Samsung QN95C: teszten a csúcs Neo QLED tévé

Nálunk járt a Samsung 65 hüvelykes, 4K felbontású, Mini LED háttérvilágítású televíziója.

Samsung QN95C

Idén a Samsung már gőzerővel tolja az OLED vonatot, de ez nem jelenti azt, hogy a szintén felsőkategóriás televíziókba szánt Neo QLED technológiát elengedték volna. A konszern továbbra is nagyon bízik ezen eljárásban, és egy pillanatra sem álltak le a fejlesztgetésével, kalapálgatásával.

Samsung QN95C
Samsung QN95C [+]

Ennek tökéletes bizonyítéka, hogy 2023-ban is több ilyen készülékkel támadják a piacot, köztük tesztünk alanyával, a Samsung QN95C névre hallgató tévével, amely 4K felbontású televízióik közül a legnagyobb tudású.

Dizájn: nem vitték túlzásba

Az elmúlt években megszokott irányvonaltól ezúttal sem tért el a vállalat, azaz a Samsung QN95C egy meglehetősen konzervatív külsejű televízió, amelyről hiányoznak a látványos, meghökkentő díszítőelemek. Az összhatás letisztult, minimalista, így a készülék gyakorlatilag bármilyen stílusú enteriőrbe harmonikusan beilleszthető.

Természetesen ódivatúnak, korszerűtlennek nem nevezhető a megjelenése, hiszen látszik rajta, hogy egy modern, mai készülék. Kávája igen keskeny, kikapcsolt állapotban láthatatlan, a készülékház pedig jó vékony. Az egyszerű kialakítású, középre pakolt talp stabilan tartja a szabványos VESA konzollal falra is felakasztható képernyőt, viszont annak forgatását vagy döntését nem teszi lehetővé.

[+]

A dél-koreai cégnek akadnak olyan televíziói, amelynél a ki- és bemeneteket egy külső dobozon helyezik el, azonban a QN95C nem tartozik ezek közé, a csatlakozók a hátlapra kerültek. Található itt négy darab HDMI 2.1, két USB 2.0, egy Ethernet és egy optikai digitális audió csatlakozó is. Természetesen a digitális fizetős tévéműsorok dekódolásához szükséges CI+ slotot sem spórolták le róla.

Főbb paraméterek
Samsung QN95C (QE65QN95CATXXH)
Panel Samsung Neo QLED (10 bit), 144 Hz, FreeSync
Háttérvilágítás Mini LED
Képernyőméret 65 hüvelyk (165 cm)
Felbontás 4K (3840x2160 pixel)
HDR támogatás Igen (HDR10, HDR10+, HLG)
Maximális kontrasztarány 12 000:1
Maximális fénysűrűség ~3400 cd/m²
Input lag 10,4 ms
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Dynamic, Eco, Film, Filmmaker, Standard (PC-hez csatlakoztatva: Entertain, Graphic)
Hangbeállítások Amplify, Normal
Hangrendszer 4.2.2 csatornás, 40 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/-C/-S2
Interfész 4 db HDMI 2.1, 2 db USB 2.0, digitális audió, Ethernet, CI+ slot
Extrák Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, háttér mód, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége, OTS+
Teljesítményfelvétel Normál módban: 234 watt; készenléti üzemmódban: 0,17 watt
Méret Talppal: 1444,3 x 890,4 x 270,9 mm
Talp nélkül: 1444,3 x 829,3 x 21,3 mm
Tömeg Talppal: 27,9 kg
Talp nélkül: 23,8 kg
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung QN95C (QE65QN95CATXXH)
Fogyasztói ár 1 250 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés