Hirdetés
-
Infravörös kamerákkal vagánykodik az Umidigi
ma Az előlapra is került az éjszakai arcfelismeréshez, és a hátlapra is fotózáshoz.
-
Meglepő lesz az okostévékre szánt X applikáció
ph Nem a szöveges posztokra helyezik a hangsúlyt, hanem a videókra.
-
Újabb platformokra érkezik a Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba – Sweep the Board!
gp Jelenleg csak Switch-en érhető el a játék, a nyár folyamán azonban PC-re és egyéb konzolokra is befut.
Aktív témák
-
fanti
addikt
Nekem tegnap jött meg a Kingston SSDNow SV100S2/128G meghajtóm.
És hogy is fogalmazzak csak......BŐDÜLETESEN GYORS!!!!!Még semmivel sem mértem le, de érzésre is hihetetlen számomra ez a sebesség.
Annyit szeretnék veletek megosztani, hogyha tesztek rá Win XP-t is, akkor azt NE úgy csináljátok, hogy a szűz SSD-t beszerelve bootoltok Win7 telepítővel és az alatt partícionáljátok, utána kiléptek a telepítőből és WinXP telepítővel bootolva elkezditek a WinXP telepítést mert úgy nem lesz jó. Igaz, hogy végig bekopizza az XP telepítő az állományokat a neki készített partícióra, de az első telepítés alatti ujraindításnál már reklamálni fog hogy hiba a rendszer töltésénél és annyi. Ugyanis a Win7 készít egy legelső 100MB-os partíciót is (amit én nem is kértem) és utána az bezavar az XP telepítésébe.
Úgy kell csinálni, (HA AKARSZ XP-T IS HASZNÁLNI AZ SSD-n) hogy ha van vinyó a gépben amin van telepített Win7 akkor arrol bebootolsz, és annak a lemezkezelőjében kell megcsinálni a partícionálást. Mert at nem csinálja az elejére azt a 100MB-os partíciót amit a Win7 telepítő partícionálója csinál.
És nekem is 1MB-os nem partícionált helyet hagyott így a működő Win7 alóli lemezkezelős partícionálás, aminél leosztottam 4096-al és egész számot kaptam, tehát jó lett az eltolás mértéke!Na, tehát ahogy elkészültem így, mostmár a jó partíciókkal, lazán települt az első partícióra (19GB) a WinXP és a driverek is hozzá, utána meg felraktam a második (100GB) pertícióra a Win7 Home Premium SP1 64 bites változatát.
És ugyebár a Win7 készített is egy kis indítómenüt, hogy választhassak bootoláskor az indítandó operációs rendszerek közül.Természetesen mindez AHCI módban történt.
Gyerekek!
Már a telepítés is számomra elképesztően gyors volt, csak pislogtam mint borz a répára!
De a rendszer használata is, akár XP, akár Win7..........most lehet kinevettek, de én ehhez a sebességhez hasonlót nem láttam még. Minden egy kattintás, vagy ami picivel több, az meg önmagához képest is rendkívülien gyors.
Megtáltosodott a gépem, és úgy érzem, hogy ezzel az SSD-vel feltettem a koronát a konfigom fejére! (lásd az aláírásomban)
Minden olyan pik-pak gyors lett, nem is tudom, mintha ramdisk-em lenne és onnan jönne az adat.Teljesen elégedett vagyok és köszönöm a segítségeteket!
GIGABYTE B550 Aorus Pro, AMD Ryzen 9 5950X, Noctua D14, Crucial Ballistix 4x16GB DDR4 3200Mhz@3800MHz CL18, Powercolor 7900XT, M.2 Samsung 981 2TB, M.2 Kioxia (XG6) 2TB, 2 x Intel 730 SSD 480GB, Crucial MX500 2TB, SEAGATE SkyHawk 6TB, 750W Gigabyte Aorus Gold, Evolveo T4, Samsung S43BM700UUXEN
-
Shummo
aktív tag
Sziasztok. Remélem jó helyre írok.
Tervezem hogy a Notimba lecserélem a HDD-t egy SSD-re, ami rendszernek kéne elsősorban. Jelenleg> egy Seagete 320Gb 7200 rpm-es SATA van.
Ezért lenne pár "érdekes" kérdésem,előre elnézést ha nagyon nagy hülyeségeket írtam:
1. Ha kiveszem a HDD-t, nem lesz gyakorlatilag tárkapacitásom Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy ha kapcsolok a géphez egy külső HDDt, és közvetlen arra töltök, és közbe a rendszer az SSDn fut> akkor a letöltés használja az ssd-t vagy kikerüli, és nem rontja az élettartamát? (napi 10 Gb -t szoktam töltögetni.)
2. Esetleg ugyanez, ha egy SD memóriakártyát tolok a gépbe, és letölteni csak arra töltök?3. Meg lehet e azt oldani, hogy minden olyan dolgot, ami írná az SSD-t, és ezzel az élettartama csökkenne azt nem ramdiskre rakja, hanem egy SD kártyára?
4. Ha a progi egy HDDre van telepítve, akkor megint lassan fog betöltődni? vagy attól még van szerepe az SSDnek(mivel azon van a windows), és lesz gyorsulás?
Utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy mivel sokat töltök, és a notit használom minden nap(napi 6-10 óra) milyen SSD érdemes venni. WIN7 Méretbe sajna nem tudom mekkora kéne jelenleg a sima w7 >26 GBot foglal. Ezért olyan 64- 128 asba gondolkozok.
(De tervezem, hogy cserélek asztalira, és akkor a SSd melett lesz majd HDD is tarolónak.)
KÖSZI -
AtHoS
nagyúr
Na sikerült beüzemelni az Intel SSD-t.
A régi rendszer klónozása nem volt olyan egyszerű, mint amire számítottam.
Ist #16343
Sajnos sem az Acronis True Image és sem a Drive Snapshot nem ingyenes ráadásul a Drive Snapshot-tal nem tudtam bootolhatóvá varázsolni az SSD-t, még win7 telepítőlemezéről javítva sem, ergo ez a program számomra kuka.Jó néven vettem volna, ha olyan válaszol a kérdésemre, aki már foglalkozott a témával és 1-2 apróságra amin könnyű elcsúszni felhívja a figyelmem.
pl. Nem tudom miért, de valahogy csak a közvetlen klónozásra asszociáltam. Menet közben kiderült, hogy így nem fog összejönni.FW keresgetés közben rátaláltam, hogy Intel SSD-hez le lehet tölteni egy Acronis féle backup progit (Intel Data Migration Software). Ezzel mindössze annyi volt a probléma, hogy mint kiderítettem a Dataram ramdrive miatt BSOD-t dobált az arcomba. Hát ennek nem örültem azért. A Ramdrive-ot lekapcsolva már elindult, de nem sikerült klónoznom vele, mert csak teljes winyó klónozására képes (picit butított verzió) és a régi winyóm jelentősen nagyobb ugye mint az SSD, így hibaüzenet kíséretében megállt a tudománya.
Ekkorra már több órát szórakoztam az egésszel és erősen elgondolkodtam, hogy hagyom a francba a klónozást inkább telepítek egy új rendszert. (kényszerszünet következtében volt időm átgondolni a dolgokat, ekkor ötlött fel bennem az a felismerés is, hogy "mi lenne, ha backup fájl-ból próbálkoznék?") A kisördög nem hagyott nyugodni, ráadásul nem vagyok az a könnyen feladós típus. Bepróbálkoztam 1-2 ingyenes progival, de vagy úgy jártam, mint a DriveSnapshot-tal vagy pedig az alignálást szúrta el az SSD-n.
Végül minden mindegy alapon virágbolti Acronis True Image Home 2011-el sikerült megoldani a feladatot, de ugye egy lépésben ezzel sem lehetséges. Mindenképpen a HDD -> backup fájl -> SSD sorrendet kell eljátszani. Ezzel az alignálás is rendben marad és indul is az SSD-ről a win7.
Szerencsére az Intel - Acronis kooperációnak köszönhetően 40% kedvezménnyel meg lehet venni a 2011-es TIH-ot. Ja igen, ez nem omlik már össze a ramdrive-tól.Miután sikerült klónozni normálisan nekiálltam az ajánlott élettartamot óvó beállításokat megfelelően kialakítani:
- formázva 4k cluster mérettel NTFS-re és alignálás rendben: 2048 szektornál kezdődik a partíció
- trim alapból működött, legalábbis az "fsutil behavior query disabledeletenotify" 0-át adott vissza
- Prefetch és SuperFetch -hez nem nyúltam, nem is tudom mit is gyorsítana, ha kikapcsolnám.
- töredezettségmentesítést kikapcsoltam az SSD partícióira, illetve azokra már eleve nem is volt bekapcsolva
- a keresési és a drive indexelést letiltottam a szolgáltatások között (amúgy sem használom a win beépített keresőjét)
- kikapcsoltam a hybrid sleep-et, majd a "powercfg -h off"-al teljesen ki is kapcsoltam a hibernálást
- rendszer visszaállítást nem bántottam, de erősen gondolkodom, hogy az Acronis TIH-al készíttetek inkább időnként mentést HDD-re
- böngészési előzményeket IE-nál átraktam hdd-re, FF4-nél valahogy nemigazán sikerült, de majd megoldom később, amúgy is Opera-zom, annál még már eleve Ramdisk-en van a cache
- eszközkezelőben a "Windows írási gyorsítótárhoz tartozó puffer ürítésének letiltása az eszközön"-höz tettem egy pipát, bár fogalmam nincs ez miért is jó
- pagefile-t átraktam winyóra, mivel nem vagyok híve a kikapcsolásának. Találkoztam már emiatt BSOD-t produkáló géppel, bár a konfig kialakítása is sokat befolyásol. Nálam 8GB memó van, ebből 1GB ramdisk, de szerintem elfér az a lapozófájl a hdd-n
- Temp, TMP könyvtárakat áthelyeztem user és system szinten is hdd-re a rendszerváltozókkal
- Ramdrive mentését tettem még át hdd-re (1GB-os fájlocska)
- a 20% állandó hellyel nem lesz probléma, mivel kétszer akkora SSD-t sikerült beszereznem, mint amire igazából jelenleg szükségem lenneEgyelőre ennyi amit bűvészkedtem az optimalizálással.
read-only mode on the forum
-
-szabi-
őstag
Köszönöm a válaszodat. Már nálam is működik.
Közben megvan a megoldás, firefox és ram-disk kérdésedre.
1. Firefoxban írd be ezt:"about:config"
2. A megjelenő konfig ablakban keresd meg ezt:"browser.cache.disk.parent_directory".
- Ha nem létezik akkor jobb klikk, új karakterlánc létrehozása, fenti névvel.
3. Karakterlánc értékének add meg a ramdisk-et, nálam ez így néz ki:"n:\\firefox_cache\\"
4. Indítsd újra a firefox-ot.Ha minden jól ment látni fogod, hogy már a ramdisk-et használja.
Ha az egész firefox-ot ramdisk-ből akarod használni arra ezt találtam: klikk
Egyébként te melyik ramdisk-et használod?
Üdv
szabi -
AtHoS
nagyúr
válasz -szabi- #16532 üzenetére
DataRam féle ramdisk-et használom 1GB-os méretben
A FF-ra én is megtalálta ezt a beállítást, de az istennek sem teszi át a cache-t, bár amit írtál útvonalat a végén kettő darab backslash van. Na így még nem próbáltam beírni.
Lehet ez volt a bibi?
read-only mode on the forum
-
AtHoS
nagyúr
válasz ZolikaE46 #16743 üzenetére
Nincs ebben semmi különös dolog.
Ha van elegendő mennyiségű memória a gépben, akkor abból simán lehet egy keveset RamDrive-nak használni. Egy progit kell telepíteni, majd abban beállítani a RamDrive paramétereit. Ezután kap egy betűjelet az elkészült Ramdrive, tehát sima meghajtóként tudod használni. Mivel sokkal gyorsabb az írása és olvasása még az SSD-nél is így ide érdemes áttenni pl. a böngészőprogramok cache könyvtárát.Nagyon be tud gyorsulni ettől a böngészés.
Ilyen program pl. Dataram Ramdisk, ami 4GB-os méretig ingyenesen használható (az oldal alján van a letöltési link)
Mod:
Ezt nem feltétlen kell megcsinálni, sőt szinte egyetlen beállítást sem kötelező megcsinálnod.
Ezeket a "trükköket" azért szokták az SSD tulajok megcsinálni, hogy minimalizálva legyen az SSD-re történő írás Az SSD élettartamát az írás műveletek csökkentik, mivel "elhasználódnak a tárolócellák"[ Szerkesztve ]
read-only mode on the forum
-
Mukorka
addikt
válasz franc0 #16816 üzenetére
Nyílván csak láttam egy képet OCZ Vertex 2-ről asszem Scope2007-nek van és neki megvolt az az eredmény. 1000Mb-vel is mértem de úgy se volt több . De nembaj hiszen rendszernek van úgyis.
Csináltam Ramdisket is a Firefox Cache-nek, 7500Mb/s
Mukor#2214 --- "Ezt nem én gondolom így, EZ EGY TÉNY!"
-
canniball
nagyúr
válasz McLaca #17112 üzenetére
Milyen OS? W7 Prof.-ban (és felette) van beépített backup funkció.
scope2007!
1. És mit/hogy lőttél be?
2. Jól látom: ez a felhasznált/szabad cache-t mutatja (és nem a felhasznált/összes párost)?
3. Ha jól értem te is átdobtad a cachet ramdisk-be, akkor mi az a "Gyorstár a memóriában"?[ Szerkesztve ]
https://tinyurl.com/ycoexz4o *** Only the good die young...
-
atti_2010
nagyúr
Ének soknak találtam a napi írás menyiséget ezert kapcsoltam ki, illetve áttettem a mozilla cache-t ramdisk-re, ha veszek még memóriát akkor a lapozófájl és a temp is oda kerül.
1.Asrock FM2A88X+ Killer,A10-5800K,Kingston 2x4Gb 2400Mhz,Int X25-V SSD,SF Pro S.F.-450P14XE. 2.MSI-A75A-G55,A8-3870, Kingston 2x2GB2000, MSI R9-270, Zen 400.
-
aktív tag
van vmi topic ahol a ramdiskről lehet bővebben olvasni? nem igne találtam.
-
ZolikaE46
senior tag
válasz ZolikaE46 #17246 üzenetére
Na kész vagyok teljesen az újra rakással és a 10 beállítással, de most a lapozófájlt kikapcsoltam és így nem is csináltam ramdisket. Összes frissítés fent van és most tökéletesen működik minden úgy, hogy köszönök mindent azoknak akik segítettek.
Nagy találmány ez az ssd! Köszönet azoknak akik létrehozták.
[ Szerkesztve ]
-
ZolikaE46
senior tag
Mivel nem raktam fel a ramdiskes dolgot és nem helyeztem így át a lapozófájlt se. Kizárásos alapon akkor csak erre tudok gondolni vagy van még egy dolog amit még nem tudtam beállítani, mert nem tudom a jogosultsági szintet átállítani a kompatibilitásba. Az a hibernáció letiltása.
-
-
atti_2010
nagyúr
válasz Silentfrog #17262 üzenetére
Én is átrakom csak a HDD lassítja ezért jó a RAMDISK, letiltod a C-ről és kézzel adod meg pl a D meghajtóra és újraindítod.
1.Asrock FM2A88X+ Killer,A10-5800K,Kingston 2x4Gb 2400Mhz,Int X25-V SSD,SF Pro S.F.-450P14XE. 2.MSI-A75A-G55,A8-3870, Kingston 2x2GB2000, MSI R9-270, Zen 400.
-
AtHoS
nagyúr
válasz ZolikaE46 #17251 üzenetére
A Ramdisk progi, ha úgy van beállítva, akkor az OS leállításakor (vagy restart-jakor) kiírja a ramdisk teljes tartalmát a beállított meghajtóra. Ha 2GB méretűre hoztad létre a ramdisk-et, akkor 2GB-ot ír a windows leállításakor. Ilyenkor arra vár az OS, hogy végezzen az írással.
Ha nincs szükséged a ramdisken tárolt adatokra, akkor kapcsold ki a leállításkori lementést
read-only mode on the forum
-
atti_2010
nagyúr
válasz andree04 #17386 üzenetére
Szerintem SSD-hez Windows 7-ben gondolkodj, az XP alatt eljárt az idő, én 40Gb ajánlanék jó sok rammal hogy kikapcsolhasd a lapozófájlt vagy átteszed ramdiskre.
1.Asrock FM2A88X+ Killer,A10-5800K,Kingston 2x4Gb 2400Mhz,Int X25-V SSD,SF Pro S.F.-450P14XE. 2.MSI-A75A-G55,A8-3870, Kingston 2x2GB2000, MSI R9-270, Zen 400.
-
MC Pite
veterán
Kézzel érdemes karbantartani néha, vagy a másik hasonló funkció megteszi helyette?
(Bár XP-re is van trim-re megoldás, gondolom vistára is akad, nem?)Olvastam róla hogy van aki szerint öregít is a trim; meg hogy program karbantarthatja a meghajtót amikor nem nyúlunk a géphez; stb, de nem tudom hol az igazság.
McLaca, firefox cache:
Ramdiskre a böngészők cache könyvárát:Opera: (címsorba)
opera:config#UserPrefs|CacheDirectory4Firefox:
1. type about:config into the firefox navigation bar and hit enter
2. find the browser.cache.disk.parent_directory, if it doesn’t exist right click anywhere and select NEW, then STRING. Enter browser.cache.disk.parent_directory in the first popup box and then the location in the 2nd popup box e.g. k:\tempintfiles. If the entry already existed simply right click on it and select MODIFY and enter your new directory path.<ELADÓ: Pixel8HibridTok> Pixel 8 | C4 SpaceTourer 1.2 Pt '18 | 208 1.2VTi '18 | https://www.spritmonitor.de/en/user/MC_Pite.html
-
AtHoS
nagyúr
válasz McLaca #18158 üzenetére
Lemez cache-t már régóta nem használok, FF-et meg kerülöm amennyire lehet.
Nem kell sehová hasalnod , de azt nem ártana megértened, hogy vannak olyan felhasználók (böngésző beállítások), akiknek/amihez igenis jól jön a cache, bármennyire is hihetetlen számodra.
Nincs semmi gond a netemmel, de még mindig gyorsabb a ramdiskre rakott cache, mint egy 120Mbit-es net (SSD sem gyorsabb , bár ezt gondolom nem kell magyarázni ), tehát a 30...50 oldal a böngésző indításakor seperc alatt be van töltve, ráadásul az éppen nem elérhető oldalak is be vannak töltve legutolsó látogatás szerint, lehet olvasgatni. Böngészőben az oldalon visszalépés is hasonló módon történik.
Amúgy meg nem kötekedésnek szántam én sem a helyreigazítást csak szerettem volna, hogy belásd: ami neked tökéletes, másnak lehet, hogy kényelmetlen.
Emiatt ahelyett, hogy a cache kikapcsolását erőlteted másokra (mert ugye NEKED így kényelmes), inkább javasolnál több lehetséges alternatívát, mivel nagyon eltérő netezési szokásokkal rendelkeznek az emberek.
Részemről mindenki úgy használja a böngészőjét, ahogy akarja. Én a cache-t ramdiskre raktam és minden gondom megoldva. Megvan a sebesség is és számomra a kényelem is.
Ajánlom próbáld ki Te is a ramdisk-re rakott cache-t, persze csak ha akarod, nem kötelező vagy legalább gondold át esetleg milyen előnyöket nyújthat
[ Szerkesztve ]
read-only mode on the forum
-
McLaca
őstag
Vica-versa: vannak olyan felhasználók - bármennyire is hihetetlen számodra - akiknek viszont nem jön jól, vagyis semleges. Miért is kerekebb az az oldal, amiről Te beszélsz, mint az, amiről én?
A kétoldalú érem tipikus esete, ami valójában nem kettő, hanem sokkal több oldalú, de Te épp azt csinálod most, amit - szerinted - én. Ráadásul szerinted az az általános, hogy 30-50 oldallal indul a böngésző. Nos, nem az. Ergo sokkal inkább életszerűtlen a Te eseted, mint az enyém, mégis a sajátodat akarod örök érvényűként elkönyveltetni. Mellesleg a FF is cache-sel a RAM-ba automatikusan, ha a lemez cache ki van kapcsolva, és akár 1GB-ot is be lehet erre a célra állítani. Oké, induláskor ez nem számít ugyebár, de böngészés alatt (visszalépés) igen. Nálam 32MB elégnek bizonyult, 10-15 oldal maximum, amit egyszerre megnyitok.
Számomra nem nyújt előnyt a ramdisk, és a felhasználók nagy %-ának szintén nem. Te addikt módon netezel, neked nyilvánvalóan nemhogy előnyt nyújt, de egyenesen kell a ramdisk. De nem hiszem, hogy nagyon bizonygatnom kellene, hogy az én esetem a gyakoribb, ergo az erőltetés inkább a Te oldaladról tapasztalható.M_o_g_y_i: akkor Intel.
Én elégedett vagyok vele, pedig a notiban a vezérlő a 4k-t visszafogja, kb. a felére energiatakarékossági okokból (~14MB olvasás, ~23MB írás, PC-ben ~22/44 ugyanez), tehát PC-ben még ennél is jobban teljesít, pedig itt sincs szégyellnivalója.Üdv!
A magyar nyelvben nincs -al, -el rag. Van helyette -val és -vel. Ha nem vagy biztos benne, hogyan írd, inkább olvass utána: http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh
-
cszn
őstag
Új Kingston Hyperx SSD Sandforce vezérlővel.
Mit bírtok már ennyit vitatkozni a böngésző kessen?! Nyilvánvaló, hogy a memóriában a leggyorsabb. Ha kell a cache akkor rakjátok oda vagy ramdiskre.
[ Szerkesztve ]
-
wwenigma
Jómunkásember
válasz McLaca #18163 üzenetére
ha nalad nem gyorsit a cache ramdiskre helyezese, akkor mas fogja a geped... winyonal latvanyos gyorsulas, ssdnel meg a lassabb kopas...
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
McLaca
őstag
válasz wwenigma #18165 üzenetére
A villámgyorson mit gyorsítsak még?
Gyakorlatilag azonnal betöltődnek az oldalak, nekem ennél gyorsabb nem kell. A gyakran nézett oldalakkal indul a böngésző, azokat gyorsan be is "cache-seli" a FF a RAM-ba saját maga, ramdisk nélkül is, így azokon az oldalakon kattogva villámgyors minden, a többi oldalnál meg nincs jelentősége, mert vagy ritkán nézem őket, tehát amúgy se lennének a cache-ben, tehát csak a net sebességén múlna a betöltődésük, másrészt meg írtam, hogy nagyjából azonnal töltődnek be az oldalak, képtelenség ennél jobban gyorsítani őket.-Zeratul-: intézi azt a nagyker is. A bolt lehet, hogy 1 évet vállal, de nem ő a garanciaviselő, max. a közvetítő, a nagykerbe meg vissza tudják küldeni ők is (hacsak nem szürkeimportos).
Üdv!
[ Szerkesztve ]
A magyar nyelvben nincs -al, -el rag. Van helyette -val és -vel. Ha nem vagy biztos benne, hogyan írd, inkább olvass utána: http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh
-
wwenigma
Jómunkásember
válasz McLaca #18177 üzenetére
Én nem terhelem aprosagokkal a netet, a ramdisk lementodik leallaskor. A firefox meg be van zarogatva azert, ilyenkor ujra le kell töltenie mindent.
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
Motion_Blur
félisten
Ramdiskkel mekkora meghajtót érdemes létrehozni?
Legutóbbi leírásban 128MB volt írva, de azt már most látom hogy kevés lesz
4GB ramom van, lapozófájl kikapcsolva.
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
-
wwenigma
Jómunkásember
válasz Motion_Blur #18656 üzenetére
Nekem 200M-es ramdiszk van (64bit SuperSpeed Ramdisk Plus), IE+FF cache, de szerintem kikapcsolt lapozofilehoz minimum 8G ram kell, különben memóriaigenyes alkalmazasok xarakodhatnak. (jatek pl.) Kikapcsolaskor lementetem a lemezre.
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
veterán
Kellene egy kis segítség.
Dataram Ramdisk beállításához.
1;
Felraktam, első oldalon ugye settings 128 mega elég lesz nekem viszont mellette hogy fat 16 32 vagy unformatted legyen a partíció azt nemtudom mire rakjam. Motion-al is beszéltem ő fat32 re rakta viszont ocz fórumon meg olvastam hogy ők meg unformatted, nos szerintetek melyikre kellene?Boot sectornál gondolom windows boot sector-ra kell rakni.
2;
Másik dolog pedig a Load and save lenne fül lenne. Ugyebár a ramba tárolt dolgok kikapcs után elvesznek, ez a fül arra van hogy ne vesszenek el? beállítom a save-nél hogy pl hdd-mre mentesen egy képfájlt amibe a böngészőbe tárolt adatok vannak, loadnál meg persze ugyanez akkor bekapcsoláskor innen a progi kiolvassa az előzőleg kikapcs elött lementett adatokat és akkor nemveszik el semmisem? Jólgondolom hogy erre lenne ez a beállítás?Itt tempet kell létrehozni illetve más beállítást itt kell alkalmazni?
3;
Van még 1 options fül itt olyan van hogy manually set ramdisk timeout value és időt lehet megadni itt mit adtatok meg.?thx a segítséget előre is, sry ha hosszú voltam
[ Szerkesztve ]
iPhone 13 Pro Max
-
veterán
SSD-nél érdemes még valamit átrakni másik meghajtóra vagy ramdisk-re a böngésző cache-n kívül? Temp mappa mondjuk sokat foglal szóval ramdisk-re az felejtős max akinek sok ramja van, bár pont jólenne talán mivel minden kikapcsnál kiürülne.
iPhone 13 Pro Max
-
AtHoS
nagyúr
válasz jozsi252 #18705 üzenetére
1. Ha unformattedre teszed, akkor majd neked kell utána megformázni, ugyanis unformatted = formázatlan Ha esetleg magad szeretnéd a blokkméretet megadni, akkor úgyis kézzel kell formáznod. Szerintem érdemes minél kisebb blokkmérettel kialakítani. Én pl. 512byte-ra formáztam FAT32-es rendszerben és windows boot sector-t választottam
2. Igen, a Load and Save fülön lehet megadni, honnan töltse be az elmentett tartalmat ill. hová mentse a win leállításakor. Azt is beállíthatod, hogy automatikusan megadott időközönként mentse el a tartalmat (Autosave)
Én nem állítottam be TEMP könyvtárat és 128MB méretnél szerintem neked sem ajánlott. Túl kicsi lenne hozzá.
3. Itt lehet várakoztatni a Ramdisk létrehozását win indításnál. Gondolom így nem terheli le a winyót és nem lassítja a rendszerindulást. Ezt nemigazán használtam, ill. nem a rendszerwinyót használja nálam a program tárolásra..
read-only mode on the forum
-
Motion_Blur
félisten
válasz Gorneck #18840 üzenetére
- lapozófájl átrakva HDD-re, méret 4096-4096MB
- hibernáció off
- defrag off
- rendszer visszaállítás off
- FF Cache ramdiskenIndexelést visszakapcsoltam, Windows Search-ot pedig services.msc-ben lőttem ki (előtöltéssel együtt), így van kereső a start menüben.
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
-
#02119936
törölt tag
válasz Digital #18952 üzenetére
Sokaltam a telepítések miatti sok írást, ezért a google segítségével át tettem a windows tepm könyvtárát a Ramdiskre amely már dvd méretü lett. ki próbátam müszik
( csak zárójelben jegyzem meg, hogy firefox is elöször a c:\ user\ appdata\temp-be töltés onnan másolja tényleges letöltési helyre. )
innen a leírás,
[link]
én innen egy egyszerü ramdisk program
[link] -
#02119936
törölt tag
válasz gallus #18957 üzenetére
4,27 GB-a Az összes 8-ból. Ha kevés lenne így a maradék ram, akkor a page fáljt még mindig bekapcsolhatom a HDD-n
1 Ramdisk telepít R meghajtó kreálása
2. Létrehoztam az R:\TEMP könyvtárat, majd a Vezérlőpult a jobb aló képen az látszik, hogy a felső két sort kitöröltem az alatt lévőben kettőben R:\TEMP -re módosítottam. ennyi csak az egész.
Mindenki saját felelősségére csinálja utánam...Két win install után ilyen szép sokat írtam, ezért barkácsolok.
[ Szerkesztve ]
-
spiritex
veterán
válasz #02119936 #18959 üzenetére
Na de mi van a Dual Channel-ben működő memóriákkal, ha az ember lecsíp belőle?
Nekem pl. 4 gigám van, amiből 2-2 giga dual-ban működik. Ha mondjuk 1 gigából RAMDisk-et csinálok, akkor továbbra is dual-ban fog menni??Ha te az vagy, akinek képzeled magad, akkor ki az, aki képzeli magát annak a valakinek?
-
spiritex
veterán
válasz radi8tor #18961 üzenetére
Ok, köszi, akkor most már para nélkül fogom megcsinálni a Ramdisk-et, mert bár visszaraktam minden temp-et, cache-t az ssd-re, mert lelassult a hdd-re rakástól a rendszer, de kicsit nyugtalankodom a sok írás miatt.. úgyhogy belevágok én is!
Ha te az vagy, akinek képzeled magad, akkor ki az, aki képzeli magát annak a valakinek?
-
-
MZsoltee
veterán
Alakulnak az elképzeléseim:
1. Veszek egy 64GB-os ssd-t
2. Bővítek 8GB RAM-ra
3. a két 500GB-os HDD-met cserélem 1db 1TB-osra1. Win7 install az SSD-re
2. Létrehozok egy RAMdisket (ennek mérete kétséges max 4GB).
Itt helyezem el a:
- böngésző cache fájlját
- virtuális memóriát (mekkora kellene? elég 2GB?)
- temp file-t
3. Adatok és programok az 1TB-os vinyóra, két partíció 1. 234(programok)/2.(adatok)700GB
Szerintetek ez egy működőképes ötlet?A tökéletes nő süketnéma, nimfomániás, és az apjának kocsmája van.
-
Sea Edge
tag
válasz MZsoltee #19275 üzenetére
Azzal, hogy csinalsz RAMdisket es arra teszed a virtualis memoriat, adsz a szarnak egy pofont. Egyszerubb akkor mar, ha kikapcsolod. Nalam 16MB van beallitva. Ez is csak azert, hogy ne picsogjon az a par program, ami esetleg hianyolna.
Firefoxban be lehet allitani, hogy csak mem chache-t hasznaljon.
Temp fajlokkal meg felesleges veszodni, hogy hova rakja.
Programok is mehetnek az SSD-re, maskulonben semmi ertelme.Majdnem 1 eves az SSD-m es 6014 ora alatt meg csak 834 GB iras volt rajta, pedig ezen van apache / mysql es 2 MMO is.
-
veterán
válasz Matyó83 #19667 üzenetére
Szintén azt vallom hogy nem érdemes kímélni az ssd-t elvégre azért vettük hogy jó gyors legyen a rendszerünk. Pár dolog amit ajánlok azért.
1; Böngésző cache-t rakd át ramdisk-re ettől fog gyorsulni azért a böngészés.
2; Nézd meg hogy a TRIM működik-e
3; Defragot elvileg a win7 alapból kikapcsolja de azért nézd meg
4; Illetve nézd meg hogy az alignálás rendben van-e
Naggyából ezek amik fontosabbak, a többi beállítás már télleg a túlzott kímélésre van.
iPhone 13 Pro Max
-
Matyó83
tag
válasz jozsi252 #19669 üzenetére
Köszönöm szépen. Este meglesem ezeket a dolgokat. Annyit kérdeznék, hogy a trim hol van, hogy meg tudjam nézni amit kell, illetve a ramdisk-re hogy lehet átpakolni a böngésző cache-t, meg az alignálás mire való és hol van pontosan?
köszi szépen mégegyszer!Ha kérdezel valamit és ÉN válaszolok és nem tetszik vagy nem kell a cuccom, legalább vedd a fáradtságot, hogy visszaírsz, hogy; Bocs, de nem kell!
Aktív témák
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Filmvilág
- Politika
- Napvihar miatt akadoznak a SpaceX Starlink műholdak
- Trollok komolyan
- Autós topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Lightyear - befektetési app
- Samsung Galaxy Z Fold4 - egyre megy, honnan nézed
- További aktív témák...
- WD BLACK SN850P 2 TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új, Tesztelt - 7300-6600 MBs - Eladó!
- 2,5-es SSD/HDD keret Lenovo M70Q gen3-ba (p/n: 5M11C16880)
- 512GB 2230 M.2 PCI-E NVME SSD BAZÁR - Samsung, Kingston, SK Hynix, Kioxia - STEAM DECK
- SK Hynix Platinum P41 2 TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új, Tesztelt - 7000-6500 MBs - Eladó!
- Lexar NM790 2 TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új, Tesztelt - 7400-6500 MBs - Eladó!
- Keveset használt Seagate BarraCuda 3.5 2TB 7200rpm 256MB SATA3 (ST2000DM008) 100/100
- ELADÓ - Kingston A400 480GB ( 100 / 99% )
- Samsung 970 EVO NVMe M.2
- 9.0 , 9.5 és 12.7mm-es SATA HDD SSD notebook másod-winchester beépítő keret, caddy - MacBook-hoz is
- M Key M.2 SSD PCI-E X4 Adapter kártya B-key M.2 NGFF SSD-hez 2.5"-os Sata Adapter ház
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen