Philips 46PFL5507: viharos idők LCD tévéje

Philips 46PFL5507

Philips vagy nem Philips?

Bár a holland Philips sokáig szórakoztatóelektronikai termékeiről volt ismert, a konszern az ezredforduló után egyre nyilvánvalóbbá tette, hogy a jövőben inkább a kisháztartási termékekre, a világítástechnikára és az orvosi eszközökre koncentrálná energiáit. Ez a folyamat 2011 tavaszára abban csúcsosodott ki, hogy a vállalat úgy, ahogy volt, a tévés üzletág hetven százalékát a már kifejlesztett technológiákkal és a gyártósorokkal együtt eladta a hongkongi székhelyű TPV Technologynak, ami megkapta a névhasználati jogot is.

A cég(ek) kommunikációjukban hangsúlyozták, hogy a felhasználók nem fognak túl sokat észrevenni ebből az egészből, és azt ígérték, hogy továbbra is minőségi, innovatív termékekkel keresik majd a vásárlók kegyeit. Már egy ideje komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy kipróbáljunk egy újkori Philips tévét; most végre sikerült rátenni mancsunkat az 5500 sorozat egyik darabjára, egészen pontosan a 46PFL5507 típusjelzésű termékre.

Metálos külső

Nem, nincs loboncos haja, láncok sem lógnak róla, szegekkel kivert csuklószorítót sem csavartak a nyaka köré, mindössze a két centiméter széles kávák kaptak enyhén szálcsiszolt, teljesen fémes borítást. Ennek köszönhetően kicsit olyan hatást kelt a készülék, mintha sztaniolpapír övezné a képernyőt. Talán egy kicsit kevesebb tükröződés, kevésbé markáns fémesedés jobb lett volna, de persze így is kenterbe veri kinézetében a fényes fekete riválisokat.

A márkára jellemző lekerekített sarkok, élek megmaradtak, így rögtön felismerhető, hogy egy Philips tévéről van szó. A logón kívül csak egy szimpla vékony ezüstszínű léc került fel díszítőelemként a készülékre. A modell nem büszkélkedhet az idei évben megjelent extravagáns talppal és nyakkal, ezek hozzák a már régi, jól bevált forma- és színvilágot, ami egyébként teljesen jól passzol a készülékhez.

A távirányító hiányában használható kezelőgombok a hátlapra kerültek, ahogy a csatlakozók is. A négy 1.4-es HDMI mellett építettek rá három darab USB portot, egy-egy komponens, SCART, digitális és analóg audio, valamint D-Sub bemenetet, Ethernet csatlakozó is van, továbbá fülhallgató-kimenet, és a fizetős adások megtekintését biztosító CI slot. Az állvány nélkül mindössze 17 kilogrammot nyomó termék minden gond nélkül falra akasztható, az alkalmazott Edge-LED háttérvilágítási technológiának köszönhetően pedig vastagságát sikerült 3,5 centiméter körül tartani.

Főbb paraméterek
Philips 46PFL5507
Panel Sharp UV2A LCD
Maximáis felbontás Full HD (16:9)
Hátttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 46 hüvelyk (117 cm)
Maximális kontrasztarány n. a.
Válaszidő n. a.
Betekintési szög n. a.
24p lejátszás Támogatott
Képprofilok Természetes / mozi / játék / szabványos / fénykép / Eco / felhasználói
Hangprofilok Szabványos / hírek / 3D mozi / játék / sport / színdarab / felhasználói
Hangszórók 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T, DVB-C, DVB-S
Interfész 4 db 1.4 HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, analóg és optikai audio, D-Sub, Ethernet, CI slot, fejhallgató-kimenet
Extrák 3D, 2D->3D, smart rendszer, médialejátszó, Perfect Motion Rate interpolációs technológia, virtuális térhangzás, kislexikon, EPG, beépített Wi-Fi, képvarázsló, kétszereplős játék
Teljesítményfelvétel 72 watt, készenléti üzemmódban 0,14 watt
Méret 1064 x 635 x 35 (álvánnyal: 260) mm
Tömeg 16,4 (talppal: 19,9) kg
Gyártó honlapja www.philips.hu
Termék honlapja Philips 46PFL5507
Fogyasztói ár kb. 215 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés