Hirdetés
G400s egér
A játékos egerek világának egyik meghatározó modellje a Logitech MX518, mellyel először a 2005-ös CeBIT-en találkozhatott a nagyközönség. Az egér az első pillanattól töretlen sikernek örvend, rengeteg egyedi verzióban is készült, és lényegében változatlanul gyártják azóta is, igaz, közben átnevezték G400-ra. Most megérkezett a továbbfejlesztett változata, a G400s. Mondani sem kell, hogy a külső érintetlen maradt, itt még a kiemelkedő emblémát is megtartották, viszont 'G' betű formájában.
Aki véletlenül nem ismerné az egeret: jobb kézhez szabott megoldásról van szó, a hüvelykujjnál kettő, a görgő környékén további három programozható gombbal. A fő billentyűket szokás szerint a felső burkolatba integrálták, és itt sem maradhat el az új modellekre jellemző, sávos felület. Itt a G100s-nél látott sötét alapon világos helyett sötétkék alapon fekete vonalakat vetettek be, de a gombok környéke itt is olajtaszító, a hátsó rész pedig nedvességelvezető.
Alul az ősmodellhez képest megnövelt talpakat találunk, de ezt az elrendezést használta már az MX518 is, amikor 2010-ben újra leteszteltük, és még mindig a legjobbnak találtuk. Sokak szerint már az eredeti változat optikai érzékelője is tökéletes volt, de a Logitechnél tovább csiszolták. A G400s-ben a G100s-nél megismert Delta Zero szenzor nagyobb felbontású, akár 4000 dpi-re is képes változata csücsül. Az egér vezetéke ezúttal is vékonyított, törésgátlós, tehát a külső kialakításra egy szavunk sem lehet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!