Sencor SLE 39F09M4

Ha végigtekintünk a tévés iparág tíz évvel ezelőtti és mostani résztvevőinek listáján, szomorúan tapasztalhatjuk, hogy az öldöklő verseny durván megritkította a piaci szereplők sorát. A nehézségek az abszolút első vonalbeli, innovatív termékeket gyártó cégek mellett a trendkövetőket is érintették. Így az évek során a JVC, a Pioneer és a Thomson mellett búcsút kellett intenünk a Daewoo és a Blaupunkt tévéknek is, hogy csak néhány példát említsünk.

Azonban még mindig akadnak olyan kisebb vállalatok is, amelyek látják a potenciált a televíziókban. Közéjük tartozik a csehországi székhelyű Sencor, amely a legszebb B brandes hagyományokat követve a technológiai fejlesztés, az újdonságok helyett inkább a kedvező árra koncentrál. Ez a koncepció a még mindig igen árérzékeny magyar piacon kifejezetten életképes lehet, így már jó ideje szerettünk volna kipróbálni egy Sencor tévét. Ez eddig nem jött össze, most viszont sikerült rátenni kezünket egy LED háttérvilágítású LCD modellre, az SLE 39F09M4 személyében.

Visszafogott külső

Az első pillantásra látszik, hogy nem a világ leginnovatívabb modelljéről van szó. Az alkalmazott formai elemek, a keret lakkfekete fényezése, az ehhez színben harmonizáló kissé bumfordi, hengeres nyak és a téglalap alakú talp is három-négy évvel ezelőtt számított trendinek.

Ezzel a dizájnvonallal egyébként nincs különösebb baj azt leszámítva, hogy a kávákról szinte világítanak a porszemek és az egyéb szennyeződések. A visszafogott, elegáns összhatásnak hála gyakorlatilag minden típusú enteriőrbe szervesen beilleszthető – ellentétben mondjuk egy hófehér vagy egy ezüst készülékkel. A mindössze másfél centiméter vastag kávájú tévén a díszítőelemekkel nem vacakoltak sokat, mindössze egy céglogót helyeztek el az alsó részén; még a kezelőgombok is a hátlapra kerültek.

Szokás szerint az interfészeket is ide építették. A három darab HDMI mellett került rá egy-egy komponens, SCART, mini jack, D-Sub és USB 2.0 csatlakozó is. Természetesen a digitális adások vételére szolgáló DVB-T és DVB-C tunerek sem hiányoznak, illetve a fizetős adások dekódolásához szükséges kártyák fogadására alkalmas CI slotot sem spórolták le róla. A tévé 10,5 centiméteres mélysége ma már kifejezetten vastagnak számít. A súlya nem éri el a kilenc kilogrammot, tehát nem kell tartani attól, hogy kiszakad, amennyiben valaki a falra akasztaná.

Kezelés és a digitális adások

Szokatlan menürendszer

Az elmúlt időszakban egyre több gyártó látja el tévéjét olyan komplex okostévérendszerrel, amelyből az összes szolgáltatás, opció elérhető közvetlenül – kezdve a médialejátszótól az internetes tartalmakon át egészen a rendszerbeállításokig. Nos, ebből a modellből ez hiányzik, így maradt a hagyományos menürendszer, amin csavartak egyet, így az jelentősen különbözik a legtöbb konkurens készülékétől...

A Sharp-féle, eddig egyedinek számító megoldáshoz hasonlóan itt is a felső sávba építették a főmenüt, az egyes funkciók, paraméterek pedig a képernyő közepén kaptak helyet. Ezek mögé nem pakoltak egységes színű keretet, tehát az adás folyamatosan fut a háttérben, ami jól néz ki, viszont nagyon világos tartalmak esetén, tehát mondjuk a jegesmedvék életéről szóló természetfilm esetén kicsit zavaró lehet. A menürendszer felépítése egyébként logikus és sekély, így minden ott van, ahol lennie kell, eltévedni gyakorlatilag lehetetlen. Ennek köszönhetően a kezelésbe hamar bele lehet jönni, annak ellenére, hogy a menüpontok mellett nincsenek rövid magyarázatok, és a kislexikon funkció is hiányzik. Az elektronika a távvezérlő nyomkodására gyorsan reagál, idegesítő várakozással nem kell számolni.

Maga a kopogós műanyagból készült távirányító egy teljesen átlagos darab, mely a matt fekete színezésnek köszönhetően sokkal kevésbé kényes, mint egy fényes felület. A funkciógombok száma megfelelő, így minden fontosabb szolgáltatás elérhető innen közvetlenül, viszont a háttérvilágítás hiányzik, azaz sötétben nem igazán használható. Egyes tévék már vezérelhetőek egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével okostelefonnal vagy tablettel, de ez pont nem tartozik közéjük, és USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel, illetve billentyűzettel sem képes együttműködni.

Digitális tévézés

A beépített tunernek köszönhetően alkalmas a digitális földfelszíni adások vételére, nem kell külön set-top boxot vásárolnia annak, akit érint a digitális átállás. A csatornakeresés gyors, mindössze pár percig tart, ezután máris kezdődhet a tévézés. A jelfeldolgozásra egy rossz szót se lehet szólni, hiszen még egy kisteljesítményű szobaantennával is remekül boldogult. A kép nem esett atomjaira, a színek sem csúsztak szét, illetve a hang sem rakoncátlankodott.

A Display gomb megnyomásával információt kaphatunk a jel erősségéről, illetve az aktuálisan futó műsor tartalmáról. Mivel utóbbiért a műsorszolgáltató a felelős, ezért nem a Sencort kell szidni, ha hiányos, semmitmondó vagy épp téves az információ. Természetesen az Elektronikus Programmagazin sem hiányzik, amin 8 csatorna kb. négyórányi műsora látható előre. Itt állítható be az emlékeztető, amit követően a tévé automatikusan átkapcsol a kijelölt műsorra, illetve az USB-n keresztül csatlakoztatott adattárolóra történő felvétel időzítése is az EPG-ben programozható be.

Képminőség

Ahogy annyi más idei, az átlagosnál olcsóbb alsó-középkategóriás tévébe, ebbe a modellbe is Full LED háttérvilágítás került. Ez azért érdekes csak, mert ezzel a technikával, vagyis a rács alakban elhelyezett fénykibocsátó diódákkal elvileg egyenletesebb háttérvilágítás érhető el, mint az Edge-LED technológia használatával. Ám úgy látszik, a design nagy úr, és azt az előnyökkel együtt járó hátrányt, hogy a Full LED-es tévéknek vastagabb készülékháza, nem veszi be az igényes vásárlók gyomra, így ez a módszer végül azokban a termékek kötött ki, ahol a maximum három centis mélység nem szempont.

Ennek köszönhetően a felhősödéssel általános, hétköznapi használat esetén nem kell számolni, de azért a tesztképet elnézve látszik, hogy a háttérvilágítás még nem tökéletesen egyenletes. Ennél nagyobb baj, hogy a jó néhány LCD tévénél még mindig jelentkező úgynevezett utánhúzás effektusba is belefutottunk párszor, mikor gyorsan mozgó, kisméretű objektum, tehát például egy teniszlabda került képernyőre. Ezen elvileg segíthetnek a különféle interpolációs technológiák, ám ilyesmi ebben a készülékben nincs. Bezzeg a Dinamikus Kontraszt funkciót nem spórolták ki, amivel sikerült elérni a majd milliós dinamikus kontrasztarány értéket, de mivel ilyenkor az elektronika automatikusan módosítja a fényerőt a tartalomtól függően, ami olykor enyhe villódzást okozhat, ezért jobb teljesen kikapcsolni. Kár, hogy ez nem tehető meg a menüből, csak úgy, ha a képprofilok közül olyat választunk, ahol ez eleve ki van lőve, tehát vagy a Mérsékelt, vagy az Egyedi névre hallgatót.

Ebből következik, hogy a négy előzetes képbeállítás közül igazán csak a már említett kettő jöhet szóba. Ez nem is olyan nagy baj egyébként, hiszen a többi, tehát a Normál és a Dinamikus eléggé nézhetetlen a túlságosan nagy fényerő és az életszerűtlenül harsány árnyalatok miatt. Egyébként egy kalibrátorral, illetve a LaCie Blue Eye Pro névre hallgató alkalmazás segítségével alaposan szemügyre vettük az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Dinamikus, Egyedi, Mérsékelt, Normál. A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a delta E, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb.

Mivel a fehéregyensúllyal kapcsolatos paraméterek nem módosíthatóak, így értelemszerűen nem is tudunk az ideális beállításokkal kapcsolatban sok mindent mondani azon kívül, hogy a kép talán akkor a legszebb, ha a színhőmérséklet Normálra van állítva, a pedig Fényerő 40, a kontraszt 50 körüli értékre. Mivel az SD források esetén bele-bele lehet futni kisebb-nagyobb mértékű zajosodásba, ezért a Zajszűrést érdemes lehet bekapcsolni, de azért használatával óvatosan kell bánni, mert túlságosan agresszív fokozatra állítva hajlamos lehet összemosni egyes képrészleteket. A színvilág a Samsung és az LG egyes tévéit idézi, azaz a harsány árnyalatok dominálnak, nyoma sincs a japán modelleknél megszokott visszafogott színeknek.

Médialejátszó

Ma már egy saját médialejátszó nélküli modellnek nem sok esélye lenne a gyilkos versenyben, legyen bármilyen olcsó is az adott készülék, így ez a szolgáltatás innen sem hiányzik. A kezelőfelület grafikája nem a legszebb, cserébe viszont jól használható; az ikonok és a karakterek mérete megfelelő, a könyvtárak és az állományok között a szokásos módon, a nyilakkal lehet ugrálni, az egyéb elérhető funkciókról pedig egy oldalt megjelenő információs ablak tájékoztat.

Dalok, fotók

Manapság érthetetlen okból még a csilli-villi prémium modellek jó részében sem lehet lejátszási listát összeállítani. Épp ezért meglepő kissé, hogy itt működik a dolog, még úgy is, ha külön mappákban találhatóak az egyes fájlok. A képek természetesen forgathatóak és nagyíthatóak, valamint a lejátszási lista is elindítható. Lehet mögé aláfestő zenét pakolni, viszont a képváltás sebessége nem módosítható. Az egyes fotókról ugyan lekérhető némi információ, de az úgynevezett EXIF adatok feldolgozása, tehát, hogy milyen típusú géppel, milyen beállítások mellett készült egy kép, nem megoldott. A kötelező JPG mellett PNG és BMP kiterjesztésű állományok megjelenítését támogatja, azaz a GIF-ekkel és a manapság rém divatos animgifekkel nem boldogul.

Gigászi formátumbőségről a zeneszámok esetén sincs szó, hiszen itt csupán az MP3, illetve WMA fájlok jöhetnek szóba. A külön zenelejátszó felület egész jól néz ki, és itt nyílik lehetőség arra is, hogy beletekerjünk a számokba. Egyedül az ismétlés kapcsolható be, a dalok keverésére nem képes, illetve a hangbeállítások sem érhetőek el innen közvetlenül, viszont az ID3 tagek kezelését biztosítja.

Videók

A zenedoboz és a fotóalbum funkció is fontos, de az biztos, hogy legtöbben mégis videózás miatt indítják majd el ezt a szolgáltatást. A lejátszáshoz, beletekeréshez a távirányítón elhelyezett, már ezer éve megismert és bevált funkciógombokon (Play, Pause stb.) kívül használható a grafikus kezelőfelület is. Itt lehetőség nyílik arra, hogy a számok segítségével századmásodpercre pontosan megadjuk, hogy honnan is folytatódjék egy film, illetve akár 16-szoros lassításban is végigélvezhetőek az egyes jelenetek, sőt a képkockánkénti léptetésre is mód nyílik. Emellett lekicsinyíthető a kép vagy bele lehet nagyítani, ezek pedig olyan funkciók, amelyekkel nem nagyon találkoztunk mostanában egyetlen tévénél sem. A modell a külső feliratok kezelésére képes, ám csak akkor, ha azok neve megegyezik a videófájléval. A betűk mérete, színe és pozíciója nem módosítható, így benne van a pakliban, hogy nagyon világos háttér esetén a szöveg nem igazán látszik.

Tesztcsomagunk bevetése után kiderült, hogy korlátlan formátumtámogatásról szó sincs. A DivX, a WMV és a Killa_sample is ment a levesbe, ugyanis ezeket, bár felismeri, lejátszásukat visszautasítja. Az XviD zajosodott és akadozott, és ez volt az helyzet a TS első néhány másodpercével is. A többivel viszont remekül boldogult, tehát a manapság visszaszorulóban lévő QuickTime anyagok mellett az M2TS és MKV fájlokat is színhelyesen, mindenféle képhiba nélkül jelenítette meg.

Hangzás, értékelés.

Az előre programozott hangprofilok már a nevükben jelzik – Sport, Mozi, Zene, Normál –, hogy milyen jellegű tartalmak mellé szánja őket a gyártó. Aki nem elégedett velük, az saját ízléséhez igazíthatja a magas és mély hangok arányát, illetve a balansszal is elbohóckodhat. A két darab nyolcwattos rejtett hangsugárzótól csodákat várni felesleges, a dinamika és az erő hiányzik a megszólalásból, tehát amennyiben valaki ennél többre vágyik, az jobban teszi, ha beszerez egy ütőképes hangrendszert. Viszont az is igaz, hogy hanghibák nem jelentkeztek, zörgés, cicergés sincs, és szerencsére a készülékház sem rezonált be.

Az Automata hangerő funkció bekapcsolható, ami a csatorna- vagy forrásváltáskor esetlegesen bekövetkező nagy különbségeket hivatott kompenzálni, illetve a berobbanó reklámoknál is jól jöhet. Emellett aktiválható a Virtuális térhangzás is, de aki azt várja, hogy ezek után valódi surround megszólalást kap, annak csalódnia kell.

Vélemény

Ha csak azt nézzük, hogy itt egy 39 hüvelykes tévé, ami nagyjából már százezer forintért megvehető, akkor ez egy egész jó vételnek tűnik elsőre. Főleg úgy, hogy bár a fényes fekete fényezéssel operáló dizájn egy kicsit konzervatív így 2013-ban, azért egyáltalán nem titulálható gagyinak, olcsónak, köszönhetően a vékony kávának. Sőt, nem túlzás kimondani, hogy külsejében akár a néhány évvel ezelőtti top tévékkel is felveszi a versenyt.

A kezelése is rendben van, bár a menüpontok mellől hiányoznak a rövid magyarázatok és a kislexikont is kihagyták, azért a navigáció senkinek sem okozhat komolyabb problémát. A kisebb formátumtámogatási hiányosságoktól eltekintve médialejátszója életképesnek mondható, köszönhetően többek között az MKV-k problémamentes megjelenítésének, és a lejátszási lista összeállításának lehetőségéért külön pirospont jár. Viszont – bár ez egyértelműen szubjektív szempont – a túlszaturált képvilág, a túlságosan élénk tónusok némiképp rontanak az összképen. Biztos van, akinek ez a vonal jön be, de az SD tartalmaknál olykor felbukkanó képhibák, tehát az utánhúzás vagy a zajosodás nekik is fel fog tűnni.

elefant

A Sencor SLE 39F09M4 LED LCD televíziót a Sencor magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.