Hirdetés

Elegáns és hatalmas a Lian Li új háza

A tajvaniak új toronyháza szokás szerint jócskán tartalmaz alumíniumot és edzett üveget is.

A Lian Livel élőben utoljára a Computexen találkoztunk, ahol többek között szó esett a cég új logójáról és a cég vezetőségében lassan időszerűvé váló stafétaváltásról is. Mindkettő tetten érhető a tajvani kiállításon demózott PC-V3000-es toronyházon, ami már az új jelvénnyel és edzett üveg oldallappal készül, a tavaly év végi bemutatkozást követően pedig az ősz folyamán kerülhet a boltokba.


[+]

A V3000 maga egy teljes méretű torony, 625 mm magas, 605 mm mély és 245 mm széles, alaplapokból pedig E-ATX-ig képes fogadni a modelleket. A lap mellé van még hely 9darab 3,5 vagy 10 darab 2,5 hüvelykes egységnek és 8 bővítőkártyának, a tápegység pedig szokás szerint külön kamrába, az alaplap alá került. A ház alapja acélból, a burkolat nagy része pedig a cégnél megszokott módon alumíniumból készült, és könnyen eltávolítható, ahogy a bal oldali edzett üveglap is, amelyet kézzel oldható csavarok rögzítenek. Nagy hangsúlyt fektettek a tervezésnél a hűtési lehetőségekre is, a V3000-be ugyanis négy radiátor (is) telepíthető: alulra, felülre, hátulra és az előlap mögé is kerülhet egy-egy egység, ezek közül az alsó akár 480 mm-es is, lehet, míg felül 420, elöl pedig 360 mm a maximális méret (mindebből egyébként a beépíthető ventilátorok méretére és számára is következtethetünk). Ami a belső tér további dimenzióit illeti, a VGA kártya számára 360 x 170 mm áll rendelkezésre, a CPU hűtő 170 mm magas, a tápegység pedig 300 mm hosszú lehet.


[+]

Bár a Lian Li dizájnja inkább a visszafogottságról híres, azért az RGB LED divat mellett ők sem mehettek el szó nélkül, az előlap mögé került egy állítólag diszkrét világítás, amelyet szintén az előlap még rejtett gombokkal lehet vezérelni. A tetőn mindezt egy HDMI, két USB 3.1 Type A és egy USB 3.1 Type C konnektor egészíti ki, a megszokott 3,5 mm-es jack hangcsatlakozók társaságában.

A V3000, ahogy már említettük, az ősz folyamán érkezik a boltokba, ajánlott ára pedig 450 dollár lesz.

Előzmények

Hirdetés