2017. november 23., csütörtök

Amit nem árt tudni a plazmatévékről

  • (p)
Írta: elefant | Utoljára frissítve: 2011-01-07 14:57

H​i​r​d​e​t​és​

A 90’-es évek közepére a CRT technológiára épülő televíziókészülékek határaikhoz érkeztek. A képernyő méretét már nem lehetett tovább növelni, ezért a gyártók figyelme a gyökeresen új képalkotási eljárások felé fordult. A Philips 1996-ban mutatta be a CeBIT-en az első plazma prototípusokat, és a következő évben már a tömeggyártás is beindult. Akkoriban sok gyártó kínált plazmatévéket, ám a a kétezres évek elején bemutatkozó LCD-készülékek mára sokkal elterjedtebbé váltak. Ma három vállalat foglalkozik plazmakészülékek fejlesztésével és gyártásával: a Panasonic, a Samsung és az LG.

A technológiából fakadó sajátosságok

A plazmatévéknél minden képpont három kisebb kamrából, részpixelből áll, amelyek a három alapszínre (piros, zöld, kék) vannak felosztva. Ezek a különleges nemesgázkeverékkel megtöltött kis kamrák két üvegtábla között kapnak helyet, ahol a megfelelő szín a hátulsó üvegtábla foszforrétegétől függ. Amikor ezeket a kis kamrákat elektromos impulzus éri, a bennük lévő gáz plazmaállapotba kerül, és az így felszabaduló, töltéssel rendelkező ionok a foszforral kölcsönhatásba lépve fényt bocsátanak ki. Azaz a fény magukban a pixelekben keletkezik, és az LCD-tévékkel ellentétben nem a háttérvilágításnak köszönhető.

Panasonic G20
Panasonic G20

Ennek köszönhetően a plazmatévék számos tulajdonságban felülmúlják a vetélytárs eljárást. Ilyen például a válaszidő, amely a mozgások megjelenítése során fontos. A plazmák esetében a fent említett okok miatt egyetlen elektromos impulzus kell ahhoz, hogy a pixelben a fény felvillanjon, míg az LCD-k esetében bizony időre van szükség a folyadékkristályok elmozdulásához, azaz a mozgóképek visszaadása valamennyire késleltetve történik (még akkor is, ha csak millisecundomokról beszélünk). Ezért fordulhat elő, hogy a gyors mozgások megjelenítésekor a felhasználó belefuthat a zavaró csóvahatásnak vagy utánhúzás-effektusnak nevezett jelenségbe.

Ezenkívül fontos kiemelni a kontrasztarány és a színtartomány kérdését. Mivel a plazmapanelekben minden egyes képpontot külön vezérelnek, mindegyikben külön keletkezik (vagy nem keletkezik) fény, ezért képesek kitűnően megjeleníteni a feketét, illetve a különféle sötét árnyalatokat. Sőt ennek köszönhetően a sötét tónusú képeknél az LCD-tévékhez képest jóval nagyobb részletgazdaság érhető el. Tipikus példaként lehet említeni az éjszakai égbolt megjelenítését, ahol a plazmatévéken jóval több csillag látszódik, mint az LCD-modellek esetében.

A betekintési szöget tekintve is jobban muzsikálnak a plazmák, hiszen 160-170 fok környékén sem érzékelhető a színek torzulása, ezt pedig a legtöbb LCD-tévéről nem lehet elmondani.

A jó tulajdonságok mellett az is igaz, hogy 42 hüvelykes képátló alatt egyszerűen nem éri meg plazmatévéket gyártani, mert jelentősen többe kerülnének, mint a rivális eljárást alkalmazó készülékek. Az energiafogyasztást tekintve ugyan beérték a hagyományos CCFL megoldást alkalmazó LCD televíziókat, azonban az LED háttérvilágítású tévékhez képest nagy a lemaradásuk. Hátrányuk még, hogy alacsonyabb fényerejüknek köszönhetően csak az ideális külső körülmények megteremtése mellett nyújtanak maradéktalan élvezetet. Bár néhány plazma modellnél már teljesen sikerült kiküszöbölni a ghostingot, de közel sem tűnt el ez a jelenség, hasonlóan a foszfor laghoz.

Ha pontatlanságot találsz a cikkben, kérjük, írd meg a szerzőnek!
A bejegyzés utolsó frissítésének időpontja: 2011-01-07 14:57

H​i​r​d​e​t​é​s

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.