Acer Aspire One 576 – netbook Intel platformon, Atom nélkül

Az Acer Aspire One netbookok között mindig volt egy széria, ami valamiért nem kapott túl nagy figyelmet, pedig az is Intel processzorral készült, de nem a sokak által megvetett Atom platformra épült. Persze az AMD Brazos korában nincs könnyű dolga a konkurenciának, ha labdába akar rúgni, és úgy tűnik, most azért ez sikerülhet. Az Aspire One 576-ba ugyanis egy Intel Celeron B867 processzor került, ami valószínűleg sokaknak nem mond semmit.

A Celeronból manifesztálódott B sorozat ne tévesszen meg senkit, valójában egy Sandy Bridge architektúrára épülő processzorral van dolgunk, ami a Core i3-2357M-hez áll közel (vagy inkább távol), ha nagyon muszáj rokonságba hozni valamelyik Core i változattal. Ugyanúgy kétmagos, órajele 1,3 GHz, fogyasztása pedig mindössze 17 W. A Celeron persze némi butítást szenvedett el; Hyper Threadingről szó sincs, Turbo Boostról álmodni se merjük, az L3 cache mérete pedig 3 helyett pedig 2 MB-ra csökkent. Természetesen hiányzik belőle az AVX utasításkészlet, a Quick Sync Video, az InTRU 3D, a Wireless Display, illetve a videók képminőségének javítására szolgáló Clear Video HD szolgáltatás. Utóbbit leszámítva gyanítható, hogy ezeknek nem venné sok hasznát az átlagos netbookfelhasználó, ezért talán nem nagy kár értünk. No persze, ha azt nézzük, hogy az E szériás AMD processzorok mennyi pluszt adnak (főleg az IGP téren), akkor így már kevésnek tűnhet.

Processzor megnevezése Intel
Celeron 867
AMD E-450
CPU órajele 1,3 GHz 1,65 GHz
Magok/szálak száma 2/2 2/2
L3 gyorsítótár 2 MB 1 MB
AIDA64 v2.00 – CPU Queen 6162 5119
AIDA64 v2.00 – CPU PhotoWorxx 10859 4764
AIDA64 v2.00 – CPU Zlib (MB/s) 37,7 28,9
AIDA64 v2.00 – CPU AES 7095 4735
AIDA64 v2.00 – CPU Hash (MB/s) 429 329
AIDA64 v2.00 – FPU VP8 635 450
AIDA64 v2.00 – FPU Julia 2043 936
AIDA64 v2.00 – FPU Mandel 1063 437
AIDA64 v2.00 – FPU SinJulia 571 520
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 2099 1088
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 4053 2038
Tömörítés – 7-zip benchmark 2661 1955
Kitömörítés – 7-zip benchmark 2794 2681
Memóriatesztek 2 GB DDR3-1333 4 GB DDR3-1333
AIDA64 v2.00 olvasás (MB/s) 8296 3930
AIDA64 v2.00 írás (MB/s) 7334 3803
AIDA64 v2.00 másolás (MB/s) 8316 5167
AIDA64 v2.00 késleltetés (ns) 79,2 83,3

Valójában nem az, és ezt nyers teljesítményre koncentráló mérésekkel is alá tudjuk támasztani. Ráadásul aki emlékszik a tízszereplős, alsóházból válogatott notebookok tesztjére, amiben egy hasonló tudású, csak éppen nagyobb fogyasztású (ott még Celeronként jelölt) B800 mérte össze az erejét többek között az AMD E-450 APU-val is, a Brazos ott is megkapta a lángost a Celerontól. Mindenesetre az sem elhanyagolható tény, hogy a B867 grafikus magja órajelben jóval gyengébb az említett B800-nál (650 helyett csak 350 MHz), így az E-450 ezen a téren visszaadja azt, amit a normál számítások terén kap, így ha valaki játszani is szeretne netbookjával, vagy számít a multimédiás tudás és a videolejátszás képminősége, annak az E szériás AMD APU lehet a nyerő. A B867 órajele ugyanakkor elég arra, amire a netbook tulajdonosok többsége használja gépét (internet, szövegszerkesztés és némi filmezés).


[+]

Rátérve a címben szereplő Aspire One 576-ra elmondhatjuk, hogy a hozzánk érkezett tesztpéldány még a béta fázisban volt, ezért akkumulátoros teljesítményt egyelőre nem mértünk, mert a konfiguráció egyes elemei (így akár az akku is) változhatnak, illetve a BIOS terén sem volt minden rendben (pl. a ventilátorvezérlés még nem működött). Az persze már biztos pont, hogy a fényes felületű kijelző képátlója 11,6", felbontása pedig szokás szerint 1366x768 lesz. Szintén biztos az említett processzor, ami mellé a tesztgépben 2 GB memóriát és egy 320 GB-os merevlemezt pakolt a gyártó, mindezt egy Panther Point vezérlőhíddal megfejelve, amihez így USB 3.0 is jár.


[+]

Adatkommunikációs téren is jól el van látva a termék, így a Gigabit Ethernet és az IEEE 801.11n szabványú Wi-Fi alapfelszereltség, akárcsak a kártyaolvasó és a webkamera. Érdekes a beviteli részleg, azon belül is a touchpad, ami a nagyobb notebookoknál uralkodó trendeknek kíván megfelelni; miszerint a tapipad gombjai egybeolvadnak az érintőfelülettel és ennek egésze is használható egy nagy gombként. Egyelőre még nem túl kifinomult a módszer, de a végleges változatig még van idő ezen reszelni.


[+]

Talán már nem pörög annyira a netbookok piaca mint korábban, de aki Acer Aspire One netbook vásárlásán töri a fejét, annak mindenképpen érdemes a celeronos alternatívát figyelembe venni, hiszen az Intel megoldása átlagos használat során érezhetően rugalmasabbnak tűnik, mint a Brazos. Most már csak az lesz a kérdés, hogy milyen áron érkezik a hazai piacra, de nagyjából bruttó 110 000 forint lehet reális árazás (Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel együtt). Mindenesetre júniusban ez is kiderül, amikor is reméljük, hogy a termék üzemidejéről is be tudunk számolni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények