Külső, ergonómia

A Panasonic GF sorozatának első gépe óta az összes GF1 tulaj gyomra ökölbe szorul, ha a gyártó egy újabb, immár a „GirlFriend” kategóriába átmutált modellt mutat be. A méltán népszerű DMC-GF1 utódjai ugyanis nem követték annak „igényes amatőr” szintjét, hanem egyre inkább a teljesen automatizált, akár barátnőnek, anyukának, tini tesónak is a kezébe adható gépkategóriába sodródtak át. Félre ne értse senki mondatunkat, nincs ebben semmi rossz, hiszen fotózni nem csak profik és igényes amatőrök szeretnek, hanem az említett csoport tagjai is. A baj csak az újoncok elnevezésével volt, hiszen a rajongók nem az agyonminiatürizált és teljesen automatizált, megfelelő analóg kezelői felülettől megfosztottságot szokták meg a GF-től, így jogosan háborogtak, amikor már a GF2-n is látszott az új bevett irány. Szerencsére időközben múlt időben beszélhetünk a csalódottságról, hiszen azóta megérkezett a GF1 igazi utódja, a DMC-GX1. A Panasonic szépen átterelte az igényes amatőr felhasználókat a GirFriendtől az eXpert masinákhoz.

Visszatérve a GF5-höz, már látható, hogy a gyártónak és a célcsoportnak egyaránt bejött a GF3 formavilága, mert minimális különbségektől eltekintve minden maradt a régiben. A GF5 magassága kisebb, mint amekkora a bajonett átmérője, ezért szükség volt a váz közepén kialakított púpra. A púpnak azonban másodlagos funkciója is van, hiszen itt található a beépített vaku. A Panasonic marketingesei bizonyára kellően felmérték a piaci igényeket, és annak megfelelően hagyták el a külső rendszervaku csatlakoztatásának lehetőségét, a vakusarut. Így ha törik, ha szakad, be kell érnünk a kis villanóval, ami szerencsére a plafonra is elvillantható (erről majd kicsit később).

Már az előlapon látszik az egyik változás a GF3-hoz képest: a GF5 a GX1-hez hasonlóan a méreteihez képest nagy gumimarkolatot is kapott, ami biztosabb, kényelmesebb fogást tesz lehetővé. Sasszemek azt is észrevehették, hogy a fényképezőt markoló kéz oldalára szerelt nyakpántfül kissé felfelé ível; ennek az apró, de fontos változásnak köszönhetően nem nyomja mutatóujjunkat a fémfül, mert az ujjunknak pontosan két párnácskája közé esik.

A hátoldalon is történtek változások, így megváltozott a gombok anyaga és megjelent a „Display” feliratú nyomógomb a többi mellett. A hüvelykujj támasza változatlan maradt. Bár méretét tekintve ugyanakkora a kijelző, felbontását megduplázta a gyártó: 920 000 képpontos lett az új. Sajnos nemcsak a vakusaru, hanem a bővítmények csatlakoztatására szolgáló aljzat is lemaradt (ismét), így többek között külső keresőt sem használhatunk a GF5-tel.

Amint az a fenti fényképen is látszik, a GF5-nek csupán két csatlakozója van: az USB és a HDMI aljzat egy kis műanyagajtó alatt rejtőzik a fényképezőgép hátulról nézett jobb oldalában.

A kis villanó a GX1-éhez hasonló mechanikára lett helyezve, így – ha ujjunkkal lefogjuk – akár a plafonra is vakuzhatunk vele. Nem nyílik túlzottan magasra, de ha a menüben bekapcsoljuk a vörösszemhatás csökkentést, kellő hatékonysággal megelőzhetjük portréalanyaink vörösen világító szemeit.

A Panasonic DMC-GF5 fényképezőgép tetőlemezéről készült fotón látszik, hogy az újoncba sztereó mikrofont építettek. Jobbra mellette található a beépített vaku, az intelligens automata mód kapcsolója, a kioldó, a bekapcsoló és a filmfelvételt indító nyomógomb.

A DMC-GF5-ről egyöntetűen el lehet mondani, hogy fogása meglepően jó lett, azonban a nyomógombok nyomáspontja nem igazán érezhető, leginkább körömmel való működtetésre lettek tervezve. Végül álljon még itt pár összehasonlító fénykép, melyeken a GX1 és a GF5 közti különbségeket lehet megfigyelni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!