Samsung SSD 840 EVO: evolúciós lépcső

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat egy 250 GB-os Intel 510 SSD-n helyeztük el, így az egyes meghajtók írási teljesítményét nem korlátoztuk.

A másolásos tesztekben nem igazán remekeltek a tesztalanyok, és ezen sem a TurboWrite, sem a RAPID nem tudott segíteni, hisz a tesztfájlok mindkét esetben jóval nagyobbak voltak, mint a két buffer kapacitása összesen.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával – ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, amivel az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le.

A játékbetöltési időkhöz most a jól bejáratott STALKER-t és az SSD tesztünkben nem túl réginek számító Crysis Warheadet használtuk. Itt ismételten jól szerepelt az EVO.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés