Gyorskeresés
Szponzorunk
Furcsa beviteli eszközök a hét végére
Felélesztette a trackballt a Logitech új termékével, a SteelSeries pedig ismét hajtogatós billentyűzettel érkezett.
Hirdetés
Úgy tűnik, a trackball, azaz magyar nevén hanyattegér mégsem halott, bár igaz, ami igaz, az utóbbi időben inkább csak néhány vezeték nélküli billentyűzeten találkozhattunk vele. A Logitech újra elővette ezt a furcsa szerkezetet, és egy formás, kényelmesnek tűnő beviteli eszközt hozott össze. A Wireless Trackball M570-et. Ezeknek egyébként megvan az az előnyük, hogy nem szükséges mozgatni az egész terméket a használathoz, csupán a golyót kell forgatni a kurzor irányításához, így helytakarékos is, illetve nem érzékeny a felületre sem.

Logitech Wireless Trackball M570
A Logitech méretes kék gömbjének mozgását lézeres szenzor követi a minél nagyobb pontosság érdekében, a számítógéppel pedig a trackball 2,4 GHz-es rádiójelekkel kommunikál, természetesen az Unifying vevőn keresztül. Ennek hatótávolsága nagyjából 10 méteres. Egy AA-s elemmel a gyártó szerint akár másfél évig is bírhatja az energiatakarékos felhasználásnak köszönhetően. Az M570 szeptember végén jelenik meg, az ára pedig 60 dollár lesz három év garanciával.
A fura beviteli eszközök péntekje ez úgy tűnik, hiszen a SteelSeries billentyűzete sem mondható hétköznapinak. A Shift nevezetű klaviatúra játékosok számára készült elsődlegesen, visszafelé pedig kompatibilis a már jól ismert Zboard keysetekkel is, mivel ennek ugyanúgy cserélhető a kiosztása. A normál QWERTY-s helyett tehát a régebbi, külön a játékokhoz készült kiosztásokat is használhatjuk vele, mint amilyen például a StarCraft II-höz vagy a WoW-hoz készült, de újak is meg fognak jelenni valószínűleg. Az új Shiftet teljesen az alapoktól építették fel, erős, kiváló minőségű anyagokból készült, hogy bírja a gyűrődést.
Az alap háromféle magasságba emelhető, széles gumi lábai vannak a csúszás ellen és kényelmes csuklótámasszal is ellátták. Került rá még aranybevonatos hang ki- és bemenet, két 2.0-s USB aljzat, amikből az egyik töltésre is használható. A beépített memória három teljes kiosztást tud tárolni, hiszen a mellékelt szoftverrel minden gomb programozható, nem csak makrókkal, hanem teljes, időzítésekkel és szünetekkel ellátott billentyű szekvenciákkal is. A billentyűzet egyszerre hét gomb lenyomását is képes kezelni A SteelSeries Shift ajánlott fogyasztói ára 90 dollár/euró, ami tartalmazza a Shift Base alapot és a hagyományos QWERTY kiosztású keysetet. A különböző kiosztású, programokra és játékokra szabott keysetek pedig 25 dolláros/eurós áron lesznek megvásárolhatók hozzá.
Azóta történt
Előzmények
Razer perifériák a TRON világából
-
Játékos egerek megatesztje – második rész
Ezúttal a SteelSeries, a Razer és a Roccat nyolc „fegyverét” próbáltuk ki.
A SteelSeries is készül a StarCraftra
-
Játékos egerek megatesztje – első rész
Tizenöttagú csapatunkból először három Logitech, két Microsoft és két Gigabyte egér mutatkozik be.
Perifériamustra eltérő igényekhez igazítva
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.

![SteelSeries Shift [+] SteelSeries Shift [+]](/dl/cnt/2010-09/64978/152a_s.jpg)
![SteelSeries Shift [+] SteelSeries Shift [+]](/dl/cnt/2010-09/64978/shift1_s.jpg)




