LG LA640S 3D tévé: okos, sokoldalú, pénztárcabarát

Menürendszer, távirányítók

Vezérlőeszközök

Az LG két évvel ezelőtt mutatta be a Nintendo Wii kontrollerére igencsak hasonlító, mozgásérzékeny, második számú távvezérlőjét. Bár e készülék dobozából ez a kiegészítő, illetve ennek 2013-as változata hiányzik, a tévét felkészítették használatára, tehát ha valaki külön beszerzi, akkor ezzel is irányíthatja. A Magic Remote abban is extrát nyújt, hogy ugyan csak néhány, a fő funkciók elérését biztosító gombbal látták el, azonban építettek rá egy görgőt is, aminek köszönhetően teljes értékű egérként funkcionálhat. Emellett került rá egy mikrofon, ami elengedhetetlen a hangalapú kezeléshez. Más gyártók tévéitől eltérően itt egyébként csak az internetes keresésnél használható ez a funkció. Funkciókat aktiváló, paramétereket módosító parancsszavak kiadására tehát nincs mód, ami annyira nem is hiányzik, hiszen tapasztalataink szerint ez sokkal lassabb és körülményesebb, mintha az ember a távirányítót nyomkodná.

A hagyományos távvezérlő tipikus LG-s stílusjegyeket magán viselő darab. Akinek az elmúlt évben volt alkalma hosszabb-rövidebb ideig a cég valamely tévéjét, Blu-ray lejátszóját, soundbarját vagy házimozirendszerét használni, az ismerősként köszöntheti majd a perifériát. Fogása kényelmes, a funkciógombok kialakítása és száma is megfelelő, így könnyen elérhető az összes fontos szolgáltatás. A kényes-fényes fekete fényezés viszont nem volt túl jó ötlet, ráadásul ennek tisztítása sem túl egyszerű. A háttérvilágítást lespórolták róla, viszont cserébe a gombok a sötétben fluoreszkálnak egy darabig.

A tévé képes együttműködni USB porton keresztül csatlakoztatott egérrel, illetve billentyűzettel, ami a menürendszer mellett néhány internetes alkalmazás, valamint a böngésző használatát is megkönnyíti. Egy ingyenesen letölthető alkalmazásnak hála a távirányító kiváltható iOS vagy Android operációs rendszert futtató tablettel, okostelefonnal is. Ez bizonyos esetekben, például ha be kell valamit gépelni böngészőbe, kifejezetten jól jöhet, viszont az is igaz, hogy a fizikai valójukban létező gumigombok nyomkodása komfortosabb, mint az érintőképernyőé.

Jól használható menürendszer

Az LG a Samsunggal ellentétben nem változtatott a tavalyi koncepción, így a smart rendszer alapja továbbra is egy portálszerű kezelőfelület, ahonnan minden egyes funkció, szolgáltatás és paraméter elérhető kezdve a rendszerbeállításoktól az EPG-n, rögzített műsorokon, médialejátszón, csatlakoztatott eszközökön, futtatható applikációkon át egészen a böngészőig, kislexikonig. Kifejezetten barátságos, magyarul is kommunikáló megoldásról van szó, aminek kezelésébe gyorsan bele lehet jönni, használatát pedig a feliratok mellett színes ábrák, ikonok is segítik.


A kép-, hang- és rendszerbeállítások megváltoztatásához, illetve a hálózat menedzseléséhez meghagyták az 5-6 éve bevezetett, hasábos kialakítású menürendszert. A kellően sekély struktúrában az egyes menüpontok, funkciók és paraméterek elhelyezésénél a logikát vették alapul, így kezelése senki számára nem okozhat különösebb nehézséget, pláne hogy a rövid magyarázó feliratok innen sem hiányoznak. Ezenkívül egy gombnyomással előcsalható egy gyorsmenü, amiben az előre programozott képprofilok közül válogathatunk, illetve itt kapcsolható be az elalvás időzítése is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés