Magyar torrentper, HDD és SSD hízókúra

13 TB, 10 TB, 8 TB, 480 GB, Skylake balhé, AMD SoC

Véget ért az év első és egyben egyik legnagyobb kiállítása, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show, ahol idén a szórakoztatóelektronika mellett szép számmal voltak megint PC-s újdonságok is. Tudósításunkban mintegy 80 anyag jelent meg az eseménnyel kapcsolatban, melyek között az említett két termékkategórián felül voltak friss fotós megjelenések is, így érdemes visszamenőleg is átpörgetni, hátha valami kimaradt.

A nagy esemény után mégsem merültek alvó állapotba a cégek. A tárolós cégek közül több is nagy aktivitást mutatott, és kifejezetten nagy tárkapacitású egységeket mutattak be. A Seagate például előrukkolt első, héliummal töltött 10 TB-os HDD-jével, illetve egy hagyományos, de NAS/RAID felhasználásra szánt 8 TB-os példánnyal is. Ezt követte az OWC Envoy Pro mini pendrive, ami nem is annyira mini, ha azt nézzük, hogy akár 480 GB-nyi anyagot is képes tárolni, tehát egy apró, USB-s SSD-nek fogható fel.

Aki normál, 2,5"-es SATA SSD-ből vágyik igazán nagy kapacitásúra, az sem marad éhen: a Fixstars egy 10 és egy 13 TB-os modellt mutatott be, amivel kategóriájában az élre tört. SSD-fronton nem csak ez volt az egyetlen történés. A Marvell egy új SSD-vezérlőt mutatott be, amely az iparágon belül elsőként alkalmazza azt az eljárást, amivel a rendszermemóriát tudja gyorsítótárként használni.

A VGA-k piacán nem történt változás, csupán egy szem driver, azaz egészen pontosan gyorsjavítás érkezett az AMD háza tájáról. Ehhez kapcsolódóan egy szavazást is kiírtunk, melyben olvasóinkat kérdezzük, hogy az AMD és NVIDIA terméktámogatási rendszerének megváltozását követően mi legyen a meghajtóprogramokkal kapcsolatos hírek sorsa? Aki érintett a témában, és még nem szavazott, az most pótolhatja.

Processzorral kapcsolatos újítás csak egy jött, ugyan nem az asztali vonalra, hiszen egy Opteronnal bővült az AMD kínálata. Mégsem lehet mellette szó nélkül elmenni, hiszen az A1100 valójában egy ARMv8 alapú szerverprocesszor, pontosabban mondva SoC, amivel megadják a kezdőlökést az ARM régóta dédelgetett terveinek. Az Intel is kivette a részét az elmúlt napok eseményeiből, igaz csak közvetve: a Skylake processzor a hűtőbotrány után most azzal kavart nagy port, hogy kiderült, az új lapka bizonyos terhelés mellett lefagyhat vagy hibásan számolhat.

Mint azt már említettük, csak nemrég lett vége a CES-nek, de úgy tűnik, a szórakoztatóelekronikai cégek nem dőlnek hátra teljes nyugalomban. Az LG máris bejelentette, hogy az új, 2016-os tévékbe szánt, 3.0-s WebOS okostévérendszert egy "lightos" konstrukcióban elérhetővé teszi a korábbi modellek számára. A Samsung is úgy döntött, hogy frissíti a Tizen okostévéken futó rendszert, ami meglepő, hiszen felveti a kérdést, hogy akkor mi lesz az eddig árult Evolution Kittel? Végül a Philips is tett egy bejelentést, miszerint hamarosan elkészülnek az UHD-kompatibilis Blu-ray lejátszóval, aminek már a külseje is igen vonzó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés