John L. Gustafson 1988-ban fogalmazta meg azt a megfigyelést, ami ha nem is mond teljesen ellent Amdahl törvényének, mindenképp más megvilágításba helyezi azt. A szakember Edwin H. Barsis társaságában elemezte a programkód párhuzamosításának lehetőségeit, és felfigyeltek arra, hogy Gene Amdahl képlete azt feltételezi, hogy az adott programban az algoritmus párhuzamosítása egy rögzített méretű probléma megoldására korlátozódik. Ez 1967-ben logikus is volt, tehát önmagában Amdahl megfigyelése is helyes, de a folyamatos fejlődés mellett a megoldandó feladatok is sokkal nagyobb mértékűek lettek.

John L. Gustafson

A Gustafson-Barsis-törvény kimondja, hogy tetszőlegesen nagy adathalmazok feldolgozása hatékonyan párhuzamosítható. John L. Gustafson képletében a P jelenti a processzormagok számát, az S az irányadó adat az elérhető gyorsulásra, míg az α a nem párhuzamosítható töredéke bármilyen párhuzamosítható folyamatnak.

Ezzel a képlettel nem olyan izgalmas számolgatni, mivel az elérhető gyorsulás közel lineáris. Viszont ez a képlet azt feltételezi, hogy a megoldandó probléma mérete egyenes arányban nő a rendelkezésre álló processzormagok számával.

Valójában egyik törvény sem fedi le tökéletesen a gyakorlatot, így az elméleti gyorsulás kikalkulálásánál mindkét képlettel érdemes számolni.