Gyorskeresés
Kingston – nagyobb és gyorsabb
Bemutatkozott a gyártó 32 GB-os pendrive-ja, és 2000 MHz-es HyperX DDR3 modulok is érkeznek.
Hirdetés
A kizárólag különféle memóriaeszközök gyártásával foglalkozó Kingston Technolgy Company – az iSuppli piackutató cég a 2007-es üzleti év eredményeit összegző felmérésének adatai szerint – 4,5 milliárd dolláros árbevételével továbbra is vezető pozíciót foglal el. A piac tortájából akkora szeletet hasítanak ki, mint az utánuk következő Smart, A-Data, Ramaxel és Transcend együttvéve. A DRAM termékek a cég forgalmának 55%-át teszik ki, ebből 35% az OEM gyártók részére készített, ún. brand moduloké. 5 évvel ezelőtt NAND és NOR flashchipekre épülő termékekkel is elkezdtek foglalkozni, ami – a Kingston adatai szerint – mára a teljes árbevételük körülbelül 45%-át adja. Bár jelenleg még hátrányban vannak a DRAM modulokkal szemben, a mobiltelefonoknak és minden más, beépített memóriával rendelkező eszköznek köszönhetően eladási mutatóik folyamatosan növekszenek.
Hazánkban is jól teljesít a cég, a 2007-es évhez viszonyítva október elsejéig közel 90%-kal több terméket értékesítettek, ami 20%-os forgalomnövekedést, azaz 8,7 millió dolláros árbevételt jelent. A nemzetközi trendhez hasonlóan nálunk is feltörekvőben van a nem felejtő memóriákat felhasználó pendrive-ok és különböző memóriakártyák eladása. Flashchipeken alapuló termékeikből az első három negyedév során 95%-kal több talált gazdára az előző év ugyanezen időszakához képest. Brand DRAM modulokból közel 120%-kal többet értékesítettek, és a HyperX szériából is nyolcszor több fogyott.
A ma megrendezett sajtótájékoztatón a cég egy 32 GB-os pendrive-ról, valamint egy HyperX szériás DDR3-as memóriakészletről rántotta le a leplet. A DataTraveler 150-ben a gyártó legnagyobb méretű pendrive-ját tisztelhetjük. Az egyelőre csak narancssárga színben elérhető termék tárolókapacitása 32 GB, mérete 78 x 22 x 12 mm, olvasási és írási sebességéről nem áll rendelkezésre információ. A számítógéphez USB 2.0 porton csatlakoztatható, támogatja a Linux, OS X, valamint a Windows 2000/XP és Vista operációs rendszereket, viszont utóbbi esetében nem használható a ReadyBoost rendszergyorsító funkció. A termékre 5 év garanciát vállal a Kingston, és októberben kerül a boltok polcaira megközelítőleg 25 000 forintos áron.
A másik, hazánkban újdonságnak számító termék a HyperX szériás DDR3-as memóriák közül került ki, melyek elsősorban a teljesítményre érzékeny felhasználók számára készültek. A KHX16000D3K2/2GN típusjelű, 2 x 1 GB-os készlet moduljai 2000 MHz-es effektív órajelen dolgoznak; ezek a gyártó jelenleg leggyorsabb memóriái.
Időzítésük a maximális órajelen CL 9-9-9-27, üzemi feszültségük pedig 2 volt. Teljes mértékben támogatják a finomhangolást segítő Intel XMP és NVIDIA Enhanced Performance Profiles (EPP) technológiát, valamint SLI-Ready minősítést is szereztek. Az SPD chipben eltárolt adatok biztosítják, hogy a modulok megfeleljenek a JEDEC szabványban foglaltaknak, de a kiegészítő információk segítségével az attól eltérő frekvenciákat, valamint a hozzájuk tartozó feszültségeket és időzítéseket is tartalmazzák. A készletre élettartam-garanciát vállal a gyártó. Hamarosan a boltokban is megjelenik, javasolt felhasználói ára 227 dollár.
Azóta történt
Újabb memóriakészlet került be a HyperX sorozatba
Mostantól Macet is támogat a Kingston üzleti pendrive-ja
Titkosított zónával rendelkezik a DT Locker
Szabvány lett az alacsony feszültségű DDR2
Strapabíró A-Data pendrive
Újabb 2 GHz-es memóriák a Kingstontól
-
Kingston memóriák a tesztasztalon
A Kingston DDR3 termékpalettájáról szemezgettünk: egy ValueRAM és egy HyperX.
-
Kingston pendrive-ok tesztje
Nagyméretű, biztonságos és sokoldalú példányok is kerültek boncasztalunkra.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







