Firmware

A firmware megfogalmazása bonyolult, mivel igen széles felhasználási területe van. Alapvetően egy olyan szoftverről van szó, ami a különféle elektronikai eszközök vezérlését végzi. Ennek megfelelően a firmware egy rögzített, többnyire kis méretű program vagy adatstruktúra. A firmware tehát elvi értelmezés szerint egy hardver és szoftver közötti réteget jelent.

A kifejezést Ascher Opler használta először méghozzá 1967-ben, a Datamation folyóiratba írt cikkében. Az eredeti megfogalmazás szerint olyan írható vezérlőtárat jelentett, ami a számítógép utasításkészletét megvalósító mikrokódot tartalmazta, és ennek lecserélésével a CPU utasításait módosítani lehetett. Később ez a megfogalmazás alaposan kiteljesedett, így minden mikrokód besorolható volt ebbe a kategóriába, függetlenül a vezérlőtár típusától (utóbbi lehet csak olvasható, vagy akár írható is). Mára gyakorlatilag minden olyan nem felejtő memóriában tárolt szoftvert firmware-nek tekintünk, ami a hardver vezérléséért felel. Látható, hogy az évek során mennyire megváltozott a firmware definíciója és épp ezért bonyolult ezt körülírni.

A firmware számottevő szerepet tölt be manapság, mivel a hardvergyártók az elkészült termékek esetleges hibáit firmware frissítéssel oldják meg, illetve ennek segítségével az adott masina képességei is kiegészíthetők. A hardverek egyébként jellemzően többszintű firmware-t használnak manapság. Az alacsony szintű vezérlésért felelős kód nem változtatható meg, így az egy rendkívül kisméretű, csak olvasható memóriában tárolt szoftver. A frissítések a magasabb szintű vezérlésért felelős kódrészt befolyásolják, melyet célszerű írható memóriában tárolni, hogy ez módosítható legyen.

A firmware esetében lényeges megjegyezni, hogy hivatalosan a gyártók szokták kiadni a frissítéseket, de manapság egyre többen fejlesztenek nem hivatalos firmware-t a különböző eszközökre. Ezt azért teszik meg mert esetleg egy olyan funkciót akarnak kihasználni, vagy éppenséggel letiltani, amit az adott gyártó nem szeretne megvalósítani. Ezek a módosított firmware-ek minden esetben azt eredményezik, hogy a felhasználó elveszíti az adott termékre vonatkozó garanciát, illetve természetesen a frissítést csak saját felelősségre érdemes elvégezni, mert a hardver hibás működését is okozhatják.

Hirdetés