CeBIT először
Nagy utazás
Első CeBIT-em úgy indult, hogy előtte lévő hét szerdáig nem is tudtam róla, hogy megyek. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért a kérdés: „Nem akarok-e CeBIT-re menni? Megüresedett egy hely, beférnék.” Hát, bevallom, hirtelen nem is tudtam válaszolni, de kis gondolkodási idő (ami úgy 2 másodperc lehetett) után mosolyogva igent mondtam. Mint a kisgyerek, aki karácsonykor végre megkapja a hőn áhított ajándékot, úgy vigyorogtam utána. Ki tudja, lehet, hogy ez ilyen once-in-a-lifetime alkalom lesz. Utazni nagyon szeretek, sőt vasárnap volt szerencsém újra fellátogatni Budapestre, az Utazás kiálltásra. Így legalább lesz mihez hasonlítanom az expóméreteket – gondoltam.
Kb. 1100 kilométer autózás után értünk Hannoverbe. A szállás innen még jó 40 km-re volt, Hagenben.
A szállásunk
Már a Messe – leánykori nevén Messegelände Hannover – (a kiállítási terület, mint nálunk a Hungexpo) felé menet bemutatkozott a német precizitás és előrelátás. A Hannoverből kifelé tartó autópályasávokat reggel visszafordították a város felé, így elkerülve a nagy dugókat. A hatalmas forgalom ellenére tényleg elfért mindenki, egyszer sem kényszerítve a másikat megállásra. A Messéhez érve jött a német szervezés következő megnyilvánulása. Itt bizony nem lehet ész nélkül oda parkolni, ahova a kedves látogatónak tetszik. Ha így lett volna, bizonyára délig sem parkolunk le. Ezt megelőzendő számtalan, a közlekedést irányító ember terelte a rengeteg autóst, szépen sorban feltöltve a nyitott vagy többszintes fedett parkolóházakat.
A kocsitól még pár száz métert így is gyalogolhattunk a bejáratig, viszont ezután a budapesti expóhoz szokott szemeim újabb érdekességet fedeztek fel. Buszt. Mármint a Messe területén buszjáratokat. A járatokból is hármat. Itt kezdtem rádöbbenni, hogy mekkora is lehet ez az egész terület, ha még a Hallékhoz (kiállítótermek, pavilonok) is tömegközlekedés visz. Voltak egyébként kisebb, 7 személyes mikrobuszok is. De láttam pár sportosabb, öltönyös fiatalembert, akik kis rollerjükön vagy bicajon száguldoztak ide-oda. Első buszos utunk a PresseCentrumba vezetett. Az újságírók itt írhatják meg és tölthetik fel a világhálóra híreiket, cikkeiket. Innen aztán ki merre lát, szétszéledt a csapat, ment mindenki a kiszemelt pavilonok felé.
Csak a rend kedvéért pár száraz statisztikai adat: a szinte kereken 1 négyzetkilométeres Messe területén 496 ezer m2 fedett, 58 ezer m2 nyílt kiállítási terület van. Viszonyításképp a hungexpós A pavilon 21 ezer m2. A 27 épületben, pavilonban idén 5845 cég állított ki 77 országból. Az egy nappal rövidebb kiállítás ellenére az előző évhez képest többen voltak kíváncsiak a CeBIT-re, kb. 495 ezren. Szóval nemhiába ez a világ legnagyobb kiállítási területe.
A már sok CeBIT-en járt PH!-s különítményen mintha már nem láttam volna viszont a saját lelkesedésemet. Azzal magyarázták, hogy például sok gyártó évről évre ugyanazt a standelrendezést hozza, sőt nemegyszer előző évi termékeket szinte ugyanúgy kiállítanak. Nekem viszont minden új volt, bármerre néztem, csak ámultam-bámultam. Első utunk a 24-es terembe vezetett. A terem egyik sarkában a chemnitzi egyetem lelkes diákjai építgették robotjaikat, amikkel különböző feladatokat oldottak meg.
Másik felében házak voltak. Szédítően sok ház és hűtő. Na meg nagy tömeg, akik a különböző előadásokat, bemutatókat nézték, hallgatták. Furcsa volt, hogy szinte az első látogatott terem már vetekedett méretben a pesti Expó legnagyobb pavilonjával. És itt szembesültem a következő ténnyel először: ha nincs DSLR-ed, meg vagy lőve. A termekben a furmányos szervezők-rendezők olyan fényviszonyokat állítottak elő, hogy kis kompaktokkal esélye se legyen senkinek jó képeket készíteni, főleg állvány nélkül. A másik zavaró tényező ilyen szempontból a tömeg volt. Mentek, mint a birkák, bele a jól megkomponált képbe. Tehát fele képem elmosódott lett, a másik fele sötét, a harmadik „fele” meg belemászkálós-emberes. Ennek ellenére lett azért használható is. Ha valaki jövőre a CeBIT-re szeretne eljutni, ne tükörreflexes nélkül tegye.
Voltak még egyébként ilyen érdekes dolgok, amin már meg sem lepődtem. Például többször is láttam botszerű csipeszekkel meg zsákkal mászkálni embereket. Na ők a szemetet szedték. De nem ám valami szakadt borostás fazonokra kell gondolni, inkább tiszta egyenruhásokra. Nem is láttam eldobott szemetet sehol.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
