmondta, hogy a jövőben a notebookoknak is nagyobb figyelmet szentelnek. Fontos megjegyezni, hogy a gyártó továbbra is vállalja a garanciát a már eladott, vagy a jövőben értékesített grafikus kártyákra, és a 24 órás, teljeskörű terméktámogatás sem szűnik meg.
A fejleményeknek legjobban az EVGA örülhet, hiszen a BFG kényszerű kapitulálása után egyetlen komoly ellenfele sem marad a GeForce vonalon, mivel az XFX esetében már korábban kiderült, hogy nem fogja forgalmazni az új generációs NVIDIA kártyákat. Az események tükrében persze nagy kérdés, hogy ez a pozíció mennyire lesz jövedelmező.
Azóta történt
Előzmények
Nyáron befuthat a mobil Fermi?
-
A GeForce GTX 470 és 480 tesztje
Végre-valahára megkaparintottuk őket: az NVIDIA videokártyáinak új generációja minden szempontból brutális lett.
Nagyon alacsony az NVIDIA GF100 kihozatala
-
Bevezetés a fermis GeForce rejtelmeibe
Az NVIDIA három piacot is megtámad az új generációs GF100 lapkával. Vajon minden területen versenyképes a technológia?
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG ú...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





