Veletech casecon modok, mutáns töltők, monocikli

A héten történt: DSC, ARM 64 bit, Thunderbolt

A Veletech és a húsvét utáni csonka hétre visszatekintve megállapítható, hogy a gyártók egy kicsit kiengedtek, és csak erősen visszafogott mértékben bombáztak bennünket újdonságokkal, bejelentésekkel. Az AMD persze nem volt rest kihasználni a hétfői "szünetet", hogy bejelentse az újonnan vásárolt termékekhez járó bónusz programjait a megújuló Never Settle promóció keretén belül. Ezt leszámítva a héten az AMD és a többi nagy(obb) gyártó, mint az Intel vagy az NVIDIA nem igazán volt aktív, habár utóbbit szemfüles újságírók hírbe hozták az új Shield kézikonzollal az AnTuTu tesztprogram révén, amiből néhány technikai információ is kiderül az érkező kézikonzolról, amelynek érkezését a gyártó sosem tagadta.

Ha már szóba került a konzol, mint termékkategória, akkor Xbox One-nal kapcsolatos érdekességekre is fény derült a héten. Például arra, hogy mi a masina operációs rendszerének a titka, illetve hogy miért gyengélkedik néhány játék alatt.

Technológiai hírekből viszont akadt több is, szerencsére. Az Intel például az érkező vezérlők kapcsán beszámolt a Thunderbolt fejlődéséről, amiben – érthető módon– a felhasználók jelentős hányada és gyártók többsége még mindig nem lát fantáziát, ennek ellenére számos érdekességre lehet számítani a jövőben – például két 4K-s kijelzőt is képes lesz meghajtani. Megjelenítés, pontosabban képtovábbítás kapcsán a VESA-nak is volt mondandója a héten, és a MIPI közreműködésével kidolgozott tömörített képi adattovábbítási eljárásról, illetve ennek jövőbeli jelentőségéről számoltak be.

Az Apple iPhone 5S megjelenése, pontosabban az abban debütáló A7 lapka felbukkanása óta foglalkoztatja az ipart az ARM 64 bites ARMv8 architektúrája, illetve annak széleskörű elterjedése. Nos, úgy tűnik, már nem kell sokáig várni, a tervezőcég közzétette az átállásra vonatkozó útitervet, aminek kapcsán arra is fény derült, hogy a chipgyártók közül melyek azok, akik elsőként építenek az új dizájnra.

Maradjunk még egy kicsit a chiptervező/chipgyártó vonalon, és merüljünk alá a nanométerek világába, ahova három gyártó is elkalauzolt bennünket a napokban! Elsőként a TSMC 20 nm-es node-jával és a rajta (nem) készülő GPU-kkal kapcsolatos pletykák között próbáltunk rendet tenni, majd a hét vége felé a Toshiba és a Sandisk tett bejelentést a 15 nm-es NAND flashmemóriák gyártástechnológiájának elérhetősége kapcsán.

Végezetül az alábbi híreket ajánljuk olvasóink figyelmébe a heti felhozatalból:

Moddervilág: VMV caseconok I.

Az elmúlt hétvégén zajlott Veletech rendezvényünk, melynek elválaszthatatlan része a VMV, vagyis Veletech Moddingverseny. Aki nem volt kinn a helyszínen, annak most megmutatjuk a nagyon erős casecon kategória versenyzőit. Olyan számítógépekről van szó, melyek háza alapjaitól egyedi építésű, gyári gépháznak legfeljebb kisebb komponenseit használják fel hozzá az alkotók.

Fkenny nem tévedésből feszített egy akvárium mellett, ugyanis ez a csinosan berendezett és halakkal benépesített víztartály valójában egy számítógép része. Persze annak komponenseit ügyesen elrejtette az akváriumot tartó doboz alá, a picike, Mini-ITX alaplap és a Kingston SSD pedig közvetlenül a halak és az aljnövényzet alatt bújik meg egy vízhatlan plexi rekeszben, ami hátrafelé kismértékben kihúzható. Szoros kapcsolatot képez a PC és az akvárium, ugyanis a kis AMD processzor hűtéséről a halak vize gondoskodik. További részletek a modról a munkanaplóban olvashatóak.


Nem mindennapi házat választott modjához Duliee. Teljes számítógépét egy ötküllős, 18 hüvelykes AZEV felnibe gyömöszölte bele. A kevesebb mint fél méter átmérőjű nyílásba komoly hardver, microATX alaplap, második generációs Core i5 processzor, vízhűtés és még egy tuningos grafikus kártya is belefért nagyon szép elrendezésben. A megvilágításról rengeteg kék LED gondoskodik, a végeredmény pedig igazán mutatós. Érdemes megfigyelni a vízhűtés radiátorára szerelt kis Audi autómodellt, ami a jövőben ki-/bekapcsoló gombként fog majd funkcionálni. Részletesebb információk a modról a munkanaplóban találhatók a Logouton.


Olvasóink lapunk hasábjaink már találkozhattak BaluC megdöbbentően magas színvonalon kidolgozott Predatorával, amiben egy számítógép lakozik. Valójában egy viselhető, BaluC méreteihez igazított jelmezről van szó, ami a német DCMM után a Veletechen is óriási sikert aratott, a legtöbbet fotózott mod volt. További részletek a Predatorról BaluC munkanaplójában.

Moddervilág: VMV caseconok II.

Soccer még a Predátornál is látványosabb dologgal rukkolt elő. Olvasóink találkozhattak már a Csillagkapuval, aminek fő különlegessége a tükrök és LED-ek ügyes elrendezésével létrehozott alagúthatás; a kapu forgó és világító kerete híven másolja a közkedvelt sci-fi sorozatban látható hasonló berendezést. A tavalyi DCMM-siker után a Veletechen is toronymagasan nyerte az idei közönségszavazást. A Csillagkapu elkészítéséről többet megtudhatnak olvasóink a modder munkanaplójából.


Csabi112 autós, pontosabban kamionos ihletésű modjával állhatott fel a képzeletbeli casecon dobogó harmadik fokára. Elmondása szerint ennél a modnál arra jött rá, hogy egy kisebb gép megépítése sokkal komolyabb feladat, mint egy óriásé. A hardverkomponenseket sokkal szűkebb helyre kell beépíteni, munkája során alaposan megküzdött minden egyes milliméterért, bizonyos részeket többször át kellett terveznie. Az ATX táp például új burkolatot kapott, ugyanis az eredetiben nem fért volna be. A mod készítéséről egyelőre csak részleges munkanapló áll rendelkezésre.


Ger_man szinte teljes egészében fából készült, OpenAirCase modját is bemutattuk már korábban. A Cooler Master nagy moddingversenyének harmadik helye után a VMV-n a dobogó második fokára állhatott fel. Sőt mondhatnánk ezt akár többes számban is, mert a házból már két példány is készült. Az egyetemi munkának indult alkotás egyik különlegessége, hogy univerzális, sokféle számítógépes konfiguráció beleszerelhető. További részletek a modról a munkanaplóban olvashatóak.



Amit nem sikerült tavaly a Ferrari V12 es motorjával elérni, azt idén egy Trabanttal hozta össze Andrew_31. Megcsinálta az eredetileg gyorsulási versenyekre épített Trabant gépkocsijának kicsinyített változatát, és egy teljes, működőképes, ráadásul elég komoly teljesítményű számítógépet rejtett el benne. Ugyan az alkotáshoz CNC és vákuumfóliázó gépet is használt, mégis azt mondhatjuk, hogy teljes egészében önállóan építette, ugyanis a 3D-s terveket saját kivitelezésű gépeivel ültette át a valóságba, a CNC-t és a vákuumfóliázót is maga építette. A Trabant születésének részletei munkanaplójában olvashatóak.


TGIF: Zsebnyomtató, hátizsák energiateleppel

Annyi más ígéretes eszközhöz hasonlóan a Pocket Printer karrierje is a Kickstarter befektető és adománygyűjtő oldalon indult el. Ez a projekt ráadásul még az emberek tetszését is elnyerte, akik elég hamar összedobták rá a szükséges 400 000 dollárt. Így, ha minden jól megy, hamarosan bárki megvásárolhatja 140 dolláros, azaz 42 000 forintos áron ezt a valóban forradalminak tűnő eszközt, ami nem más, mint egy kisméretű, akár egy nagyobb zsebben is elférő nyomtató.

A hagyományos printerektől eltérően azonban ez magán a papíron mozog négy kereke segítségével, így hozva létre a kívánt dokumentumot. Nyomtatási sebessége így értelemszerűen nem olyan nagy, mint hagyományos rokonaié, hiszen egyetlen nyomathoz nagyjából 40 másodpercre van szüksége. A részletességben sem kelhet velük versenyre, mert mindössze 96x192 dpi-s felbontásról beszélhetünk, de a gyártók ígérete szerint ezen majd javítanak a jövőben. A prototípusba egyetlen fekete festékkazettát építettek, és csak kétszínű képek hozhatóak létre a segítségével, ám állítólag később a szürkeárnyalatok sem okoznak neki majd problémát. Integrált akkumulátora egyórányi folyamatos működésre elegendő energiát biztosít számára, a töltéshez 2-3 órára van szükség. A nyomtatáshoz szükséges információkat vezeték nélküli úton kapja a forrásanyagot biztosító eszköztől, amely értelemszerűen lehet számítógép vagy valamilyen mobil eszköz.

A Tylt Energi+ Backpack elnevezésű hátizsák egy tökéletes példa arra, hogy az elektronikai eszközök miképpen alakítják át hétköznapi használati tárgyainkat. Első pillantásra úgy fest, mint bármilyen más robusztusabb tatyó, viszont azokkal ellentétben építettek bele egy 10 500 mAh-s lítiumion akkumulátort, amely számításaik szerint egy tablet vagy négy okostelefon feltöltésére elegendő energiát képes tárolni.

Egy időben három különböző eszközbe képes átpumpálni az életerőt, teljes feltöltése pedig 7-8 órát vesz igénybe, amihez lehet használni a hálózati áramforráson kívül az autó szivargyújtóját vagy akár egy hordozható számítógépet is. Maga a táska is egy igazi kütyübarát darab, ugyanis akár egy 15 hüvelykes képátlóval bíró notebooknak is jut benne hely, és ráadásul még rengeteg zsebet is pakoltak rá, melyekbe kényelmesen elhelyezhető a telefon, fényképezőgép, tablet vagy egy hordozható médialejátszó is akár. A termék ára jellemzően 200 dollár, azaz 45 000 forint körül alakul, de egy-két áruház komoly akciót hirdetett így a nyár közeledtével, így ha valaki okos és szemfüles, akkor már akár 140 dollárért (~ 31 000 forintért) is hozzájuthat.

A beszédes nevű TowlHub szintén a hordozható eszközök feltöltésére szolgáló mutánsok táborát erősíti. Csakhogy ez a hátizsákkal szemben egy hamisítatlan konyhai eszköz: egy teljesen hagyományos papírtörlőtartót alakítottak át egy kissé a furmányos mérnökök.

Egészen pontosan négy darab USB portot applikáltak a talpára, viszont a termék beépített akkumulátorral nem rendelkezik, így mindenképpen szükséges a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni a tablet, telefon, PMP vagy fényképezőgép töltéséhez. Egyébként egy kifejezetten igényesnek tűnő konyhai kiegészítőről van szó, ami rozsdamentes acélból készült, súlya pedig ennek megfelelően meglehetősen tekintélyes, hiszen 2,6 kilogrammot nyom. A tetejére még egy ízléses kialakítású, fém borzárónak is jutott hely, amivel még sokoldalúbbá tették az ötven dollárba, tehát körülbelül 11 000 forintba kerülő terméket.

A 2008-as pekingi Olimpia záróünnepségének egyik fénypontját jelentették azok az óriási, LED-ek segítségével kivilágított monociklik, amelyek a közönség "művelt" részében valószínűleg a South Park Mr Garrisonja által tervezett különleges járművet idézték fel. A Hammcher & Schlemmer most előállt ennek bárki által megvásárolható változatával; az egyetlen apró szépséghiba, hogy 7000 (hétezer) dollárt, azaz kb. másfél millió forintot kérnek el érte. Ez egy topkategóriás országúti vagy downhill versenybringa esetén még elfogadható összeg lenne, de ez azért mégsem ugyanaz a kategória.

A gyártótól kapott információk szerint nagyjából ugyanúgy működik, mint egy hagyományos, egyszerűbb monocikli, tehát fékezni a pedálokkal lehet, az egyensúlyt megtartani a "kormánnyal", és az irányításhoz is a súlypontot kell változtatni. A kerék átmérője 79 hüvelyk, azaz nagyjából két méter, ami be is határolja a sofőr fizikai paramétereit, aki nem lehet 187 centiméternél magasabb. Került rá egy 1800 mAh-s akkumulátor is, ez azonban nem az előrejutást szolgálja, hanem pusztán a vázra szerelt LED-eket látja el energiával, melyek a sötétben biztos impozánssá teszik a közlekedési eszköz megjelenését

Fontos információ: a TGIF rovatban felsorolt termékeket a szerkesztőség tagjai nem tesztelték, nem próbálták, és a gyártók többségével nem állunk semmilyen kapcsolatban. Ebből fakadóan minőségükről, használhatóságukról, biztonságukról nem rendelkezünk gyakorlati tapasztalattal vagy információval, így ezek megvásárlása esetén semmilyen felelősséget nem vállalunk! A kellemetlenségek és meglepetések elkerülése végett az itt felsorolt, hazai vagy Európai Uniós képviselettel nem rendelkező cégek termékét mindenki csak saját felelősségére rendelje meg, az adott cég által kibocsátott vagy az adott országra vonatkozó garanciális feltételek alapos áttanulmányozása után!

Heti Szemlénk TGIF rovatába olvasóinktól is szívesen fogadunk tippeket mókás vagy meghökkentő számítástechnikai termékekre, amelyet szívesen megosztanának a többi olvasóval is. A javaslatokat a tgif kukac prohardver.hu címen várjuk. Apróbetűs: A beküldött emailekre nem küldünk választ, a beérkezett ötletekből pedig nem garantáljuk mindnek a megjelentetését, mert szubjektív szempontok alapján válogatunk közülük. A beküldők e-mail címét ígérjük, hogy semmire nem használjuk fel, és senkinek nem adjuk oda.

Abu85, Daywalker, elefant, Kalandor, MLaca, rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés