Hirdetés

Veletech Moddingverseny: íme, a résztvevők!

Bő három hét múlva, április 25-én kerül megrendezésre az idei tavaszi Veletech a PlayIT játékos seregszemlével együtt. A műsor egyik érdekessége hagyományosan a VMV, vagyis Veletech Moddingverseny lesz, melynek március végén zárult le a nevezési határideje. Összesen tizenhat mod jelentkezett, mindet meghívtuk a versenyre.

A casecon, vagyis alapjaiból egyedileg épített számítógép kategóriájában kilenc alkotás indul, köztük olyan különlegességekkel, mint jones965 Poseidon ROG-ja, mely nemzetközi porondon már babérokat aratott, de ugyanez igaz Soccer Zombie Apocalypse gépére, ami a tavalyi DCMM-en nettó 24 órányi idő alatt készült el, és GumisPeter Mercedes motorblokkra épülő modja vagy csabi112 Project Mirrorja sem először áll rivaldafénybe; emellett a többi alkotás is nagyon ígéretes.

Hirdetés

Casecon versenyzők:

Hagyományosan egy kicsivel szerényebb az átalakított gyári számítógépeket összesítő casemod mezőny, ahol hét versenyzőre számítunk. Hagyomány az is, hogy jones965 bődületes munkával áll starthoz, a HAF 935 Crysis tavaly ősszel még az ASUS standján pózolt, de idén versenyezni fog. BaluC Living Dragonjának sem idegen a rivaldafény, a tavalyi DCMM-en a dobogóra is felállhatott. Érdekesnek ígérkezik Ramses07 újabb Giger stílusú alkotása, ő Cooler Master Egérmodding versenyünkön mutatta meg már többször is, hogy nagyon fekszik neki ez a stílus. Az eddig látottak alapján a casemod kategória többi résztvevője is nagyon érdekes lesz.

Casemod versenyzők:

Előre is sok sikert kívánunk a versenyző moddereknek, illetve jó munkát és kitartást azoknak, akik még nem készültek el művükkel!


Ízelítő a Veletech Moddingverseny atmoszférájából

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények