Hirdetés

4+1 olcsó akciókamera tesztje

Bevezető, tesztmetódus

Nincs könnyű helyzetben az, aki olcsó, de jó minőségű, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy "már" használható akciókamerát szeretne vásárolni. A választék az elmúlt 1-2 év során hatalmasra duzzadt, többen csak átcímkéznek, kérdéses a minőség, a támogatás, és a legrosszabb: a legnépszerűbbekből megjelentek a hamisítványok is. Mára eljutottunk oda, hogy a kínaiak a kínait másolják. Hiába, jótól lopni nem szégyen, az viszont már annál inkább, ha az csak silány minőségben sikerül – márpedig csodát ne várjunk egy hamisítványtól. Igazából tesztünk szereplői közül a másolással kapcsolatos dolgok leginkább az SJCAM-et érintik, de erről majd később.

Hirdetés

Tesztünk apropóját egyébként az adta, hogy még tavalyi Computex túránk után sikerült Hongkongban vásárolni egy Xiaomi Yi kamerát, amiről szerettünk volt úgy tesztet leközölni, hogy nem csak egy szál magában, hanem más olcsó alternatívákkal együtt vizsgálunk meg, hogy pontosabb képet kapjunk a tudásáról. Sajnos a Yi szoftvere akkoriban nagyon kezdetleges volt, mind mobilos applikáció terén, mind pedig firmware-ben, így inkább várakozó álláspontot vettünk fel, mivel egymást követték a frissítések, amelyekben jobbnál jobb funkciókat hívtak életre. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a tesztfelvételeket nem most, hanem még tavaly ősszel készítettük, de szerencsére azóta nem jött olyan frissítés, ami idejétmúlttá tenné a felvételeket (mondjuk egy minőségugrás miatt), ezen a téren kicsit megnyugodtak a kedélyek. De legalább nincs hiány napsütötte videókban.


[+]


[+]


[+]

Ami a tesztelt eszközöket illeti, a Xiaomi Yi mellett két Evolveo érkezett, a "puska" kialakítású, régebbről már ismert X3, valamint egy újabb modell, a W8. Az SJCAM-től két SJ4000 landolt nálunk (de ezek tulajdonképp majdnem azonosak), egy Wi-Fi-s, valamint egy sima verzió, ezeket ugyanis még mindig rengetegen keresik, és bár tudtuk, hogy képminőség téren mire számíthatunk a belül szinte teljesen egyforma kameráktól, inkább arra szerettünk volna rávilágítani, hogy van-e értelme a vezeték nélküli vezérlővel szerelt változatnak. Végül a sokak szemében etalonnak számító GoPro sem maradt ki a sorból, itt a legolcsóbb Hero modellre esett a választásunk.

A tesztmetódus egyszerű volt: fogtuk mindegyik kamerát, kiválasztottunk több helyszínt, és egymás után felvettük velük ugyanazokat az útvonalakat, ugyanazokat a jeleneteket. Így készítettünk felvételt kerékpárra rögzítve nappal és éjjel, autó szélvédője mögé tapasztva, bukósisakra rögzítve robogón, illetve víz alatt egy akváriumban. Noha a fotózás ezeknek a kameráknak nem elsődleges feladatuk, az állóképek készítéséről sem feledkeztünk meg, time lapse felvételeket viszont nem készítettük, ám az erre irányuló képességet jelöltük az összehasonlító táblázatban. Felbontásból mindenhol az elérhető legjobbat választottuk, kivéve a Xiaominál, ott ugyanis a "2K" (vagyis inkább az annak nevezett opció) a maximum, így a leggyakrabban használt Full HD-ra váltottunk vissza – de természetesen 2K felvételek is készültek az összehasonlíthatóság kedvéért.

Az elkészült fotókat módosítás nélkül tettük elérhetővé, ám a videókat a YouTube csatornánkra száműztük, mivel az akciókamera-tulajdonosok többsége is így (vagy átkonvertálva) tárolja anyagait. Persze maximálisan tisztában vagyunk azzal, hogy ez tetemes minőségromlással jár, sőt még a színeket is torzítja a folyamat, de minden egyes nyersanyagot nem tudunk elérhetővé tenni, mivel az közel 40 GB-ot tenne ki. Éppen ezért minden kameránál kiválasztottunk egy közös jelenetet, amit letölthetővé tettünk nyers formátumban, így bárki ellenőrizheti azok valódi minőséget is. A teszt végén az összehasonlításnál és elemzésnél a nyersanyagokat vettük alapul, és az abból kivágott képeket használtuk fel, végül ítéletünket is ezek (mármint a nyers videók) alapján hoztuk meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés