ZTE Skate

Az első hozzászólásban végigmegyünk azokon a fontos információkon és kérdéseken amelyek a legtöbbeteket érdekelhet., valamint a készülékről szóló általános információkat vesszük sorra. Vágjunk is bele.
1. Fórum használata
Ez a fórum azoknak az embereknek nyújt (szakmai) segítséget, akiknek kérdésük van a készülékkel kapcsolatban vagy csak érdeklődnek a készülék iránt. A fórumban TILOS a WAREZ valamint a telefonkészülék függetlenítéséről történő bejegyzések. Ha kérdésed van, először olvasd végig az 1.hsz-t, ha nem találtál a kérdésedre választ, használd a keresőt és annak segítségével próbálj megoldást találni. Ha így sem jársz sikerrel tedd fel kérdésed.
2. ZTE Skate: A Vas
A készülékről készült két részletes leírás a Mobile Arénán és a Technet oldalán is.
2.1. PRO és KONTRA
Amiért ne ezt válaszd:
A készülék már egy eleve elavult SoC-ra építkezik (ARMv6), 2 évre én biztos nem választanám, ha arról lenne szó, hogy most kellene vennem Skate-et.
Átlagos használatra rendben van, illetve az ára kompenzálja a hátrányait, de csodát nem kell tőle várni, lassan ez a készülék is kifut, és átveszik a helyét a modernebb készülékek (akár házon belül is).
Amit ki lehetett hozni a készülékből, az jórészt már ki is lett hozva, komoly fejlesztések-lehetőségek ebben a telefonban már nincsenek (gyári frissítés nem várható).
Ha játékra is használnád, főleg a friss játékokra gondolok, érdemesebb szétnézni ARMv7-es készülékek között, vagy várni a friss felhozatalra.
Amiért jó választás lehet:
Általános használatra teljesen rendben van, illetve akkor is, ha tudod hol vannak a készülék határai, ha nem tudod, gyorsan csalódás lehet.
Árban, ennyiért, ilyen készüléket (újként) nem kapsz más gyártótól.
Hazai és külföldi modderek foglalkoznak a készülékkel, és kialakultak már közösségek a telefon köré, így az ilyen szintű támogatása rendben van, többféle szoftver közül lehet válogatni, amivel a készülék tudása kiaknázható, mondjuk egy gyári rommal szemben.
3. Fontos tudnivalók
3.1. Androidos alapok (Kezdőknek)
Azoknak a tulajdonosoknak, akiknek teljesen új az Android világa, célszerű lehet mindenféle változtatás nélkül elkezdeni az ismerkedést a készülékkel. Az alap rendszer is jónak mondható, és mindenféleképpen egy átlagos felhasználónak elegendő. Természetesen nekik is ajánlom, hogy olvasgassák a fórumot, hogy jobban megismerjék a készüléket és az Androidot, valamint kérdeznek, ha megakadnak valamivel.
Ha a készülék alap állapotban is megfelelően működik, akkor miért is van értelme változtatni és cserélgetni rajta a dolgokat? Az alap rendszer elég csupasz és nem kimondottan a készülékre specializálódott. De vannak körünkben olyan Guruk, akik ezeket a rendszereket átalakítják, optimalizálják számunkra, hogy a készülék lehetőségeit 100%-osan kihasználhassuk. Tehát az alap rendszernél gyorsabb és értékesebb felhasználói élményt képes biztosítani.
3.2. Androidos programok
A készülék vásárlásakor a rendszerünk az alap programokat (appok-at) tartalmazza. Amennyiben egy adott feladatra kerestek programot, vagy csak kérdésetek van ezzel kapcsolatban, itt is kérdezhettek, de én inkább ezt a topikot ajánlom. (Mind két toppikban TILOS a WAREZ)
3.3. ROM telepítéssel kapcsolatosan
Mi is az a Custom ROM? A telefon operációs rendszere a ROM (maga az Android). Azért „custom”, mert valaki átalakította, elvégezte benne a fent már említett optimalizálásokat. Amit egy ilyen Custom ROM-tól várni lehet (amennyiben a jól elkészített):
- Észrevehetően gyorsabb működés
- A készülék üzem idejének növekedése
- Több opció a rendszer módosítására, testreszabására
Ezeket mindenki csak saját felelősségre tegye fel, és minden telepítésnél pontról-pontra el kell olvasni a telepítési utasításokat, és azokat kell követni.
FONTOS!! Csak megbízható forrásból származó ROM-ot válasszunk, lehetőleg olyan készítőtől aki már régebb ideje foglalkozik ezzel (ez némi utána olvasást követel).
Ha már eldöntöttük, hogy melyik ROM-ot szeretnénk feltelepíteni, akkor ezeket a lépéseket kell követni:
- Mentés készítése a jelenlegi rendszerről (ajánlott)
- ROM letöltése és ellenőrzése (MD5)
- Recovery letöltése és ellenőrzése
- Partícionálás kialakítása (ez nem mindig szükséges)
- Recovery feltelepítése
- ROM feltelepítése
3.3.1. Hogyan kezdjünk a ROM cseréhez (Backup)
Mielőtt belevágnák a ROM cserébe, érdemes lementeni a jelenlegi állapotot, hogyha esetleg nem tetszene, amit feltelepítünk, vagy ha hiba lépne fel a telepítés közben, akkor legyen egy mentőövünk. A Marketen több program is található erre a célra, de Custom Recoveryből is megoldható a backup fül menüpont alatt.
3.3.2. ROM csere 1. lépés (mit kell letölteni+ellenőrzés)
Az új ROM feltelepítéséhez szükségünk van magára a ROM-ra és egy Custom Recovery-re. Minden esetben ellenőrizzük, hogy hibátlanul töltöttük-e le a csomagokat (MD5 kód ellenőrzése). Ezen a helyen találtok Custom ROM-okat.
3.3.3. ROM csere 2. lépés (Recovery csere)
A Recovery cseréje után tudjuk elkészíteni a mentésünket a jelenlegi rendszerünkről és képesek leszünk feltenni egy másik rendszert (ROM-ot). A cseréket ezek alapján tudjátok végrehajtani.
Azoknak akiknek nem sikerülne feltelepíteni a leírás alapján, azok megoldás lehet egy másik driver használata. Sok embernél a Motorola driver segített. Amennyiben már telepítettetek egy drivert abban az esetben azt frissíteni kell a Motorolával vagy eltávolítani és utána feltenni az újat.
A driver csere után nem árt egy gyors gép újraindítás sem, a biztonság kedvéért.
Sok embernél előfordult, hogy a telefon a driver feltelepítése és a Waiting for device üzenetet kapják azoknak vagy az előbbi Morotolás megoldás segíthet, vagy mikor ezt az üzenetet látják a következőt kell tenniük. Az eszközkezelőben megkeresni az USB driverek, ott kel lennie egy ismeretlennek ebben az esetben. Akkor ott kell frissíteni a drivert és már menni is fog.
„Én úgy csináltam ,hogy bekapcsoltam a hibakeresést a telefonon, majd csatlakoztattam a pc-hoz.
Elindítottam a csomagban található install recovery windows file-t.A telefon újraindult , de zöld robotnál megállt .Ekkor telepítettem a motorola drivert , majd újra inditottam a win 7-et.Újraindulás után újra indítottam a recovery telepítését és már nem állt meg a robotnál csak kb 10 másodpercre.”
3.3.4. ROM csere 3. lépés (Partíció kiosztás)
A készülékben található belső memória nem mindig elegendő. Ennek orvosolására készült ez a leírás. Az EXT partíció használatával megnövelhetjük telefonunk belső tárhelyét, így a programok nem a valódi belső memóriára települnek, hanem a külön létrehozott EXT partícióra. Ez a partíció az SD kártyából kerül lekerítésre. Méretét érdemes 512 MB-ra állítani.
3.3.5. ROM csere 4. lépés (TPT veszélyei)
Ez az eljárás is arra hivatott, hogy átpartícionálja a készüléket, segítségével több helyet szabadíthatunk fel a programok számára. Ez azonban veszélyes, akár tönkre is teheti a készüléket, de egyes ROM-ok használatához szükséges. Azt ajánlom inkább, hogy mindenki olyan ROM-ot válasszon, amelyhez nem szükséges a TPT. Amennyiben a készülék a folyamat során megsérül, tönkremegy, kizárólag szervizben javítható és garanciavesztéssel jár.
3.3.6. ROM csere 5. lépés (ROM telepítése)
Töltsük le a telepíteni kívánt ROM-ot, majd ellenőrizzük a letöltött file-t (MD5 kód). A letöltött ZIP file-t fel kell másolni a memória kártya gyökerébe, innen fogjuk majd feltelepíteni. A lépések a következőek (Kelzsoca tollából):
„A romot lehetőleg így tegyétek fel:
(minden adat törlődni fog!)
Recoveryből menjetek végig ezeken:
mounts and storage menüpont alatt
- format boot
- format system
- format data
- format cache
- format sd-ext (ha van ext partíciód)
Ha ezeket végigzongoráztad, jöhet a rom telepítés!
install zip from sdcard menüpont:
- choose zip from sdcard
Kiválasztod a romot, felteszi, aztán újraindítod a telefont, és szép lassan indul a rom (az első bekapcsolás a rom felrakása után hosszabb időt vesz igénybe)
3.3.7. Hogyan léphetek be a Recoverybe?
Kapcsold ki a készüléket. Majd bekapcsolásnál egyszerre folyamatosan nyomjuk le a hangerő gombot lefelé és közben folyamatosan nyomva kell tartani a bekapcsolás gombot.
3.3.8. Mi okoz garanciavesztést és mi nem?
A garancia a készülék gyári állapotára vonatkozik. Amennyiben vissza szeretnék vinni a készüléket a szolgáltatóhoz, érdemes visszaállítani mindent az eredeti állapotba (Recovery, ROM, partíció kiosztás).
„A rootolástól felfelé, akár a gyári rom rootolása is garanciavesztéssel jár abban az esetben, ha valaki így viszi vissza a készüléket.
A custom romok, custom recovery-k, és custom firmware-ek használata meg végképp az ”
Gyári recovery visszaállítás: [link], [link],
Gyári ROM visszaállítás: [link]
Gyári állapot visszaállítása:
T-Mobile oldaláról letölthető, EXE-s megoldás: ZTE Skate készülék szoftverének frissítése. Ehhez előbb fel kell rakni a gyári, azaz FTM Recovery-t.
ZTE Corp. oldaláról letölthető, TPT-s visszaállítás.
3.3.9. Root jog recovery csere nélkül.
Ez azoknak a felhasználóknak segíthet, akik Root jogot szeretnének a készülék fölött, de nem akarják a Recovery-t lecserélni. [link]
3.4. Gyakori kérdések:
3.4.1. Melyik a legjobb launcher?
Mindenkinek más-más jön be, de egyszerre akár több is fent lehet. Próbálj ki több félét és a saját szájízed alapján döntsd el. Sokan a Go Launchert és az ADW Launchert EX-t használják. Ha megunod, egyszerűen eltávolítható.
3.4.2. Melyik a legjobb böngésző?
Ezt mindenki maga döntse el, de segítség képpen álljon itt egy gyors összehasonlítás.
3.4.3. Képernyő kalibrálás: proximity szenzor
„Ha véletlen hívást kezdeményezek és elveszem a fülemtől hogy hirtelen hívást megszakítsam nem bíROM! hiába nyomkodom a bill zárat vagy a képernyőt ugyanúgy sötét marad,és nem bíROM megszakítani a hívást! kénytelen voltam megvárni míg felveszi a hívott fél,és mentegetőzni hogy véletlen hívás volt!!! ”
Megoldás: Tarcsázóba üsd be a *#26***# kódot es kalibráld a proximity szenzort!
3.4.4. Hogy törölhetek mindent a készülékből?
Ha szeretnénk minden beállítást és adatunkat törölni a telefonból, akkor ezt használjátok: Beállítások – Adatvédelem - Gyári adatok visszaállítása
3.4.5. Miért Pusztavacsra áll be a QPS, nem is ott lakom?
Mert nem talált műholdat még a készülék. Az Mo. központja, ezért automatikusan oda dob be.
3.4.6. Akkumulátor kalibráció
„1-2x teljes merülési és feltöltési fázis szükséges a rendszernek, hogy az akkumulátort megfelelően tudja kezelni mivel az Android folyamatosan adatokat gyűjt, statisztikát készít az akkumulátorról és ezt egy fájlban tárolja, majd ebből tudja meghatározni, hogy mennyi szufla áll még rendelkezésre, tehát pontosabb visszajelzést ad nekünk.
Ezt a fajta "kalibrálást" minden ROM telepítés után el lehet végezni, mert a friss szoftver felrakása után ez a batterystat nullázódik.”
3.4.7. Flash player
Itt található, amit le kell tölteni:
3.4.8. Zseblámpa funkció
Jelenleg többen dolgoznak a megoldáson, de eddig nem született megoldás. Kövesd a fórumot a változás miatt.
3.4.9. Miért hallanak halkan a másik oldalon? Olyan mintha dobozból beszélnék.
Ennek az lehet az oka, hogy a kezeddel eltakarod a mikrofont. A mikrofon a készüléknek alján található a jobb oldalon.
3.4.10. Porosodás
Találtok pár hozzászólást, amiben a felhasználók arról beszélnek, hogy a készülékük illesztései pontoknál és érintőképernyő alatt porosodik. Sok felhasználó ezt cáfolja. Véleményem szerint a megoldás, ha tokot használunk. Ajánlom a bőr illetve szilikon tokokat, ezek védik az illesztéseket a porosodástól.
Itt egy videó milyen lehetőséget használók én.
3.4.11 Turbo SIM
Turbo Sim: Nagyon jól összefoglalta a lényeget Kelzsoca:
"A 3G-t már jobb ha el is felejted turbosim mellett
És akkor még hol van az, hogy elérhetőnek tűnik a készülék, de igazából nem elérhető, ledobálja utazás közben és még sorolhatnám.
A chipeken található F300-as microchip már régen elavult, és nem támogatja a 3G szabványt sem rendesen, továbbá a GSM rendszer eléggé összetett és bonyolult rendszer, ahhoz hogy egy turbosim tökéletesen működjön több dolog függvénye:
- SIM kártya
- SIM kártya kora-állapota
- földrajzi helyzeted
- toronyhoz, tornyokhoz viszonyított távolság
- az éppen szinkronizált torony fajtája (régi, új stb.)
- központi szerver
- telefon
- telefon szoftvere
- telefon antenna
- turbosim fajtája
Ha ezekből csak 1 is problémás, a kapcsolatodnak annyi
Továbbá a központi szerver is figyeli a beérkező, és a hálózatra csatlakozó készülékeket, és csoportosítja őket:
- fehér (minden rendben)
- szürke (megfigyelt állapot, ha továbbra is gyanús a viselkedés, 1 hét után fekete)
- fekete (tiltott, kitiltott számok)"
3.4.12 Boot animáció cseréje
A boot animáció cseréjéhez szükségünk van egy általunk kiválasztott animációra. Ezekből jó párat találhattok neten is, de itt van pár. Ezeket a ZIP csomagokat töltsétek le. Majd kövessétek a következő lépéseket.
1. Szükségünk lesz egy fájl managerrel ami látja a telefont, pl: Root Browser lite
2. A letöltött animációt nevezzük át „bootanimation.zip”-re.
3. Ezt a ZIP filet, másoljuk be a telefonon lévő system\media mappába. (ehhez kell a telepített alkalmazás)
4. Indítsuk újra a telefont és próbáljuk ki.
Ez a megoldás CM7 ROM alatt lett tesztelve.
Itt olvashattok még erről, valamint ha szeretnétek saját animációt készíteni itt találtok hozzá segítséget.
Remélem segített ez a kis összefoglaló. Ha valamit kihagytam akkor kérlek titeket, hogy írjatok, hogy mit látnátok még itt szívesen.
Köszönet mindenkinek aki tudásával, véleményével hozzájárult a témához. Külön köszönet KelZsocának akinek többször is hivatkoztam a munkájára.
Készítette: Jano_023
[ Módosította: dabadab ]
Blogom: http://adf.ly/6G3XH












A javasolt 600 MHz helyett pedig 800 MHz-en fut, mint pl. a Samsung Galaxy Ace esetében, ám ott 480x320 pixel, míg a Skate esetében 800x480 pixel mellé jár, tehát nem tudom, mire lesz elég. Valahol azt olvasni, meglehetősen fürge, ám máshol lassúnak és bugosnak állították be (bár az optimalizálatlanságra fogva).






)





Mind kettő tetszik de a 2. Az jobban a krómozott-vagy fémes jack miatt meg a hátlap se rossz olyan gazdagos beütés
Ez lesz a nyerő







