Acer blog: Viszlát, Iconia Tab A500! Szervusz, Iconia Tab A200!

Néhány nappal ezelőtt az Interneten felbukkant pár kép – a Bluetooth SIG jóvoltából – a 10,1"-es Iconia A200 tabletről, ami korábban már az amerikai FCC-nél is felbukkant. Akkor nem tudtuk hova tenni az új jövevényt, hiszen derült égből villámcsapásként, szinte a semmiből, minden előzetes bejelentés nélküli felbukkanásnak lehettünk szemtanúi. Természetesen megindultak a pletykák és találgatások, de kevés hasznosítható információt találtunk. Mivel nem akartunk urbánus legendákra alapozni, inkább megpróbáltunk utánajárni az igazságnak, és meglepő módon (minden várakozásunk ellenére) meglehetősen sok információ került a birtokunkba.

A kiszivárgott Acer Iconia Tab A200 fotója
A kiszivárgott Acer Iconia Tab A200 fotója

Az egyik említésre méltó ezek közül, hogy az A500 kifutó termék, a jövő év elején egy másik tablet fogja leváltani. Ez viszont nem az A200 lesz, hanem egy másik típus – viszont erről még nincsenek részletek.

Ami az A200-zal kapcsolatos pletykákat illeti, kiderítettük, hogy az Iconia Tab A200 létező termék, ráadásul rögtön két változatban is napvilágot lát.


[+]

A Picasso és Picasso-E kódnevet viselő termékek között azonban jelentős különbségek lesznek. Az első variánsban lesz 3G, míg az utóbbiban a Wi-Fi szolgáltatja a kommunikációs kapcsolatot, de ennél sokkal lényegesebb eltérések is lesznek. Ezeket az alábbi táblázat foglalja össze:

Kódnév Picasso Picasso-E
CPU NVIDAI Tegra 2 1 GHz NVIDAI Tegra 2 1 GHz
Képernyő 10,1” 1280x800 VA típusú 10,1" 1280x800 VA típusú
Méretek 260 x 177 x 13,3mm 260 x 175 x 12,5 mm
Tömeg 760 g kb. 650 g
Memória 1GB LPDDR2 400MHz 1GB LPDDR2 400MHz
Beépített tároló 16GB/32GB/64GB eMMC v4.3 8GB eMMC
Akkumulátor 24,1W, 3260mAh x 2 24,1W, 3260mAh x 2
3G Van Nincs
Wi-Fi IEEE 802.11 b/g/n
(2,4 GHz)
IEEE 802.11 b/g/n
(2,4 GHz)
Bluetooth 2.1 + EDR 2.1 + EDR
Előlapi kamera 2 Mpixeles HD vagy 2 Mpixeles
Hátlapi kamera 5 Mpixeles, autofókusszal Nincs
Segédfény Van Nincs
GPS Van (AGPS nincs) Van (AGPS nincs)
G-szensor Van Van
Iránytű Van Nincs
Giroszkóp Van Nincs
Környezeti fényérzékelő Van Nincs
Mikrofon zajszűrés Van Nincs
Hangszóró Sztereó Sztereó
Mikrofon 2 darab 1 darab
Dolby Van Nincs
USB USB 2.0 (1 db USB és 1 db micro USB) USB 2.0 (1 db USB és 1 db micro USB)
Dokkolási lehetőség Van Nincs
SD kártya Micro SD Micro SD
HDMI Van Nincs
Külső borítás Alumínium Műanyag

Jól látható, hogy a két A200 variáns teljesen más szintet képvisel, hiszen még a ház anyaga is eltérő. Reméljük, hogy ezek a különbségek az árban is érződni fognak. A tabletek lelke marad az eddig is jól teljesítő NVIDIA Tegra 2 SoC 1 GB memóriával, tehát a gyártó nem a csúcskategóriát célozza meg az A200-asokkal. Van egy sanda gyanúnk, hogy a tegnap bejelentett Tegra 3-ra majd az A500 utódja fog építeni, ami logikus lépés lenne a gyártó részéről, pláne azt figyelembe véve, hogy az A200-asok is 10,1"-esek lesznek.


[+]

Rendkívül hasznos újítás viszont, hogy a 10 ujjas érintésre hangolt 10,1"-es kapacitív kijelzőt az AUO műhelyéből kikerülő, nagy betekintési szöget kínáló VA típusúra cserélik. Az operációs rendszerről egyelőre annyi információnk van, hogy jelenleg a 3.2-es változat van tervben, de belső források Ice Cream Sandwich frissítésről is beszélnek. Ezzel kapcsolatban akár egy olyan variációt is el tudunk képzelni, hogy csak az erősebb 3G-s változatra lesz 4.0-s Android, míg az olcsóbbikra nem készül el a frissítés. Ez természetesen csak spekuláció, bővebb információt csak a megjelenés közeledtével fogunk megtudni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények