Gyorskeresés
Adatátvitel USB 3.0-n keresztül
A Buffalo USB hubbal, a Super Talent pendrive-val jelentkezett.
Hirdetés
Habár ma még nem kell attól tartani, hogy nem jut hely a számítógépen a sok USB 3.0-s eszköz csatlakoztatására, tény, hogy nagyon sokszor csak egy ilyen interfész áll a felhasználó rendelkezésére. A Buffalo a csatlakozók számát szaporítja: négy porttal rendelkező hubot mutattak be. Az újdonságnak persze mindig meg kell fizetni az árát, az egyelőre csak Japánban elérhető, BSH4A03U3 típusjelzésű elosztó nagyjából 89 dollárnak megfelelő jenbe kerül.

Buffalo USB 3.0 hub
A Super Talent pedig arról gondoskodott, hogy az üres helyek ne maradjanak betöltetlenül, ugyanis SuperSpeed USB csatlakozású pendrive-okat jelentettek be. A gyártó RAIDDrive szériájáról már beszámoltunk, és azok a meghajtók valóban nagyon csábítóak voltak, viszont az áruk is igen borsosra sikeredett. Az új Express Drive termékcsaládnál – a cég állítása szerint – igyekeztek egyensúlyba hozni az árat és a teljesítményt, így ezekhez a készülékekhez kicsit olcsóbban juthatunk majd hozzá. Természetesen a teljesítményük is csökkent, hiszen a maximális adatátviteli sebesség csak 125 MB/s (a RAIDDrive-ok 200 MB/s-ra képesek). Az esetek többségében persze ez is bőven elegendő lesz, pláne, ha hozzátesszük, hogy csak 16, illetve 32 GB-nyi tárhelyet kell megtölteni adatokkal. Az ST3U16EX és ST3U32EX típusjelzésű pendrive-ok márciustól lesznek elérhetők, az árukról viszont még nincs információ.
Azóta történt
Előzmények
Használjunk USB 3.0-t!
Megérkeztek 2010 első különleges pendrive-jai
Az InnoDisk és a Brando különlegességekkel kedveskedik karácsonyra
Érkezik az első USB 3.0-s pendrive
-
Érdekes pendrive-ok
Négy gyártó, a Corsair, az OCZ, a Silicon Power és a Verbatim öt különleges, gyors pendrive-ját próbáltuk ki.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Adattároló témák
[Re:] A Zalman SLC szériás pendrive-jai komoly tempót diktálnak
[Re:] A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
[Re:] Corsair Force 3 SSD notebookbővítő szett az egyszerű adatmigrálásért
Milyen winchestert vegyek? (olvasd el az első hozzászólást, mielőtt írsz!)
Milyen Pendrive-ot vegyek? - Mielőtt kérdezel, olvasd el az 1. hsz-t!





