Bevezető, külvilág
A rajongók már szinte feladtak minden reményt, hogy szeretett GF1-ük valaha is méltó utódot kap. Azonban most úgy tűnik, megérkezett végre az igazi váltótársa az ősgépnek. A GX1 szinte minden jót megkapott, amitől igazán komoly m4/3 váznak mondhatja magát: beépített vakut, EVF aljzatot, érintőképernyőt, rengeteg szabadon kiosztható nyomógombot és egy vezérlőtárcsát, ami gombként is funkcionál.
Csak december végén kerül a magyar boltok polcaira a GX1, így egyelőre egy béta készülékkel tudtunk ismeretséget kötni. A hazai forgalmazó kérésére se teljes méretű képmintákat, se képminőségtesztet nem közölhetünk, mivel még csak 0.1-es verziószámot visel az alapszoftver; a végleges változat várhatóan számos javítást és fejlesztést fog még hozni.
Izgatottan olvastuk a szakfórumokat, amikor a GX1 még csak pletykaszinten létezett. Az első, mobiltelefonnal készült „termékfotók” pedig a várakozások ellenére (vagy pont miattuk) sokakat lehangoltak: „De nem arról volt szó, hogy a Panasonic L1-re fog hasonlítani?”, „Hol a beépített elektronikus kereső?” – és sok hasonló hozzászólás lepte el a topikokat. Nos, mondhatnánk, hogy „így jár az, aki felül a pletykavonatra!”, de nem tesszük, mert titokban mi is azt reméltük, hogy visszatér a „legenda”, az L1 formavilága. Kesergésre semmi ok: bár a hivatalos termékfotókon sem tűnik túl szépnek,a valóságban, kézbe véve lenyűgöző a Panasonic újdonsága. Nyilván nem árulunk el semmi olyat, amit a márka rajongói ne tudtak volna már eddig is: a GX1 felépítése igazi mestermű, a használt anyagok csúcsminőségűek.
Ami azonnal feltűnik és a képeken valóban nem túl szép, az a markáns fekete markolat a váztest előlapján. „Ronda, de finom!” – vagy mégsem? Biztos, de nem mindenkinek kényelmes a fogás, amit a grip nyújt; közepes kézmérettel néha ficergésen kapjuk ujjainkat, ahogyan keresik a kényelmes, ideális pozíciót. Ha ezt megtaláltuk, akkor is gyakran kell majd fogást váltani, mert nem biztos, hogy a kényelmes tartásból elérjük a használni kívánt kezelőszerveket.
A hátlap a tipikus, letisztult Panasonic-féle képet mutatja. A nyomógombokkal és a vezérlőtárcsával már találkozhattunk nem egy DMC-n. A két fizikai „Fn” jelölésű gombok mellé további két „szoftot” kapunk, melyeket az érintésérzékeny kijelző simogatásával bírhatunk munkára. Ezeket a menüben lehet funkciókhoz rendelni (összesen 25 választható gombonként). A négy süllyesztett gombon kívül kényelmesen üzemeltethető mind, a hüvelykujj támasza nagyon sokat javít a váz fogásán. A tárcsa tekeréséhez az átlagosnál nagyobb erő kell, nyomáspontja sem épp lágy, azonban ezt idővel meg lehet szokni, és sokkal pontosabban használható, mint a visszajelzés nélküli, „kásás” vezérlők.
A géptest jobb oldalába helyezve találjuk a csatlakozókat (vezetékes távvezérlő, HDMI és USB 2.0), melyeket egy a masinához nem méltó „flip-flap” ajtó véd a szennyeződésektől.
A fém állványmenet pont az optika középvonala alá esik, ami további pluszpont a GX1-nek. Bár igaz, hogy így nem lehet kicserélni az akkut vagy a memóriakártyát, ha cseretalp van épp rögzítve a váz aljára.
A beépített kis villanó retesze nem elektronikus, tehát akkor is felnyitható, ha a gép ki van kapcsolva. Csuklórendszere lehetővé teszi – ha ujjunkkal megfelelően lefogjuk –, hogy akár a plafonra vagy a padlóra vakuzzunk (a villanófej külön is lehajtható). Teljesítménye bőven elegendő árnyékos részletek derítésére.
A váz tetején a filmfelvételt indító gomb a tetőlemez síkjánál valamivel mélyebben ül, ezáltal kissé nehézkes megnyomni. Könnyen lemaradhatunk egy vissza nem térő pillanatról, ahol gyorsan kellett volna reagálni. Ráadásul ez a nyomógomb is eléggé érzéketlen nyomáspontú; nehéz kitapasztalni, mekkora erőt kell ahhoz kifejteni, hogy valóban elinduljon a rábízott szolgáltatás. Hosszú körmök előnyben.
Végül álljon itt pár további kép a masináról (mellékszereplő a Samsung NX200):
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
