Gyorskeresés
Szponzorunk
Tágas Fulmo házak az Enermaxtól
Egy gigantikus méretű és két kisebb házzal mutatkozott be az új termékcsalád.
Hirdetés
Az Enermax három új PC házat mutatott be, melyből az egyik a nagyméretű Fulmo GT, míg a másik kettő a miditorony kategóriában indított Fulmo Advance és Fulmo Basic.
A nagyobbik változat 674 mm mély, 235 mm széles és 640 mm magas méretekkel rendelkező gigantikus kiterjedésű GT egészen HPTX méretig képes alaplapokat fogadni, és akár két tápegység is elhelyezhető a fekete óriás gyomrában. Ha mindez nem lenne elég, akkor megemlítenénk, hogy a meghajtók és tárolók számára összesen 4 darab, kívülről is hozzáférhető 5,25"-es, illetve 10 darab rejtett, 2,5"-esre is konvertálható 3,5 hüvelykes tárolórekesz áll rendelkezésre. A hűtéshez akár 15-20 ventilátor is beszerelhető. Alapesetben viszont öt darab szélgép már jár a házhoz: két darab 180 mm-es az oldallapon és egy ugyanilyen az előlapon, valamint egy 140 mm-es a hátoldalon és egy 230 mm-es a tetején.
Szintén a ház tetejére került az I/O panel, amin négy darab USB 3.0, egy eSATA és a szokásos hangkivezetések találhatók. Ugyanitt kapott még helyet egy SATA dokkoló, valamint a ventilátorok szabályozásához használható potméter is. A rögzíthető kerekeken guruló gigászi ház természetesen szerszám nélkül szerelhető és megtalálhatók benne a vízhűtés csöveinek, valamint a kábelek elvezetésére használható gumival bélelt kivágások, akárcsak a processzorhűtő felhelyezéséhez szükséges szerelőnyílás.

Enermax Fulmo SATA dokkoló
A miditorony méretű Fulmo házak mérete 520 x 221 x 505 mm, és legfeljebb ATX méretű alaplapok fogadására képesek. A kisebb méret végett négy darab, kívülről hozzáférhető 5,25"-es, illetve hat darab 3,5"-es hely áll rendelkezésre a tárolóeszközök számára. Ez utóbbiból négy darab rekesz úgy van kialakítva, hogy összesen hat darab 2,5"-es egységet tudjon befogadni, tehát még marad két további hely a 3,5"-es meghajtók számára.

Enermax Fulmo Basic és Advance kívülről [+]
Az alsótápos házak a GT-hez hasonló módon szerszám nélkül szerelhetők és rendelkeznek az említett nyílásokkal és kivágásokkal egyaránt, továbbá a felső SATA dokkoló, a ventilátor fordulatszám-szabályzója és az I/O panel is a felszereltség része. A Basic és Advance változatok között csupán a felső I/O panelen található USB 3.0-s kivezetések számában van eltérés (előbbin egy, utóbbin kettő ilyen található), valamint az előre beszerelt ventilátorok száma különbözik – összesen viszont átmérőtől függően 10-14 darab ventilátor elhelyezésére van lehetőség.
A Fulmo házak már kaphatók 229 (GT), 109 (Advance) és 89 (Basic változat) dolláros áron.
Azóta történt
Előzmények
Hasznos kiegészítőket kapott a Nexus Prominent R számítógépház
Alul-felül kiegészül az Enermax Platimax tápsorozat
Fémbőrönd kinézetű PC-TU200 házát mutatta be a Lian Li
-
Thermaltake Level 10 GT házkülönlegesség
Bemutatjuk a gyártó legújabb, felsőkategóriás számítógéplakását.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







