Gyorskeresés
Szponzorunk
Főszponzorunk
Samsung Series 3 300V – mindenes gép jó áron
A 300E után megnéztünk egy újabb variációt 15,6 hüvelykre a Samsung 3-as sorozatából: egy fémbetétes, matt kijelzős alapgépet.
Hirdetés
Samsung NP300V5AH-S02HU
Néhány hete járt nálunk a Samsung Series 3 családba tartozó 300E, mely amolyan kiegészítése volt 160 000 forintos, 15,6 hüvelykes notebookokat vizsgáló nagytesztünknek. A 300E ugyanazt a házat kapta, mint elődje, a kifutó RV511E, de már a modern, második generációs Core i platformmal (Huron River, vagyis mobil Sandy Bridge). Most egy olyan Samsung notebookot mutatunk, aminek elnevezése csupán egy betűben különbözik, mégis eléggé más. A Series 3 300V lényegében a megújulás második fázisa, mert itt a belső mellett a külső is felfrissült. Furcsa, hogy a Samsung belépőszinten kétféle külsővel tart alapvetően konkurens gépeket. Mennyire különböző is ez a két külső?
Első ránézésre meglehetősen. A 300V szálcsiszolt fémfedelet kapott, még ha érezni is rajta, hogy ez csak egy meglehetősen vékony betét. Körülötte – hála az égnek – matt műanyagkeret fut körbe, ami kissé feldobja az egyébként elég szigorú, szögletes formatervet, ami merőben különbözik a 300E-nél vagy a korábbi RV511E-nél megismert kétszínűtő fazontól. Rápillantva a csatlakozók kiosztására viszont jól látszik, hogy csak a felszín más, az alatta lévő váz és elrendezés teljesen azonos. Így már világos, hogy miért tud a Samsung két konkurens modellt fenntartani: minimális köztük a gyártásbeli különbség. A csatlakozók kiosztása egyébként példaértékű. Elöl semmi sem zavarja majd potenciálisan egeret tartó kezünket, a gyakran használt hang és USB (három darab) csatlakozók mögött vannak a kevésbé gyakran alkalmazottak, a tápcsatlakozó pedig a sor végére került. Legfeljebb a bal oldalon lévő HDMI-t téveszthetjük össze mellette lévő USB-vel.
Belül nem a csuklótámaszra, hanem a szigetes billentyűzet alá kapunk fémbetétet, ami egészen mutatós. Aki szereti a hivalkodó notebookokat, vehet fehér vázas Series 3 300V-t is harsány színű fedéllel és ehhez illő, billentyűzet alatti betéttel. Nekünk ez a komor fekete sokkal jobban tetszett, bár tény, hogy egy kicsit ingerszegény. A touchpad gombjai romlottak a 300E-hez képest, környezetükbe nem illően krómhatásúak, hangosan, olcsóság érzetét keltve kattognak – azért talán bekopnak majd némileg. Jó pontot érdemel viszont, hogy az 1366x768 pixeles kijelző matt, a hangszórókat közvetlenül alá és nem a gépház elejébe rejtették, a touchpad felülete pedig nagyon kellemes.
Alapvetően elégedettek voltunk az összeszerelési minőséggel, kategóriájában egészen korrektnek mondható az 300V. Természetesen a szolid alapmodellek körében nem szabad egy vállalati gép stabilitását várni. E téren egyes ProBookok vagy Vostrók jobbak, de azokért többet is kell fizetni. Konfigurációban a régi kabátban feszítő, múltkori 300E-hez képest 1 GB-tal kevesebb memóriát (3 GB-ot), és az 500-as helyett csak 320 GB-os merevlemezt kaptunk, a vételár viszont magasabb ötezer forinttal, 169 900 forint.
| Termék megnevezése | Samsung Series 3 300V – NP300V5AH-S02HU |
|---|---|
| Processzor | Intel Core i3-2310M 2,1 GHz |
| Lapkakészlet | Intel HM65 |
| Memória | 3 GB DDR3-1333 |
| Kijelző | 15,6"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással, Samsung LTN156AT190 panel |
| Grafika | Intel HD Graphics 3000 – integrált NVIDIA GeForce GT 520MX 512 MB DDR3 RAM – különálló |
| Hang | Realtek ALC269 |
| Merevlemez | 2,5"-os Samsung, 320 GB, 5400 rpm |
| Optikai meghajtó | Slimtype DS8A5SH DVD-író |
| Kommunikáció | Intel IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet, Bluetooth 3.0 |
| Interfész | - 3 db USB 2.0, - D-Sub, HDMI monitorkimenet, - Ethernet, - audio ki- és bemenetek |
| Extrák | webkamera, kártyaolvasó, több színben is kapható |
| Akkumulátor | 6 cellás – 48 Wh |
| Méret | 367 x 240 x 30-31,6 mm |
| Tömeg | 2,45 kg |
| Operációs rendszer | Windows 7 Home Premium 64 bit |
| Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
| Termék honlapja | Series 3 300V – NP300V5AH |
| Fogyasztói ár | 169 900 forint |
| Garancia | 2 év |
A többi komponens változatlan maradt, Core i3-2310M és GeForce GT 520MX került a fedélzetre, ami szolid alapot jelent, amit akár némi játékra is be lehet fogni. Ahogy illik, nem hagyták el az n-es Wi-Fit, Bluetooth adaptert, HDMI kimenetet, de sajnos USB 3.0 csatlakozót nem kapunk. Az akkumulátor a szokásos, 48 wattórás, a garancia két év, az árba pedig belefért a 64 bites Windows 7 Home Premium, így minden lényeges tétel megvan.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Samsung notebook blog: új Samsung Series 3 notebookok érkeztek
Egyenes út a Samsung üzleti notebookok világába: Samsung Series 2
-
Samsung Series 5 Ultra NP530U4B: Ultrabook extrákkal
A Samsung első igazi Ultrabookja felszereltségével és külsejével is kilóg a tömegből.
Előzmények
-
Samsung Series 3 300E: egy friss 15,6 hüvelykes
Nálunk járt a koreai gyártó újabb, 160 000 forintos alap notebookja.
-
Samsung NP350: Ultrabookok gyilkosa
Bemutatjuk a Samsung 3-as sorozatába tartozó, könnyű és kicsi notebookját.
Samsung notebook blog: a mindenes 3-as széria, picit közelebbről
-
Milyen notebookot 160 ezer forintért?
Tizenegy darab 15,6 hüvelykes laptopot hasonlítottunk össze, hogy kiderüljön, melyiket érdemes választani.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
41 megapixeles lesz a Nokia „EOS”
A Nokia hivatalos blog oldala félreérthetetlen ...
Holnap új modellekkel rukkol elő a Samsung
A dél-koreai gyártó Londonban megrendezésre ker...
PS Vita Mega Pack - 10 játék, 40 euró
Napokon belül érkezik a PS Vita Mega Pack, ami ...
Mobilarena TV: tegnap bemutatták, ma P6 az adásban
A Huawei ultravékony, friss és ropogós okostele...
The Bureau: XCOM Declassified - Battle Focus trailer
Új videóval és új információval jelentkezett a ...
Minden a Huawei P6-ról
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.
Mind többen vásárolunk a neten
A legnépszerűbb áruk a telekommunikációs eszközök, és minden második interneten vásárló bankkártyaadatok megadásával fizet.
Alcatel OT Scribe HD
A gyártó újdonsága illeszkedik a nagykijelzős telefonok közé, négymagos processzora minden feladatot ellát, de a kijelzőben sem fogunk csalódni.
Onda V712 - a kínai Nexus 7
Számos tablet próbálja utolérni a Google referencia modelljének szintjét, vajon neki sikerülni fog?
4th summer in the USA…
…szóval negyedszerre is ott szorongtam az államokba tartó járat dugig tömött turistaosztályán.
Huawei Ascend P6
Magyar idő szerint délután háromkor, Londonban rántották le a leplet a világ legvékonyabb okostelefonjáról.
TR Anniversary bemutató
Lara Croft személyében egy legenda született meg 1996-ban, amikor a Core Design kiadta az első Tomb Raider epizódot. Az Anniversary a játék 10. évfordulója alkalmából készült.











