Általános tudnivalók
Nagyon gyakran kapunk kérdéseket lelkes "újoncoktól", hogy hallottak már a túlhajtásról, jópofának tűnik, szeretnék kipróbálni, de nem merik, nem tudják hol kezdjék. Most összegyűjtöttünk néhány alapvető tudnivalót és módszert, amivel a tuninggal csak most ismerkedőknek szeretnénk segíteni. Veterán olvasóinknak és tuningosoknak ennek megfelelően a cikk nem okoz majd túlzott meglepetést...
Elöljáróban annyit megjegyzünk, hogy csupán önmagáért nem érdemes tuninggal foglalkozni. Ha nem lassú a géped, nem érdemes piszkálni. Két okból lehet nekiállni: költségtakarékossági célzattal, illetve megszállottságból. Olykor kemény pénzeket lehet spórolni jó hardverválasztással és megfelelő beállításokkal, de jól jöhet akkor is, ha csak pár hónappal szeretnénk kitolni régi hardverünk elévülési határát.
Annyi biztos, hogy sok mindent meg lehet tanulni a géppel kapcsolatban, ha az ember eljátszadozik a túlhajtással. Rá lehet érezni, hogy hol kell "belerúgni" a rendszerbe, ha az éppen problémázik. Néha hibaelhárításként is jól jön egy-két bevett tuningfogás, azonban legtöbbször a teljesítménynövelésen van a hangsúly.
A vagány mellett kérjük vigyázni!
Hirdetés
Legelőször is szeretnénk leszögezni, hogy a túlhajtás, tuningolás, overclocking, nevezzük bárminek, veszélyes üzem. Leginkább a hardverre és a gépen tárolt adatokra nézve, de akár a felhasználóra is (áramütés, gutaütés, még nagyobb ütés attól, akinek a gépét tönkretettük, ilyesmi). Mindent csakis és kizárólag a saját felelősségedre csinálsz, nem vállalunk, nem vállalhatunk felelősséget semmilyen kár bekövetkeztéért, ami számítástechnikai berendezések nem előírás szerinti működtetéséből okozol. Attól, hogy nekünk vagy bárki másnak bevált, még nem biztos, hogy neked is működni fog. Sorry, ez van. Ha valamiben nem vagy biztos, egy csöppnyi kételyed van, inkább kérdezz! Vonj be szakértőt - lehetőleg ne olyat, aki "hallott már róla", hanem esetleg huzamosabb ideje fut egy felpiszkált gépe. Egyszerűbb és olcsóbb is, mert szétégett dolgokra ugrik a garancia is. Legyen némi PC-s alapismereted, hardver és szoftver terén is, és nem árt az sem, ha valamennyi technikai érzékkel rendelkezel (csavarhúzó kezelése). Nem lehet mást mondani: ésszel!
Ennyi ijesztgetés után vágjunk bele, megfontolt és ésszerű munka esetén nem szabad, hogy baj történjen.
A vas
A tuningot leginkább behatároló tényező a hardverünk. Egyszerűen képesnek kell lennie arra, amit szeretnénk vele csinálni. Ez legtöbb esetben azt jelenti, hogy támogatnia kell bizonyos szintű manuális konfigurálást, mert ha mindent automatikusan beállít, akkor nem tudunk beleszólni, ergo no tuning (vagy legalábbis körülményesebb eljárást igényel). Bizonyos dolgoknál (RAM, proci) ez nem kérdés, ott korábban sem volt mit fizikailag állítani, egy alaplapon viszont annál inkább. Régebben jumperekkel és DIP kapcsolókkal lehetett manuálisan állítani dolgokat, például a buszsebességet. Ma már a legtöbb funkciót a BIOS-ból lehet állítani (ha még nem találkoztál a BIOS-szal, akkor keress egy hozzáértő havert és csak némi ismerkedés után állj neki a gépet piszkálni).
Egy funkció jellemzően hardveres maradt: a BIOS nullázó/törlő/kisűtő jumper, bár vannak olyan elfajzott lapok, ahol egyszerűen lehagyták ezt. Nem árt megismerni a helyét, előbb-utóbb a kísérletezés során biztos beáll majd olyan állapot, hogy a rendszer sehogy sem áll fel, ilyenkor kell kisütni a BIOS-t. Ekkor visszaáll alapértékekre, lehet ismét gyakorlatozni. Fontos megemlíteni, hogy Award BIOS-szal szerelt alaplapoknál a BIOS kisütése előtt van még egy lehetőség, amit érdemes kipróbálni: a gép indításakor azonnal elkezdeni nyomogatni-nyomva tartani az Insert gombot, ha nem nagy a zűr, akkor a gép alapértékekkel elindul, de a BIOS-ban nem ír át semmit. Ilyenkor beléphetünk a BIOS-ba és visszacsinálhatjuk előző lépésünket, ami sejthetően a nem indulás oka. Utána el kell menteni a BIOS beállításait, és lehet haladni tovább. Előnye, hogy nem kell újra nulláról bekonfigolni a BIOS-t minden mellényúlás után, azonban nem mindig működik. Ha két-három próbálkozás után sem akar indulni a gép, akkor marad a BIOS kisütése.
A technológia határa
Ha már tudjuk, hogy "tuningképes" a hardverünk, akkor lehet megnézni, hogy mik az egyes komponensek technológiai határai (ez egyébként az alkatrészválasztásnál is fontos szempont, kiváltképp a szorzózáras prociknál). Nem lehet mindent az égig hajtani. A technológia határa egyáltalán nincs összefüggésben azzal, hogy adott esetben mit lehet beállítani egy cuccnál, pl. hiába lehet beállítani 200 MHz-es buszsebességet egy alaplapnak, ha 140 felett meg se nyekken. Ennek a lapnak 140-nél van a technológiai korlátja.
A technológiai korlát nagyon tág fogalom, lehet értelmezni rendszerekre vagy akár a legmütyürebb alkatrészre is. Azaz ugyanazzal a chipsettel lehet két teljesen más karakterű és "végsebességű" alaplapot is építeni, ha a chipset szemszögéből nézzük a dolgot. Ebben az esetben a legjobb, leggyorsabb alaplap hajtja legközelebb a technológiai korlátjához a chipsetet. Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy nem lehet teljesen egyforma tulajdonságú alkatrészeket gyártani, tehát a technológiai korlátot csupán nagy vonalakban, statisztikai jelleggel lehet megadni, lesznek példányok, amik közel sem tudják megütni ezt a szintet, egyesek pedig túl is szárnyalják. Tehát attól, hogy a havernek sikerült x-et kihozni egy alkatrészből, még nem jelenti azt, hogy neked is tuti meglesz, hiába veszel teljesen ugyanolyat. Okos választással azonban minimálisra lehet csökkenteni a mellényúlás veszélyét.
Például a procik
Jól kézzelfogható és fontos tényező a procik technológiai korlátja. Parci korábban mesélt a procik steppingjeiről. A lényeg az, hogy nem minden egyes különböző órajellel kapható processzor más vas. Vannak bizonyos kiadások (ezek a különböző procimagok, a "nagy váltások") és ezeken belül revíziók-finomhangolások (ezek a steppingek, szabadon fordítva "lépcsők", egy bizonyos dizájn apró hibajavításai). Például a Celeron esetében eddig volt 4 különféle procimag, és azoknak is egyenként számos steppingje.
Jellemzően minden steppingnek megvan a maga technológiai korlátja. Ezt azért fontos tudni, mert ennek alapján lőhetjük be, hogy mit is várhatunk el a procinktól. A legelső, Covington Celeron 400-450 MHz-et bírt maximum, az utána következő Mendocino-magos kiadás steppingtől függően 450-550 MHz-et vitt simán, míg a Coppermine-128 legutolsó, cD0 steppingű példányai akár 1200 MHz felett is elaszaladgálnak. Az adott stepping technológiai korlátját a gyári kínálat alapján lehet jól lemérni: amit a egy steppingen belül a leggyorsabb egyed tud, az nagyjából az összes, azonos steppingűben benne van. Példának okáért Mendocino Celeron volt 300-tól 500 MHz-ig gyári kiadásban, de bármelyiket vetted, semelyiket sem tudtad 550-600 MHz fölé hajszolni, mert egyszerűen abban a technológiában nincsen több. Ezért kellett az Intelnek is váltani, ők sem tudtak többet kihozni abból a magból.
Miért fontos ez? Azért, mert a gyártó tulajdonképpen ugyanazt adja el egy szérián belül, csak más sebességre beállítva. Ennek piacpolitikai okai (is) vannak: amíg van kereslet a gyengébbre, addig azt kell árulni, akár a gyorsabb lebutításával, ha lassút már nem tudunk előállítani, mert így később hamarabb kell fejleszteni - csúnya, de így van. Ha okosan választasz, akkor az adott technológia alsó, illetve a még megfizethető szegmenséből vásárolsz (mert a felső határon levő gyáriak mindig aránytalanul drágák), és a többi, benne rejlő potenciált magad aknázod ki. Előfordul, hogy a gyártó is már a technológia határait feszegeti, ilyenkor ők is válogatják a termékeiket sebesség szerint, azaz kicsit felborul a képlet: a gyorsabb gyári procit tényleg magasabb abszolút sebességre tudod hajtani (ilyen például az Athlon XP esete is). Ilyenkor rekordot dönteni nehéz a legolcsóbb reprezentánssal az adott szériából, viszont némi pluszt mindenképp ki lehet belőle még hozni.
Az erősen elméleti kiképzés után legyünk kicsit gyakorlatiasabbak.
Hórukk... húzzuk a procit!
Egy processzor működési sebességét (órajelét) alapvetően két dolog határozza meg: az alaplapi buszfrekvencia (FSB) és a szorzó. Proci sebesség = FSB x szorzó. Például egy 1.0 GHz-es Celeron proci 100 MHz-es FSB-n fut, és 10,0x szorzót támogat, így adódik a 100 x 10,0 = 1000 MHz.
Ha növelni akarjuk a proci órajelét, akkor egyiket/mindkettőt változtatnunk kell. Ez nem olyan egyszerű, több okból kifolyólag. Először is, a legtöbb proci nem hagyja a szorzóját piszkálni. Az Intelnél sehogy sem lehet ezen változtatni, az AMD prociknál kinyitható a szorzózár (előfordulnak gyárilag nyitott példányok is), de ezután is olyan alaplappal kell rendelkeznünk, ami a már kinyitott procinak tud más szorzót állítani. AMD prociknál a szorzónyitásért a procin található L1 kapuk, más néven "hidak" felelnek, ezeket kell páronként bezárni, és már lehet is állítgatni a proci szorzóját. A művelet rendkívül egyszerű, de pontos leírása itt túl hosszú lenne. Ellenben a neten nagyon sok helyen lehet találni képekkel illusztrált segédletet a művelethez, tessék keresgélni (kulcsszavak: AMD multiplier unlock). Egyetlen trükk van: jól kell csinálni. Ha rosszul csinálod, jobbik esetben csak nem fogsz tudni szorzót állítani, esetleg nem indul a gép, rosszabb esetben zárlatot kaphat a proci.
Az FSB-vel való játszáshoz is olyan alaplap kell, ami támogatja ezt a funkciót. Az FSB állítása sokkal összetettebb, mit a szorzó piszkálása. Nagyon sok múlik egyrészt az alaplap lelkén, a chipseten, de sok függ az egész lap tervezésétől, minőségétől. Legfontosabb tudnivaló, hogy vannak szabványos buszsebességek, illetve hogy az alaplapon minden komponens sebessége a legtöbb esetben az FSB-től függ (PCI és AGP buszok, a rajtuk levő IDE, USB, stb. vezérlők, a memória, stb.). Jelenleg szabványosak a 100 és 133 MHz (800 MHz alatti Celeronoknál és egyes régebbi prociknál 66 MHz). Ha ezektől eltérünk, minden mást is alul- vagy túlhajtunk. Odafigyeléssel és ésszerű eltérések alkalmazásával azonban nem lesz gond.
A PCI és AGP buszok függősége kiemelten fontos számunkra. Ezek az FSB-ből származnak egy osztó segítségével. A PCI szabványosan 33, az AGP 66 MHz-en fut. Így ha például 133-as FSB-t állítunk be, a PCI frekit egy 4-es osztóval, az AGP-t egy felezővel kapjuk. A mai AGP kártyák elég sokat kibírnak, akár 80-100 MHz-es AGP frekit, de például a hálókártyák és SCSI vezérlők háklisak a túlságosan magas PCI buszra (38-43 MHz felett), régebbi HDD-k a felhúzott IDE vezérlőkkel nem jöttek ki. Az osztók egy bizonyos FSB tartományban működnek, azaz ha 133 MHz-ről felfelé toljuk az FSB-t, akkor is marad a negyedelő és felező. Ez például 150-es FSB-nél 38-as PCI-t és 75-ös AGP-t jelent. A lényeg, hogy figyeljünk a függőségekre és extrém módon főleg a PCI buszt ne hajtsuk túl. (Jobb esetekben manuálisan állíthatók az osztók, és akár aszinkron, azaz FSB-től független buszkezelés is létezik, de ezek ritka csemegék.)
Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy az FSB emelése az egyik legnagyobb fajlagos teljesítményfokozó, ezért célszerű törekedni a lehető legnagyobb FSB alkalmazására, a fenti intelmeket nem feledve.
Procituning: FSB és stepping
Az FSB-tuning tehát Intel és AMD prociknál is adott. Alapesetben ez is kielégítő eredményre vezet, főleg, ha jól választunk processzort. Inteleknél a fix szorzóra és az adott mag, stepping technológiai korlátjára kell figyelni. A processzor szorzóját nem írják rá, de könnyen kiszámolható: a névleges órajelét el kell osztani a szabványos FSB-jével. Ezeket mindig feltüntetik a dobozon, vagy könnyen kideríthetők más forrásból. Például egy 933-as P3-asban, ami 133 MHz-es FSB-n fut 933 / 133 = 7,0x szorzó van.
Ha tehát tudjuk, hogy például a cD0 Coppermine magnak úgy 1200 MHz körül van a vége, és az alaplapunkon 133-as FSB-t tudunk beállítani, akkor egy 1200 / 133 = 9,0x szorzóval rendelkező cD0 procit kell beszerezzünk, például egy 900-as Celeront (9,0 x 100 = 900, ugye). cD0 Celeronból a legkisebb szorzójú a 800-as, ezt "maxra" kihajtva is még értelmes, bár nem biztos, hogy egyszerűen elérhető buszsebességet kapunk: 1200 / 8,0 = 150 MHz. Így nagyobb teljesítményt nyerünk, mint a 9,0 x 133-as felállással, azonban komolyabb igényeket támaszt az alaplappal és a memóriával szemben is. Célszerű inkább felfelé hagyni korrekciós lehetőséget, azaz a technológiai határ alá lőni a szorzóvadász procivásárlás esetén, két okból is. Ha kevés FSB-ből tudunk választani (például csak 100 v. 133 MHz), akkor ciki, ha nem jön be a 133, mert nincs hova visszaesni, csak a névleges órajelre. Ha pedig finom lépcsőkben tudunk FSB-t állítani, akkor inkább célszerű majd kicsit felfelé csalni, mint lefelé. Azaz inkább 136-ra kelljen majd felhúzni a lapot, mint 130-ra visszavenni. A 930-1050 között kifekvő Spitfire-magos (950 MHz-ig tartó) Duronon lehet ezt jól példázni: egy 750-essel (7,5x) nem lehet mit kezdeni, ha nem megy 7,5 x 133 = 1000-en, míg a 700-as a 7,0 x 133 = 933-at nagy valószínűséggel megüti, jó esetben azonban akár 7,0 x 150 = 1050 is benne lehet a cuccban. És a 933 tuti gyorsabb, mint a 750...
Kicsit összetettebb a kép, ha a proci szorzóját is tudjuk állítani. Ez jelenleg csak AMD-knél adott, ott is kis bűvészkedés kell hozzá (lásd L1 hidacskák). A kerámiatokozású AMD prociknál a zárnyitás akár egy grafitceruzával megoldható, ezért nagyon elharapózott a szorzóállítgatás. Most a műgyanta tokozású Athlon XP-vel már nehezebb a zár feloldása, ezért visszaesett a lelkesedés, de (sajnos) az XP-knél nem is olyan lényeges, ugyanis a gyári példányok is elég közel vannak már a technológia határához, némi minőségi FSB-tuninggal a procit is maxra lehet pörgetni (mondjuk gyári 133 helyett 150-es busz a legtöbb XP-t kifuttatja).
Extrém tuninghoz azonban nincs más út, mint a szorzók kinyitása: ilyenkor először belőjük a rendszer által tolerált legmagasabb FSB-t. Ehhez fel kell oldani a szorzózárat, majd a lehető legkisebb szorzót beállítani. El lehet kezdeni emelni az FSB-t, lassacskán, nézve, hogy meddig bírja a rendszer. Ha megvan, és stabilan ki van tesztelve a max FSB, akkor el lehet kezdeni a proci végét megkeresni. Ez egyszerűbb, csupán a szorzót kell emelni, és figyelni, tesztelni, meddig stabil a rendszer. Mivel ez a módszer elég macerás, időigényes, és főleg nagyon spicces hardvert kíván (leginkább alaplap és RAM tekintetében), csak megszállottaknak ajánlott. Azonban a fáradozás meghozza gyümölcsét...
De hogyan is válasszuk ki a megfelelő steppingű procit magunknak? Itt az Intelnél van az előny, mert rendkívül közlékenyek, a weboldalukról letölthetők az összes termékükhöz, így a procijaikhoz is ún. Specification Update-ek. Valahányszor változtatnak valamit egy adott processzoron, frissül a Specification Update-je. Ebben sok egyéb infó mellett fel van sorolva az összes kiadott processzor, mindegyiknél megjelölve a sebességét, FSB-jét, a mag típusát, a steppinget, valamint hogy dobozos vagy OEM kivitelben készült. Továbbá minden egyes eltérő procifajtának van egy S-Spec kódja, ami egy Sxxxx formátumú karaktersor. Ez pedig a processzoron rajta van, tehát a boltban könnyű kiválasztani az igényeinknek pontosan megfelelő egyedet. AMD prociknál a helyzet kicsit bonyolultabb, mert nincsenek hivatalos információk az egyes steppingváltásokról. Eddig még megbízható és átfogó adatbázissal sem találkoztunk a neten, de azért a helyzet szerencsére nem reménytelen. Az AMD procikon is van egy 4-5 betűből álló, a steppingre utaló kód (a procin levő szöveg második sorának első karakterei). Annyit kell tudni, hogy minél "magasabb rendű" betűkből áll a kód, annál újabb, így várhatóan jobb az adott proci. A Morgan-magos Duronok között például van AHHAA, illetve AHLCA is, ez utóbbi jobb, mert az L "nagyobb" a H-nál (3. karakter). Az AMD-nél nem tudni, hogy egy adott gyári sebességen milyen steppingű procik készülnek (az Intel prociknál ez kiderül a Specification Update-ből), azonban az idő haladtával a jobb steppingek az alsóbb sebességkategóriákban is megjelennek. Azaz 800-as Celeronból van cC0 és cD0 steppingű is, ilyenkor az utóbbit kell preferálni. Az AMD-nél szintén előfordulnak azonos sebességen más kódú procik, a boltban ezek alapján lehet kiválasztani a legmagasabb kódút, mint remélhetőleg a legfrissebb technológiával készült egyedet.
Hogy ne maradjanak ki, ejtsünk szót a P4-ekről is. Parci róluk is elkövetett egy nívós cikket, tehát komoly infót ott tessék keresni, itt csupán annyit, hogy itt igazából a Northwood-magos (512 kB-os) verziókkal érdemes kezdeni, bár az első szériás (Willamette) procik utolsó steppingjei is barátságosak voltak - csak még nehezen tudtak versenyezni akár egy gyári Athlon XP-vel (főleg ár/teljesítmény tekinetében). A P4-ek is mind szorzózárasak, ezért ha tuningolni akarsz, ezt az alalaplap és a procisebesség megválasztásánál vedd figyelembe. Ráadásul sok jó P4 chipset és lap között is lehet már dúskálni, tehát csak bátran!
Annyit érdemes még megemlíteni, hogy a korszerű buszrendszerek már a procikhoz hasonlóan egy szorzóval dolgoznak, azaz egy órajel alatt több adatot tudnak átvinni. Az Athlon EV6-os rendszerbusza DDR (Double Data Rate, kétszeres adatsebességű), míg a P4-é QDR (Quad Data Rate, négyszeres adatsebességű). Ezt azért fontos tisztázni, mert legegyszerűbb a valós órajellel számolni mindig, és nem az ilyen-olyan szorzókkal felbűvészkedett verziókkal. Mert ha a Duron FSB-jét nem 100-as DDR-nek, hanem (kvázi) 200 MHz-nek vesszük, akkor sehogy sem akar kijönni a 10,0 x 200 = 1000 MHz. Ráadásul a memóriaválasztásnál is egyszerűbb a képlet, ha tudjuk, milyen valós buszfrekvencián fut az adott proci.
Procituning: nő a feszültség...
Persze mást is lehet piszkálni, nem csak a szorzót és az FSB-t. A tuningos egyik legfontosabb eszköze a kakaó, avagy a feszültségemelés. A plusz fesz jótékony hatással van a magasabb órajel elérésére, illetve a stabilitásra is. Cserébe viszont több hőt is fog termelni a cucc, bármiről legyen is szó! Jobb tuningfunkciókkal ellátott alaplapok lehetőséget adnak egyes komponensek tápfeszültségének manipulálására, szerencsére ésszerű határok között. Alapvetően a proci magfeszültségét szokás kicsit feljebb pöckölni, de manapság sokszor már az I/O, RAM, AGP feszültségeket is külön lehet szabályozni.
Ökölszabályként 10% pluszt lehet veszélymentesen ráereszteni egy komponensre. Elvetemültebbek hardveres átalakítások (forrasztás, stb.) révén jelentősebb túltáplálást is létrehozhatnak, de ilyenkor extrém hűtési megoldásokat kell alkalmazni, azaz nem kezdő téma. Procituning esetén érdemes feszültséget emelni, FSB tuninghoz az egyebeket sem árt feljebb nyomni.
Ha valamilyen okból nem lehet feszültséget állítani az alaplapunkban, akkor manuálisan is lehet segíteni. Az AMD prociknál az L7-es kapuk jelzik a processzor feszültségigényét, ha mindegyik zárva van, akkor a maximális 1,85 V-ot kéri és kapja a proci az alaplaptól. Ez nagyon egyszerű és tuningbarát megoldás. (A többi kapuszett a többek között a szorzót állítja, így elvileg azt is lehet a procin buherálni, de míg a szorzózárnyitást és a feszültségemelést pusztán összekötésekkel el lehet érni, addig a szorzó megváltoztatásához már összekötött hidakat is szét kell vágni, ami nem egyszerű feladat, és ráadásul irreverzibilis behatás, azaz garanciavesztést jelent - az AMD gyárilag lézerrel "aprítja" a hidacskákat). Univerzális, de buhera megoldás, ami tetszőleges processzorra működik: egyes tüskéket (lábakat) kell megfelelően összekötögetni (megpatkolni), hogy a rajtuk kimenő jelet megváltoztassuk, így más szorzót, feszültséget, stb. kérjen a proci. Ez elég buhera megoldás, ráadásul beláthatatlan veszélyeket is rejthet, csak hozzáértőknek ajánlott (főleg mert át kell nyálazni hozzá a proci doksiját, hogy mit hova is kell kötni).
BIOS óra: a kos (RAM)
A BIOS-ról külön könyvet lehetne írni, szerencsére a neten szintén lehet találni már komoly munkákat a gépünk legalapvetőbb funkcióit kezelő környezetről. Sok fontos dolgot, néhány hasznosat, és jó sok feleslegeset lehet itt beállítani. Néha (főleg gond esetén) frissíteni illik. Újabban a procik paramétereit lehet itt beállítani.
Sajnos a BIOS-ok nyelvezete nem egységes, olykor ráadásul inkonzekvens, néhány dolog meg még az XT-s (nem XP-s!) időkből ragadt benne, így nehéz általánosan frappáns tanácsokat adni. Bizonyos értékeknél a nagy a jó, másoknál a kicsi. Egyiknek az a jó, ha ki van kapcsolva, másiknak pedig az, ha be.
Minket leginkább a RAM beállításai érdekelnek. A RAM általában szinkronban fut az FSB-vel, de létezik aszinkron kezelés is (több-kevesebb sikerrel), ilyenkor szintén egy szorzóval származtatják a RAM sebességét az FSB-ből. Lehet ez +/- 33% vagy akár +66% is manapság, chipset- és alaplapfüggők a lehetőségek. Amennyiben az FSB alacsonyabb, mint a RAM-unk névleges órajele, akkor érdemes az aszinkron felskálázást bekapcsolni. Ha viszont FSB-tuningolunk, akkor általában a szinkron hajtás a célszerű, de olykor akár aszinkron alulhajtani is érdemes a RAM-ot, ha már nem bírja az iramot, pedig az alaplap még menne feljebb.
Memóriajáték
A RAM-ok fajtáiról szintén kiselőadást lehet tartani, jelenleg három típus van: SDRAM, DDR SDRAM, valamint RDRAM (ez utóbbi csak P4-hez). Az SDRAM kifutóban van, a DDR befutóban, az RDRAM pedig próbál megkapaszkodni a semmiben, ugyanis úgy néz ki most már mindenki ejtette, pedig mintha ippeg beérett volna. Ha már kiválasztottuk a RAM fajtánkat, meg kell nézni a jelölt sebességét. SDRAM-ban van/volt PC66, PC100, PC133, ahol a jelölés a célzott felhasználási sebességet jelöli. Léteznek PC150, PC166 jelölésű modulok is, ezek kimondottan tuning RAM-ok, ugyanis hivatalosan ilyen RAM sebességet nem lehet előállítani semelyik platformon. DDR-ből is van jópár: DDR200/PC1600, DDR266/PC2100, DDR300/PC2400, DDR333/PC2700, vagy most már akár DDR400/PC3200 is. A DDRxxx elvileg a hivatalos jelölés, a PCxxxx pedig a sávszélességre utal. Nekünk a DDRxxx a kézenfekvőbb, mert ezzel tudjuk beazonosítani legkönnyebben a célfrekvenciát. Ha lehámozzuk a DDR-sége miatt ráaggatott kétszeres szorzót, megkapjuk a valós működési frekvenciáját, amit könnyen tudunk párosítani a buszsegességgel, ha azt is valós frekiben néztük. Azaz a DDR266-os modul valójában 133 MHz-en fut.
Ha túl szeretnénk hajtani a rendszerünket, főleg FSB-tuning tekintetében fontos a jó RAM választása. Ez itthon jóformán lehetetlen, hiszen a kereskedők legritkább esetben tudnak pontos információt mondani a moduljaikról, legtöbb számára darab-darab, pedig nagy különbség van köztük. A célfrekvenciát még meg tudják mondani, mert általában rajta van a modulon, hogy PC-akárhány, de azt, hogy ezt milyen CAS Latency (egy bizonyos fontos időzítés) mellett tudja, azt már általában nem tudni.
Pedig a működési frekvencia után a másik legnagyobb befolyásoló tényező a CAS Latency. Két okból is fontos. Egyrészt, mert a kisebb értéke jobb, másrészt általában a RAM-oknak megvan az a tulajdonsága, hogy gyorsabban hajtva csak egyre nagyobb CAS Latency mellett tudnak dolgozni. SDRAM-nál 2 és 3 lehet a CAS értéke, DDR-nél 2, 2,5 és 3. Tehát a jó teljesítményhez célszerű a minél jobb CAS Latency-jű RAM, illetve ha húzni szeretnénk, akkor egy CAS2-es RAM-ban több tartalék van, mint egy CAS3-asban. Példa: egyik RAM 133-on CAS3 szépen fut, és mondjuk 150-ig fel lehet húzni, de ott vége. A másik modul CAS2-ben futja a 133-at, sőt még a 150-et is, de ha visszavesszük CAS3-ra, akkor akár 160 MHz-et is megüti.
Sajnos itthon próbálkozáson kívül másként nehéz jó tuning RAM-ot szerezni, és az egyes gyártók termékeinek karakterisztikája között is nagy eltérések vannak. Van olyan, ami CAS3-ban sem megy többet, mint CAS2-ben, van olyan, ami CAS2-ben csak 100 MHz körül jó, de CAS3-ban akár 160-at is visz, aztán van olyan is, amit CAS2-ben sem tudtunk a végéig kergetni, mert nincs hozzá elég gyors alaplapunk.
Fontos megjegyezni, hogy nem szabad bedőlni az egyik magyar sajátosságnak a RAM-ok területén: a "brand" megjelölésnek. Ez csupán azt hivatott jelölni, hogy a modulon ismertebb gyártó által készített chipek vannak. Ez azonban minimális információtartalommal bír, ugyanis nagy gyártóknak is vannak kimondottan gyenge minőségű RAM-jaik, és a "noname" cuccok között is lehet aranyat találni. Ráadásul ami az átlag vásárlónak gagyinak tűnik, lehet akár a világ harmadik legnagyobb gyártója is. Hab a tortán, hogy a chipeken kívül rendkívül sok múlik a modul gyártóján is, jó chipekből is lehet vacak modult előállítani. Igazi márkás RAM-ot nem a chipekről azonosítják be, hanem a modul gyártójáról, és általában pontos jelölések vannak a teljesítményét illetően (pl. DDR266 CL2.5). Nevesebb márkák: Micron, Crucial, Infineon, Kingmax, OCZ.
Sebesség szempontjából meghatározó tényező még a Bank Interleaving. Nyugodtan be lehet kapcsolni maxra (4-Way), gyorsítja a RAM hozzáférést, ráadásul nem érzékeny a tuningra. Sajnos nem minden chipset támogatja.
SDRAM és DDR tuning esetén konzervatív beállításokkal célszerű kezdeni, aztán fokozatosan durvítani, vajon mit bír a memória és az alaplap. A konzervatív értékekre jó tippet lehet kapni, ha a BIOS-ban egy Default beállítást hajtunk végre, vagy kisütjük a BIOS-t. Érdemes kísérletezni az optimális FSB-RAM beállítás-procisebesség kikeverésére, a hármat maxra hangolni egyszerre sosem lehet. Ökölszabályként a CAS fokozatok között 5-5% sávszélesség difi van, és a 4-Way Bank Interleaving is durván ennyit jelent. (Ne feledjük, az I/O vagy RAM feszültségemelés segíthet a RAM-tuningban.)
A RAM témát lezárandó, pár szó az RDRAM-ról. Hosszú és bonyolult története van, most koncentráljunk a teljesítményére. PC600 és PC800 kivitelben készül. A PC600 szigorúan kerülendő. Manapság a P4-hez lehet használni, teljesítménye meggyőző, csupán a jövője kérdéses, ráadásul a DDR-es P4 megoldások szintén hajszálnyira vannak csak lemaradva tőle. Az SDRAM és DDR árak "normalizálódása" után most már nem tűnik veszettül drágának, az igazi P4-fanatikusok esküsznek rá. RDRAM-os konfig tuningjánál alapvető tényező, hogy olyan alaplapot kell venni, ami tudja manuálisan aszinkron visszaskálázni az RDRAM-ot (azaz PC600-ként kell futtatni a PC800 RAM-ot). Ezzel a trükkel lehet emelni az FSB-t, miközben a szinte húzhatatlan RDRAM marad eredeti órajele közelében.
Videokártyák bütykölése
A videokártya-tuning témáját nem kell túlmisztifikálni. Alaptétel, hogy a mai videokártyák szűk kerszetmetszete a memória-szávszélességük. Ezen a memória sebességének emelésével lehet némileg segíteni, tehát elsőként azt kell a lehető legmagasabb értékre feltornászni. Illetve már a kártya kiválasztásánál ennek kell az elsődleges szempontnak lenni egy adott típus különböző megvalósításai között: a gyorsabb RAM többet ér, mint a több RAM. 32 MB gyors memóriával többet érsz, mint 64 mega lassúval.
A grafikus kártyákon 128 bites DDR SDRAM van jellemzően manapság. Előfordulnak olcsó kártyák, amelyek 64 bites DDR memóriával készülnek, ezek célszerűen kerülendők, mert nagyon gyenge teljesítményt nyújtanak, még a 128 bites sima (SDR) SDRAM-mal szerelt verziók is leverik ezeket a jól marketingelhető DDR-eseket. Persze a legrosszabb megoldás a 64 bites sima SDRAM, az ATi Radeon VE/7000 esetében például sajnos a 64 bit SDR/DDR között lehet választani.
Később pluszként a grafikus processzor órajelét is lehet emelni, de mindenképp második lépésként, ugyanis egyszerre mindkét komponenst maxra kihajtani nem lehet, és mint említettük, a RAM a fontosabb.
Az I/O és AGP feszültségek emelésével lehet némileg elősegíteni a sikeres videokártya-tuningot.
Hűtsd le...
A tuninggal mindig nagyobb hőtermelés jár együtt, két okból is. Egyrészt nagyobb frekvencián hajtod a cuccot, ami már magában jobban melegít, ráadásul általában még egy kis segítő feszültségemelést is bedob az ember a siker érdekében, ami további hőt termel.
Ezért elengedhetetlen, hogy rendes hűtéssel rendelkezzél a túlhajtással való kacérkodás előtt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a processzorra rendesen rögzítsd a bordát, mert különben rövid úton elfüstölhet a rendszer. Az FCPGA tokozású prociknál vigyázni kell a magra, nehogy megsérüljön, a hatalmas erővel felhelyezett borda szakszerűtlen szerelés folytán könnyen összeroppanthatja a védtelen magot. Szerencsére újabban egyre terjed a magok fémsapkával való ellátása, ami a magzúzás problémáját lényegében megszünteti (lásd P4, újabb Celeronok).
Hűtőbordák és a hűtendő felület közé mindig kell kenni szilikonpasztát. Legfontosabb feladata, hogy ne maradjon levegő a két felület között, ezért csupán vékony rétegben kell felvinni, és kizárólag az érintkező felületekre. Extrém tuningolók az ezüsttartalmú pasztákra esküsznek, amelyek jobban vezetik a hőt, de ezek előnye csak nagyon kiélezett helyzetekben érvényesül, alapvetően elég a jó minőségű szilikonpaszta is - a legnagyobb gondot jelentő szigetelő levegőréteg megszüntetésére az is tökéletesen elég.
Amennyiben zárt házban szeretnéd géped elhelyezni, tuningtól függetlenül nem árt odafigyelni a megfelelő légáramlásra a dobozon belül. A kábeleket rendezd össze, esetleg érdemes az alkatrészek elrendezésével is variálni az optimális megoldás megtalálása érdekében. Szükség esetén további ventillátorokkal lehet segíteni a levegőmozgást, de célszerű nem elfeledni, hogy nem helikoptert építünk...
Hatékony megoldás a kritikusan melegedő eszközök hűtőbordáit kívülről szívott hűvös levegővel fújatni, például csövezeten keresztül. A gép porosodásának csökkentésére érdekes koncepció a házban túlnyomás keltése: több levegőt fújass befele, mint amennyit szívsz kifele, a többi úgyis kivándorol a réseken - ellenkező esetben pont fordítva, az összes résen szívja a ház a port. (Az teóriát még nem kíséreltük meg tudományosan bizonyítani, de értelmesnek tűnik.)
Mindig fel-fellángol az ún. hűtőprogramok iránti lelkesedés is. Ezek a processzoroknak azt a funkcióját használják ki, hogy ha éppen nem csinálnak semmit, akkor részlegesen kikapcsolhatók (ez az ún. HLT utasítás). Valóban csak Win9x alatt érdekesek ezek a progik, mert a korszerűbb oprendszerek már tartalmazzák az auto-HLT-ot. Nagyon hatásosan tudják csökkenteni a proci hőmérsékletét - amikor alig dolgozik. Teljes terhelés alatt azonban nem érnek semmit, mert a procinak nincs idje HLT-olni, így kicsit értelmetlennek tűnik használatuk, ugyanis a hűtést maximális terhelésre kell tervezni, ami viszont így részterhelésnél is messze elegendő lesz. Persze ha a hűtésünk (és annak hangereje) hőmersékletfüggő, úgy már van értelme venni a fáradságot egy ilyen program bekonfigolására.
No és persze kalandvágyóknak mindig ott vannak az egzotikusabb hűtési fájták: folyadékhűtés, kondenzációs hűtés, termoelemek használata, vagy ezek keveréke...
Tesztelés, stabilitás
A legjobb tuning sem ér semmit, ha utána nem lesz stabil a gép. A stabilitást teljes biztonsággal ellenőrizni nehéz feladat, ezért nem játszanak túlhajtással a nagy volumenben gépet szerelők, a szerverépítők pedig pláne.
Szerencsére egyre több jó tesztprogram születik, amikkel egyes komponenseket lehet behatóbban ellenőrizni. Azonban mindezek nem tudják helyettesíteni a sok játszadozás útján gyűlő tapasztalatokat, amikor a gép bicegéséből vagy fagyásából már következtetni lehet a hiba forrására.
Memória tesztelésére kiváló program a Memtest86. Picike, saját floppyról bootol, nem függ az oprendszertől, és ráadásul ingyenes. A letölthető fájlok készítenek egy saját bootlemezt, erről indítva el is indul a Memtest86. Jobbra fent két sáv látható, a fenti mutatja az összállapotot, az alatta lévő pedig az aktuális teszt haladását. A képernyő alsó felében van a hibalista helye. A program sebessége függ a memória mennyiségétől, valamint a proci és a RAM sebességétől, de semmiképp sem egy rövid teszt. Ellenben tapasztalataink szerint nagyon megbízható. A legfontosabb tudnivaló, hogy egyetlen hibát sem szabad mutasson. Ha egy hibázó cím is megjelenik, akkor valahol gond van: RAM időzítések, RAM frekvencia, rossz a modul (vagy csak nem szereti a rendszert vagy a többi modult), esetleg az alaplappal van valami baj. Ha a jelentkező hiba mindig ugyanazon a címen jelentkezik, akkor valószínűleg a modulban van a gond (vagy csak nem bírja az adott sebességet és azon a címen a "leggyengébb" a modul), ha viszont véletlenszerűen vándorol, akkor inkább alaplap, esetleg processzorhibára érdemes gyanakodni. Ha kifagy a program, az majdnem biztosan nem RAM hiba. Fontos megjegyezni, hogy a program a végtelenségig fut, ha végzet a tesztsorozattal, akkor újra kezdi - nem érdemes a végét várni.
A processzorok tesztelésére sok program van. Egyrészt terhelni kell a procit, hogy kiderüljön, megfelelő-e a hűtés, másrészt ellenőrizni kell, nem vét-e számítási hibát. A melegítésre kimondottan jó a CPU Stability Test procimelegítő funkciója, a számításokat pedig például a Prime95 Torture Test funkciójának futtatásával lehet ellenőrizni. A Prime95 Mersenne-prímeket számol, munkáját egy központi szerverrel való kommunikációval hangolja, de nekünk az öndiagnosztikai funkciója a legfontosabb. Ilyenkor számol, majd összehasonlítja az eredményt egy ismert jó válasszal. Ha hibázik a proci, akkor itt biztosan kibukik. A két procinyúzó parallel használata rendkívül jó teszt.
Videokártya stabilitásának tesztelésére kiválóan alkalmasak a 3DMarkok (objektív mérésekre viszont csak korlátozottan...). Processzornyúzásra a 3DMark 2000 software render üzemmódja is kiváló, főleg magas felbontásokkal.
Célszerű a teszteket ebben a sorrendben végezni, mert így lesznek egyre komplexebbek. A 3DMark elszállhat RAM, proci és videokártya probléma miatt is, de ha korábban már az első kettőt kizártuk, akkor csak a grafika körül kell keresni a gondot.
A puhábbik fél: a szoftver
Sok múlik a szoftveren is. Vannak toleránsabb oprendszerek, és vannak kimondottan finnyásak. A Win98 példásan igénytelen, az Me viszont nagyon válogatós hardvereket illetően. Ha megkapja, amit szeret, szuperül fut, de ellenkező esetben nem lehet megbékíteni. Egyes felhasználói programok is érzékenyek lehetnek a túlhúzott gépre, de ez nagyon ritka eset.
Csupán azért említjük meg mindezt, hogy ne érjen senkit meglepetés, hogy ami egyik oprendszer alatt simán ment, az egy másik alatt nem lesz tuti problémamentes.
Integető szavak
Remélhetőleg sikerült néhány fogalmat és fogást tisztáznunk a kezdőbbek számára. Továbbra is felhívjuk mindenki figyelmét, hogy tuningolni csak ésszel szabad és kizárólag saját felelősségre lehet. A gyorsabb működtetés némileg csökkenti az alkatrészek élettartamát, de "szakszerű" eljárás esetén ez nem jelent gondot, mert így is messze előbb elavul a cucc, minthogy tönkremenne. Óvatlan vagy eszement módszerek alkalmazásával viszont radikálisan is csökkenhet a résztvevő komponensek élettartama, akár egy pillanat alatt nullára is.
Nem szabad elhanyagolni a biztonsággal kapcsolatos eszközöket sem. Legyen erős és lehetőleg minőségi tápegységed, normális és megfelelően rögzített hűtésed. Egy eldurranó táp vagy megálló ventillátor (leeső borda) komoly károkat tud okozni.
Ha a feltételek adottak, bátran, de megfontoltan neki lehet állni a munkának. Hajrá!
(karib)
