Gyorskeresés
Tempós Performance Pro SSD-k a Corsair kínálatában
Az új tárolók a változatosság kedvéért nem SandForce vezérlőre épülnek.
Hirdetés
A Corsair új SSD-ket mutatott be, melyek Performance Pro névre hallgatnak, tehát már a neve is azt sugallja, hogy nem éppen lassú egységekkel lesz dolgunk. Éppen ebből kifolyólag meglepő, hogy a gyártó most nem a SandForce vezérlő alkalmazása mellett döntött, hanem a Marvellnek szavazott bizalmat. Várhatóan ez egyik fél számára sem jelent majd túl nagy kihívást, hiszen korábban is volt már rá példa, hogy Marvell vezérlő szolgált Corsair SSD-ben (pontosabban a Performance 3 szériában).
A SATA 6 Gbps csatolófelülettel rendelkező, MLC NAND flash chipekre épülő, 2,5"-es Performance Pro meghajtók lineáris olvasási sebessége 500 vagy 515 MB/s, írásnál pedig 340 vagy 440 MB/s-ot képesek magukból kipréselni, attól függően, hogy a 128 vagy 256 GB-os változatról beszélünk. A 4 kB-os blokkokon mért teljesítmény is függ a tárkapacitástól: a kisebb változat 60 000, a nagyobbik pedig 65 000 IOPS-ra képes. A közölt értékek ugyan elmaradnak a Corsair leggyorsabb Force 3 és Force GT (tehát sandforce-os) tárolói mögött, de valószínűleg a lemaradást majd a termékek alacsonyabb árával kompenzálják, de erről sem esett szó még ezidáig. A három év garancia viszont már biztosra vehető.
Azóta történt
Előzmények
Belépőszintű SSDNow V200 tárolókkal jelentkezett a Kingston
SandForce: 322 millió dollárért elkelt!
Újabb Force GT és Force 3 SSD-k a Corsair kínálatában
Újabb, gyorsabb SSD-k a Plextor kínálatában
-
Samsung 830 SSD: határozott evolúció
Megérkezett a népszerű Samsung 470-es sorozat utódja; még melegében megvizsgáljuk az új jövevényt.
-
OCZ Vertex 3 SSD - SandForce újratöltve
Leteszteltük a népszerű OCZ Vertex sorozat harmadik generációjának egyik tagját.
-
A Nagy SSD-teszt...
...amivel már régóta adósak vagyunk. Kinéztél magadnak egy SSD-t? Tesztünkből kiderül, megéri-e az árát.
-
Átfogó elemzés az SSD-k természetéről
Mivel járunk jobban: a CPU cseréjével vagy egy SSD vételével? Már régen volt dolgunk ennyire érdekes összevetéssel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







