Hirdetés

2012. május 27., vasárnap

Útvonal

Fórumok  »  Videokártyák  »  GeForce PhysX

Hozzászólások

(#1) Keldor papa


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

2008 februárjában az nVidia felvásárolta a 2002-ben alapított, fizikai és AI számítások hardware-es gyorsítását is támogató, Novodex API-t létrehozó céget, az Ageiát, és ezzel magáévá tette a Physx márkanevet is.

Máig piacon vannak még a PPU (Physics Processing Unit) chipekkel szerelt Ageia gyorsítókártyák is, de az nVidia érthető és logikus okokból inkább a saját Geforce kártyáira bízta a gyorsítókártya szerepét. Így született meg a Geforce Physx márkanév, mely arra utal, hogy a logóval ellátott programok képesek a Geforce kártyák GPU-ját fizikai számításokhoz is használni.
Ez ma az nVidia saját, zárt fejlesztésű CUDA GPGPU platformján keresztül valósul meg, melyhez 177.xx-től frissebb (gyakorlatban az adott program igényeitől függően akár magasabb számú) ForceWare csomagra van szükségünk (melybe a Physx System Software telepítőjét is integrálták).

Az API elméletben jelenleg is lehetővé teszi az x86-os CPU-kon (AMD, Intel, Via) és Ageia PPU-kon történő futtatást is, de gyakorlatban a legfrissebb játékoknál számítanunk kell arra, hogy csak az nVidia saját, CUDA-n keresztüli hardwares gyorsításával élvezhetjük a maximális fizikai részletességet.

Más gyártók GPU-i jelenleg nem foghatóak munkára Physx számításokhoz, mivel sem az AMD (ATI Radeonok), sem más gyártók nem támogatják a CUDA-t, az nVidia pedig nem adja ki a Physx-et más PC-s keretek közt.

A jelenleg támogatott kártyák: Legalább 32SP-t tartalmazó GPU-val és legalább 256Mb RAM-al szerelt, tehát 8600GT-től és 9500GT-től, illetve GTS220-tól erősebb Geforce-ok.

A Geforce gyorsítás kellően rugalmas, egyetlen erős GPU mellett képes az SLI rendszereken is szétosztani a számításokat a grafikai számítások megosztott elvégzése mellett, de akár egy, akár több kártyából álló SLI rendszer mellé is beiktathatunk még egy további dedikált társkártyát is, mely csak a Physx számításokért felel.
Ez utóbbi társkártya viszont alapos megfontolás tárgyát képezi, mert Physx nélkül mindig üres járatban fog futni, illetve Physx alatt ez lehet a limitáló tényező (tehát például többet ér magára hagyni egy GTX295-öt, mint mellétenni egy 8600GT-t, de egy 9800GTX mellett gyorsíthat egy 9600GT is, illetve még a GTX295 mellett is hozhat pár FPS-t egy GTX260...).

A társkártyák lehetősége hozza képbe a Geforce Physx-el megtámogatott Radeon grafikus kártyára épülő rendszereket. Ezt az nVidia hivatalosan tiltja, és ellehetetleníti, de egyelőre még működőképes. Erről bővebben a Logouton:
Radeon Graphics, Nvidia PhysX + Frissítés.

Társkártyának ma egy átlagos játékgéphez (GTX260, HD4890) egy 9600GT javasolt, illetve a sokkal jobb hűtésük, valamint a jövőre számolt tartalék teljesítmény miatt érdemes inkább egy 8800GTS-ben gondolkodni (vagy valahol a kettő közt, illetve egy túlméretezett CFX rendszerben már egy GTX260 is szóba jöhet).
Geforceok mellé viszont eleve nem is javasolt a társkártya, érdemesebb rendes SLI-t építeni, vagy erősebbre cserélni a meglévő Geoforce-ot.

Ha egy játék Physx API-t használ, még nem jelenti azt, hogy kimagaslóan részletes fizikát, vagy bármiféle hardware-es gyorsítást támogat.
- Sok Physx-es játék csak átlagos fizikai minőséget szolgáltat, és csakis a CPU-n tud futni. Pl.: Need For Speed - Shift
- Ha egy régi játék ismeri a hardware-es Physx gyorsítókártyákat, akkor képes a korabeli Ageia kártyákon futni, de nem feltétlenül képes igénybe venni a Geforce kártyák segítségét is. Pl.: CellFactor
- Ha egy játék Geforce Physx logós, akkor a fizika képes GPU-kon is futni, de önmagában még ez sem jelenti, hogy kimagasló minőségű fizikára kell számítani, ugyanis ehhez nem elég az API támogatása, hanem a játék készítőinek is ehhez mérten kell megalkotni a pályákat. Pl: az Unreal Tournament III is használhat hardware-t, de csak a külön letölthető Physx mappack pályáin láthatunk számot tevő eltéréseket, mivel az alapjátékban a CPU sebességéhez igazították a fizika részletességét.
- Tehát, ha látványos, élethű fizikát várunk egy játéktól, szükség lesz a következő feltételek egyidejű teljesülésére: Egy hardware-es gyorsítás sebességéhez méretezett fizikai részletességet szolgáltató játék (Pl.: Cryostasis), megfelelő sebességű hardware (egy i7-től is sokkal gyorsabb CPU, vagy ma egy olcsó Geforce VGA, esetleg egy Ageia PPU kártya), a megfelelő driverek (Forceware és Physx System Software), játékpatchek (sok játékhoz később jön a Physx bővítés), és a játék menüjében a fizika részletesség lehető legmagasabb szintre történő állítása.

Már megjelent, hardware-es Physx effekteket nyújtó játékok:

Batman: Arkham Asylum
Darkest of Days
Sacred 2: Fallen Angel (a GeForce PhysX patch telepítése után)
Mirror's Edge
Cryostasis
Tom Clancy's Ghost Recon Advanced Warfighter 2
Warmonger - Operation: Downtown Destruction
Crazy Machines II
Unreal Tournament 3 - csak gyorsítás (plusz effektek három pályán az Extreme Physics mod mappack-al)
Star Trek: D-A-C
Dark Void (patch telepítése után)

Már bejelentett, hardware-es Physx effektekkel érkező játékok:

Metal Knight Zero
Nurien
PT Boats: Knights of the Sea
Star Tales
U-Wars (2010?)
Metro 2033 (2010 március)

Pletyka szintjén létező, sejthetően hardware-es Physx effektekkel érkező játékok:

ArcaniA - A Gothic Tale - csak gyorsítás ... a'la UT3
Shadow Harvest
Backbreaker

Összeállította: janos666

[ Módosította: Abu85 ]

(#2) PPSH válasza Keldor papa (#1) üzenetére


PPSH
(őstag)

hi.tudnal abbol,az INF fajbol 64-bit-est foldobni?ami ott van a linkeden az 32-es,es nem jo. :R

Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W

(#3) mandras81 válasza Keldor papa (#1) üzenetére


mandras81
(fanatikus tag)

Ennek a 177.39_XP_32bit_international_nv4_disp.7z fájlnak esetleg nincs Vista x64-es verziója? :))

PPSH: egyre gondoltunk! :)

[ Szerkesztve ]

(#4) Keldor papa válasza PPSH (#2) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Letöltöd valahonnan a 175.16 x64 drivert, ugyanígy kicsomagolod és annak is jó lesz az inf-je. ;)

(#5) mandras81 válasza Keldor papa (#4) üzenetére


mandras81
(fanatikus tag)

Crysis-ben esetleg nem lett még próbálva?

Hátha gyorsít egy picit a 9600GT-men... :B

[ Szerkesztve ]

(#6) Keldor papa válasza mandras81 (#5) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

9600GT-re nem tudom, hogy felmegy-e, mert az G94, de egy próbát megér!
Crysis nem PhysX ready, ott nem fog menni. :(

(#7) mandras81 válasza Keldor papa (#6) üzenetére


mandras81
(fanatikus tag)

Ejj, tényleg G94! Bele sem gondoltam!

Affene...

Na mindegy, ártani biztos nem ártok vele. :R

(#8) PPSH válasza Keldor papa (#4) üzenetére


PPSH
(őstag)

hat sajna az ugy nem jo :( benne van az INF-ben a verzioszam. :K amugy hogy csinaltad a 32-est? :R

Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W

(#9) gV válasza PPSH (#8) üzenetére


gV
(őstag)

sztem másold át a verziószámot az újból a régibe
és azután írd felül

[ Szerkesztve ]

(#10) r-chee válasza Keldor papa (#1) üzenetére


r-chee
(senior tag)
LOGOUT blog

Tudod mit utálok legjobban az ilyen csomagolt fájlokban... hogy nem képesek vmi közismert formátumba tömöríteni. Jó hogy nem .lk, .gr stb "hülye" formátumba csomagolják be :((( (ez nem a te hibád, félre ne érts). Két tömörítő progim egyike sem tud mit kezdeni vele. Lekaparok egy WinRAR-t, de ha az sem tud vele mit kezdeni, komolyan mondom hogy....

Origin (BF3) nick: r-chee *** BFBC2 game nick >> r-chee [HUN] --- Logout blog első bejegyzés >> BFBC2 játékoslista, multiplayer és egyéb infók *** Szebb jövőt!

(#11) PPSH válasza r-chee (#10) üzenetére


PPSH
(őstag)

van am 7-zip archivalo is :K nekem is csak azzal ment :R

Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W

(#12) r-chee válasza PPSH (#11) üzenetére


r-chee
(senior tag)
LOGOUT blog

WinRAR megoldotta... szerencséjére. Azért szomorú hogy másik kettő még csak hozzá sem nyúlt. Lényeg, hogy megvan.

Origin (BF3) nick: r-chee *** BFBC2 game nick >> r-chee [HUN] --- Logout blog első bejegyzés >> BFBC2 játékoslista, multiplayer és egyéb infók *** Szebb jövőt!

(#13) littlelion21 válasza Keldor papa (#1) üzenetére


littlelion21
(VIP)

Namost akkor megint én vagyok lemaradva...ez az Nvidia-féle PhysX nem csak SLI-n megy? :F
Továbbá nem tudtok vmi tesztet ahol az Aegia kártyával hasonlítják össze? Mennyivel tud ez kevesebbet annál?

(#14) Tommer válasza littlelion21 (#13) üzenetére


Tommer
(tag)

Hát rendesen le vagy maradva!

Összefoglalva nagyából:
Volt a AGEIA Technologies ennek volt ill. még van egy PhysX gyorsítókártyája amit azért fabrikáltak, hogy egyes játékokban - amelyek erre fel vannak készítve, vagyis nem miden játék - a CPU (vagyis a proci helyett) számolják szépen a "fizikát". Ez elvileg tök jó volt, de jött nVidia és szépen (bekebelezte) megvette a AGEIA Technologies -t. (remélem jól tudom).Ez volt az előjáték.
Aztán (vagyis előbb) Nvidia megépítette a G80 -as kártyáit ill. most már a GT200 -at is. Így most már csak írni kellett egy olyan meghajtóprogit, ami kihasználja a GT200 brutális számítási teljesítményét oly módon, hogy a GPU számolja a fizikát, így nem kell sem PhysX gyorsítókártya sem pedig, hogy a CPU (proci) számolja a fizikát!

Röviden ezzel a barkácsolt NVIDIA PhysX meghajtóprogival ill. a barkácsolt NVIDIA forceware -val olyan játékokban amelyek erre az AGEIA PhysX -re fel vannak készítve, nem a CPU ill. nem egy társkártya, hanem a GPU számolná a fizikát!
Röviden ennyi!
De ha valaki jobban tudja javítson ki légyszi! :U :U

[ Szerkesztve ]

Core™ i7

(#15) Tommer


Tommer
(tag)

Két dolog még ide tartozik, mert ezek az előzmények:

PPU: fizikai társprocesszor

Elkelt az Ageia: az NVIDIA az új tulajdonos

Az NVIDIA kezében a PhysX fizikai chipjéről ismert AGEIA

És persze ahogy írják is:
......itt nem csupán a játékok 3D-s világáról van szó, hanem legalább ennyire a tudományos és műszaki feladatok támogatásáról is......

[ Szerkesztve ]

Core™ i7

(#16) WarCow


WarCow
(újonc)

[64bit vista]

nem probaltam

(#17) Attix82


Attix82
(senior tag)

En is felraktam XP ala, es be is van kapcsolva, le is futnak a benne levo demok...de hogy tudom megnezni mennyit segitett ezeknel a demoknal? mivel nemtudom kikapcsolni es ugy megnezni...amugy a Demok futtatasanal 50 %osan dolgozik a CPU...

╔══════════════════════════════════════════════════╗ ║**** AtiPC Szeged http://www.atipc.hu/ **** ║ ╚══════════════════════════════════════════════════╝

(#18) Skizz


Skizz
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Valaki dobna egy listát, vagy pár játékot, hogy mi alatt muzsikálna jobban tőle a GT-m? Ergo, ki/mi PhysX supportos.

"Minek otthon, ha van székletzsákod?"

(#19) Eagle16 válasza Skizz (#18) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

[link]

Én eddig úgy tudtam hogy nem lesz tőle gyorsabb, sőt egy kicsit lassul is , viszont a fizika sokkal élethűbb és részletesebb lesz.

---

(#20) gduck


gduck
(tag)

Törölt

[ Szerkesztve ]

(#21) Skizz válasza Eagle16 (#19) üzenetére


Skizz
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Köszi :)

"Minek otthon, ha van székletzsákod?"

(#22) gergobaby


gergobaby
(fanatikus tag)

Köszi a leírást, mindjárt kipróbálom a 8600GT-n is de csak 136 kb/s-el jön lefele, a tesztalany pedig a WorldShift lesz szvsz, ha esetleg tudtok valami más jó demót, ami kihasználja a PhysX-et, akkor irjátok létszi! :R

(#23) Jofi81 válasza gergobaby (#22) üzenetére


Jofi81
(őstag)

CellFactor

[ Szerkesztve ]

(#24) gergobaby válasza Keldor papa (#6) üzenetére


gergobaby
(fanatikus tag)

G84-en mennyi esély van arra, hogy menjen?

(#25) Jofi81


Jofi81
(őstag)

32 bites Vistára próbálta már valaki felrakni?

(#26) Keldor papa válasza r-chee (#12) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Nem hiába írtam, hogy pl. WinRAR ;) nekem azzal simán kicsomagolta. (3.80 béta2)

[ Szerkesztve ]

(#27) Keldor papa válasza gergobaby (#24) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Szerintem ott már a szávszélesség és a maga a GPU már kevés lesz ehez, de ki kell próbálni...

(#28) gergobaby


gergobaby
(fanatikus tag)

Nekem most olyan gondom van, hogy belépek a PhysX Properties-be, de nem lehet állitani ott azt a Geforce PhysX-et mert inaktív...

(#29) SzlobiG válasza gergobaby (#28) üzenetére


SzlobiG
(PH! félisten)

Lehet 8600GT-n nem megy.:U

Amúgy mingyá kiderül, nálam, hogy megy.

Btag: Szlobi#2888 <<-Evil is Back!->>

(#30) Keldor papa válasza gergobaby (#28) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Driver is fent van?

(#31) Jofi81 válasza Jofi81 (#25) üzenetére


Jofi81
(őstag)

Nekem 32 bites Vistára nem ment fel a 177.39-es driver. A 175.16-ból szedtem ki az inf fájlt, kicseréltem benne a verziószámot a 177.39-ére, felülírtam, de telepítés után azt írja ki, hogy a rendszer nem változott...

(#32) SzlobiG válasza Jofi81 (#31) üzenetére


SzlobiG
(PH! félisten)

Ja ez XP-s "hack" file nálam nincs is mit felül írnia amúgy felment a driver, de 175.80-at ír.

[ Szerkesztve ]

Btag: Szlobi#2888 <<-Evil is Back!->>

(#33) littlelion21 válasza Tommer (#14) üzenetére


littlelion21
(VIP)

Nem hülye vagyok, és nem a holdról jöttem...csak úgy tudtam SLI-n megy (most magyarázzam el, mi az? :D ).
Mondjuk ennek túl sok köze nem volt ahhoz, amit kérdeztem... :U

Arra lennék kíváncsi,h G92 érdemben tud-e vmit alkotni ott, ahol úgy hajtotta 60 FPS-el az engine-t,h semmi pluszt nem kellett számolnia. Magyarán a fizika számolása mennyit von el a teljesítményből?
És egyáltalán a GF-féle Physx egyáltalán köszönő-viszonyban van-e azzal a látvánnyal/fizikával, amit az Aegia kártyáin láttunk, vagy annak csak 10-20%-át adja vissza?

(#34) DeSanto válasza r-chee (#12) üzenetére


DeSanto
(őstag)

Szerintem a legjobb tömörítési mód jelenleg ami nekem bejött az a 7-zip.
Eléggé ismert mód már. :U

Nálam ennyit változott a CPU score.
Nagyjából 3x-os lett. :D

[ Szerkesztve ]

(#35) SzlobiG


SzlobiG
(PH! félisten)

Nekem se működik, nem lehet kiválasztani, hogy Gforce legyen a physx gyorsító.

Vistához vmi más file kéne.:U

Btag: Szlobi#2888 <<-Evil is Back!->>

(#36) Tommer válasza littlelion21 (#33) üzenetére


Tommer
(tag)

Ja oppá! Bocsi :D :D

Hát jó kérdés! Ez még igen csak a kezdet! Majd ha hivatalosan is megjeleneik ilyen meghajtóprogi, talán lesz valami teszt féleség is! Én sajna nagyon nem tudok mit kezdeni vele, mert a Vista -t úlálom, mivel a gépen én dolgozom, és a Vista nem való munkára sajna több barátom is leszedette velem, pedig ők akarták, hogy felrakjam, de mint említettem őket is kiakasztotta, mivel dolgozni nem lehet rajta!) valamint Unreal játékom sincs fenn, amin eselteg észrevehető lenne a változás!
Majd valaki lelkes itt megnézi mit és mennyit hoz a konyhára egy jobb géppel mint az enyém! :DDD

Core™ i7

(#37) Jofi81 válasza littlelion21 (#33) üzenetére


Jofi81
(őstag)

Ez egy jó kérdés, engem is érdekelne...

(#38) detroitrw


detroitrw
(őstag)

hááát sajnos 9600GT-vel nem megy :( /G96/
:O

alapból nv driver telepítésénél hiányolja ezeket:
nvdispsr.dl_
nvgamesr.dl_
nvmccssr.dl_
nvmoblsr.dl_
nvvitvsr.dl_
nvwssr.dl_
ezeket a 175.80-ból adtam be neki, s úgy továbbment sikeresen

de amikor a NVIDIA PhysX -et elindítom nincs választási lehetőség [link]

egy pillanatra el is sírtam magam így: :O

:(((

[ Szerkesztve ]

..::Gotham GAC-3::.. Jungson JA-88E ..::Gotham 54025 SPK 4 x 2.5mm::.. Hivi Swans D3.2BF or iAudio D2@D2+ -:- SHURE SE315 CL **only LOSSLESS** :-)

(#39) Keldor papa válasza SzlobiG (#35) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Nálam 32bit-es Vistán jó.
Lehet 64-esen nem megy...

(#40) Jofi81 válasza Keldor papa (#39) üzenetére


Jofi81
(őstag)

Na és hogy csináltad, hogy jó legyen?

(#41) mokus1


mokus1
(PH! addikt)
LOGOUT blog

hali!
valaki tömören összefoglalná hogy ez mire jó?illetve h 8800GT alatt mükszik-e? :R

(#42) Macka


Macka
(PH! kedvence)

A pontmániások kedvéért: Mark06-ban jelent valamit?

Inkább foglalkozz magaddal... ;)

(#43) janos666 válasza mokus1 (#41) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Arra jó hogy a Geforce VGA ezután elláthatja egy Ageia PhysX kártya szerepét is olyan játékokban amik eddig is támogatták a PhysX hardveres gyorsítást.
Ha eddig CPU limites volt játék akár nőhet is az FPS, ha viszont intenzív a fizika és eddig is VGA limites volt a játék akkor persze csökken az FPS ha bekapcsolod. (a fizika viszont sokkal élethűbb lesz, így lehet többetér ezt bekapcsolni mint egy 4x AA-t...)

Eddig csak G92-es 8800GT-vel 8800GTS-512vel, valamint GTX-260al és GTX-280al működik. De később G80-től felfelé, 8800GTX-el és ettól újabb kiadású Geforceokkal is működni fog.

[ Szerkesztve ]

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#44) szacsee válasza Macka (#42) üzenetére


szacsee
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

:DDD

(#45) Keldor papa válasza Jofi81 (#40) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Ahogy fent levan írva... :U

Macka: Megnézem.

[ Szerkesztve ]

(#46) PPSH


PPSH
(őstag)

valaki tudna csinalni x64-es XP-set? :F mert ha folulirom az INF-t sehogy se tudom foltenni. :(
folmegy de marad a 175.16-os verzson :W

[ Szerkesztve ]

Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W

(#47) rumkola


rumkola
(PH! kedvence)

Gears Of War-ban mit kellene látnom? Semmi nem változott pedig physix driver simán felment, aktív a geforce...
8800GT XP32.

http://youtu.be/uu2IBhf9F4k

(#48) janos666 válasza Macka (#42) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Csak Vantageban.

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#49) janos666 válasza rumkola (#47) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Játsz olyan játékkal ami érdemben támogat PhaysX-et, pl. GRAW2, Cell Factory, stb. és annak a menüjében is engedélyezd a hardveres gyorsítást.

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#50) Keldor papa


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

3DMark06.
Talán egy picit nött a CPU pontszám (500 pont) de semmi lényeges.

Útvonal

Fórumok  »  Videokártyák  »  GeForce PhysX
Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.