Gyorskeresés
Szponzorunk
Genius játékvezérlők
Egy rázós, szellőzős joystickkel és egy szokatlan billentyűzetdarabbal kerültünk szoros barátságba.
Hirdetés
ErgoMedia 500
Még egy, fölöttébb érdekes játékos kezelőszervet kaptunk a Geniustól. Ugye senki nem vitatja, hogy az FPS játékokhoz az egér mellett a bal kézzel markolt billentyűzet az optimális vezérlő? Az is kétségtelen, hogy több órás WASD nyomogatás alaposan meg tudja viselni az izületeket, ugyanis a billentyűzetet nem ilyen használatra találták ki. Ellenben az ErgoMedia 500 feladata pontosan az ilyen fájdalmak kiküszöbölése. Tizenegy fő gombjával és óriási, narancssárga csuklótámaszával leginkább egy génkezelt numerikus padnak látszik. Úgy tűnik, egeres és gamepados géneket is felhasználtak, mert a „dolognak” van egy görgője és egy négyirányú gombja is. Került rá még egy váltó (Switch) és három LED.
A túloldalán találtunk még egy kapcsolót a billentyűzetvilágításhoz és egy kis hangkártyás örökséget: fülhallgatónak kimenetet, mikrofonnak bemenetet. Vajon belül van egy mesterséges intelligencia processzor is, ami helyettünk lő?
Látszott már a korábbi képekről, hogy az ErgoMedia gombsorai nem billentyűzetesen emelkednek, hanem éppen ellenkezőleg, előrebuknak. Ennek és kidudorodó csuklótámasznak köszönhetően játékos bal tenyerünk kényelmes ívben feküdt fel, ami ergonómiailag jobb a szokásos, billentyűzetes pozitúránál.
Már összeszerelés közben látszott, hogy a világító „fícsör” inkább a családtagok, barátok számára szolgáló fényjáték, ugyanis a játékostól elforduló gomboknak már a felirata is csak akkor olvasható számunkra, ha az ErgoMedia fölé hajolunk. Azt pedig minek kivilágítani, ami úgysem látszik...
Csatlakoztattuk az USB kábelt, és a gombok alapfunkciója máris életre kelt. A jobb felső hatos a QWEASD gomboknak felelt meg, őket alulról Bal Ctrl, Bal Shift, Bal Alt, Tab és Enter keretezte, a négyirányú hüvelykujjgomb pedig a kurzormozgatók szerepét vette fel, így összesen 15 funkciónk lett, ami a legtöbb játékhoz elegendő. Ha mégsem lenne, megnyomhatjuk a sárga Switch gombot, amivel válthatjuk a tizenegy fő gomb feladatát. Az egyes profilokba billentyűleütéseket és makrókat is programozhatunk.
Összesen tehát 33 funkciót adhatunk meg, ami több mint elegendő. A makrószerkesztő a gombok lenyomását és elengedését is rögzíti, ezek sorrendje a felvétel után módosítható. Csak arról nem szabad megfeledkezni, hogy az egyes kiosztások között csak egy irányba vált a Switch gomb, így elég körülményes mondjuk két nyomással a B kiosztást előhívni, majd utána újabb kettővel visszaállni az irányításra. Arra esetleg jó lehet ez a váltás, hogy olyan játékokhoz (rendszerint konzolos portokhoz) készítsünk saját kiosztást, melyekben nincs ilyen opció.
Nagyot néztünk, amikor az ErgoMedia telepítése után megkukultak a hangszóróink. A megfelelő beállításoknál csodálkozva láttuk, hogy „Keyboard”, vagyis billentyűzet nevű hangkártya jelent meg. Igen, a játékvezérlőre köthetjük a fülhallgatónkat és mikrofonunkat. Ezzel például elkülöníthetők a játék hangjai a csapattársakkal kommunikációra használt VoIP szoftverétől.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Genius okosságok jönnek a perifériák piacára
Profi Logitech játékvezérlő repülőszimulátorokhoz
-
Genius kormány trió
Egy műterheléses, egy rezgő és egy egyszerű PC-s volánt próbáltunk ki.
-
Játékra termett
Bemutatjuk a Belkin egyetlen játékvezérlőjét, melynek fejlesztésénél a Razer bábáskodott.
-
Genius kisegerek
Notebookokhoz való mini egereket próbáltunk ki a gyártó kínálatából.
Előzmények
Logitech billentyűpad játékosoknak
160 GB-os PS3 és mozgásérzékelős irányító
Hivatalosan is bemutatták az Eee Sticket
-
Genius egerek a padon
Két navigátort, egy utazót és egy ergonomikus egeret próbáltunk ki a Genius kínálatából.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.












