Altájjal és nyelvvel irányítható játékvezérlők a Valve egyik mérnökétől

A Valve szeptemberben már bemutatta igen innovatív játékvezérlőjét, de nyilván sejthető, hogy megannyi kísérletezés előzte meg a végleges gamepad megszületését. A vállalat mérnökei azonban igen extrém vezérlési formákkal is kísérleteznek. Ben Krasnow többek között két videót is feltöltött az internetre, melyek bemutatják a kísérletek eredményét és az adott eszközök működését.

Az első videóban látható, hogy az irányításért a felhasználó altája felel, amin mozogva lényegében bármilyen irányba el lehet jutni. A rendszer viszonylag egyszerűen működik. A forgatás a két irányba való nézésért felel, míg a mozgáshoz a megcélzott irányba kell egy kis nyomást kifejteni, ami tulajdonképpen lefedi az iránygombokat. Ennek köszönhetően az egyik kéz felszabadul, de igazából ennek a koncepciónak az érdekessége a virtuális valóság vezérlése lehet, mivel ott már maga az apróbb mozgás jobb beleélést biztosít.

A második videón lévő vezérlőt a szájba véve lehet használni. Technikailag egy egér érzékelőjéről van szó, ami a nyelvmozgás alapján képes meghatározni a felület elmozdulását. Ennek a használata már igen nehézkes, gyakorlatilag egy játékot lehetetlen vele irányítani, de Ben Krasnow szerint a kiterjesztett valóságot megcélzó eszközök mellett hasznos lehet egy olyan vezérlési forma, ami nem igényli az ember kezét.

Az nagyon kétséges, hogy a koncepciókból lesz-e valami, de érdekes látni, hogy Ben Krasnow veszi a fáradtságot az efféle extrém ötletek kipróbálására.

Előzmények

Hirdetés