Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Sziasztok!

    Van bárkinek tapasztalata/ismerete arról, hogy mit lehet jogilag tenni, ha egy (szerződéssel) felosztott ingatlannál az osztatlan közös tulajdon (jelen esetben a méretlen villamos fővezeték) karbantartása/cseréje közvetlenül csak egy tulajdonos érdeke?

    Persze, fizesse ki, mondanám én is. De itt nem kényelmi érdekről van szó, hanem vagyoni és személyi biztonságot kockáztató problémáról.

    Mégjobban kifejtve, egy hosszú udvaros, több házas ingatlanról beszélünk. Az áram jelen formában úgy jut el az épületekbe, hogy az utcafronton tetőn be - elágaztatás után egyik rész a ház órájába, másik rész a túloldali tetősíkon ki, át a következő épületre, ahol tetősíkon be, elágaztatás (továbbra is méretlen vezetékről beszélünk) óra és így még két épület.

    Az utcafronti házhoz bejövő első vezeték (azaz megkérdőjelezhetetlenül mindenki szolgálója) azonban elavult, a mostani igényekhez alulméretezett, és a padláson található elosztó kötések korszerűtlenek. Ebből tavaly adódott is egy probléma, amiből csak azért nem lett tűzeset, mert az elektromos eszközök hamarabb kezdtek tönkremenni, felhívva a figyelmet a problémára. A biztosító a szakszerűtlen hálózat miatt passzolta a károk térítését (jó, hogy nem égett le a tető, "csak" párszáz ezer Forint eszközkár keletkezett).

    Ennek apropóján regisztrált villanyszerelővel átnézettük a helyzetet, aki közölte, hogy jelen megoldással tűz- és balesetveszélyes az állapot, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a szolgáltató ezért leakasztaná az ingatlancsoportot a hálózatról.

    Jó-jó, de akkor mit lehet tenni? Ez csak egy kis kábelcsere meg villamosszekrény nem?

    Hát, nem úgy tűnik (megjegyzem, itt majd kikérem más villanyszerelők véleményét, és a szolgáltatóét is).

    - Egyszerű cserével nem oldható meg, mert ha a regisztrált szerelő új kábeleket hoz az oszlopról, akkor már nem köthet mindenféle láthatatlan helyen vezetéket, és nem vállalja a felelősséget arra sem, hogy csak úgy átköti a következő tetőre, ott meg van ami van.

    - Direktbe nem köthet minden házba az oszlopról - ez nekem is új, erről is megkérdezem a szolgáltatót - mert egy helyrajzi számon vannak az épületek, és nem épületenként jár a becsatlakozási pont, hanem helyrajzi számonként.

    - Az egyetlen megoldás, hogy minden épület villanyóráját kitelepítik az utcafronti ház falára, és onnan minden ház mért vezetékét továbbítják tetőn/földben. Csak ezzel az a baj, hogy a költség oroszlán része így a lakókat terheli - az új villanyóraszekrényt és az onnan elvitt kábelezés megoldását beleértve. Nem beszélve arról, hogy így az osztatlan közös megoldásból mindenkit egy saját megoldásba is kényszerít a helyzet, aminek a költségei pedig már nem tulajdoni hányaddal arányosak, hanem mindenkinek más, de jellemzően a legmesszebbi épületnél a legmagasabb (ami történetesen a legkisebb tulajdoni hányad).

    Mindennek köszönhetően a legbelső lakó szerint minden jól van így, ahogy van. Szerinte az a megoldás, hogy folyamatosan szemrevételezzem a vezetékeket a padláson, vagy csináltassam meg feketén (bár nem tudom ki fog nekem feketén villanyoszlopra mászni, vagy élő vezetéket szerelni). Az, ha valami történik, és nem fizet a biztosító / még meg is büntetnek mindenkit(?) nem érdekli.

    A másik lakó olyan alkesz csóró, hogy az 1500 Forint szemétdíj is nehézség számára minden hónap elején.

    A harmadik tulaj partner.

    Nos, a kérdés, hogy mit lehet kezdeni ilyen esetben?

    Szerk.: Az kimaradt, hogy van ügyvéd által ellenjegyzett közös használati megállapodás, ami szerint az osztatlan közös tulajdonok közös (tulajdoni hányaddal arányos) teherviselésűek. Csak a bonyodalmak miatt ez gondolom kívül esik a rendelkezésekből.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Rivaul #17479 üzenetére

    https://www.disneystudiolicensing.com/

    Még a Disney témájú privát - nem kereskedelmi - rendezvényre is engedélyt kell kérni. Egyébként bármilyen esetben tilos a Disney tulajdonok felhasználása akár csak népszerűsítésre is, legyen az üzleti, vagy non-commercial.

    Itt lehet árajánlatot kérni: https://www.disneystudiolicensing.com/licensing-request-form/

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz IOX #17501 üzenetére

    Az elállás joga úgy nézett ki, hogy egyik nap átvetted, és utána egy másik alkalommal visszaküldted? GLS-el ment vissza? (Ne haragudj lehet, hogy írtad).

    Ebben az esetben a feladásról (pontosabban arról, hogy te adtad át a terméket feladásra) van dokumentumod? GLS szokott ilyet hagyni, ha elvisz valamit.

    Csak azért, mert ha egy utánvétes terméket egyik napon (visszakereshetően) átvetted, és egy másik napon magad adtad fel, igazából nincs nagyon mese. Innentől a GLS feladata igazolni, hogy NEM fizetted ki, másképp hogyan hagyhatta nálad a futár, és tudtad magad visszaküldeni.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz vans? #17525 üzenetére

    Hivatalos linket nem tudok adni, de van valami EU-s határozat ami előírja, hogy ha egy országban az év fele+1 napot élsz életvitel szerűen, akkor oda kell fizetned a járulékaidat.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #37935104 #17563 üzenetére

    https://www.mokk.hu/ugyfeleknek/torvenyes-orokles.php

    A törvényes öröklés nem kérdőjelezi meg azt, hogy ki mennyit tett az örökhagyóért, pont ezért van megadva a végrendelkezés, vagy az örökségből kizárás mint lehetőség. Explicite egyébként is lehetetlen bizonyítani valaki eltartásának a mérlegét, így abszurd, de akár a rokon azt is mondhatja, minek vitted oda magaddal, ahol kevesebbet ér a pénze, ezzel ellehetetlenítetted, hogy további megtakarítást (és ezzel örökséget) gyűjthessen. Abszurd, de a törvény előtt legalább olyan érv, mint hogy magatokhoz kellett vennetek, mert másképpen nem tudott volna élni.

    Ez utóbbinak kölcsönös elismerésére lehet eltartási szerződést kötni, amelyben az eltartott mint majdani örökhagyó vállalja, hogy eltartásának költségeit majdani örökségével fizeti meg.

    Helyzetedben egyébként a számládon lévő pénz határeset, ha kimondottan nincs róla papír, hogy letétbe helyezte nálad az összeget, a többi rokonnal meg nem beszél, ember legyen a talpán, aki bebizonyítja, hogy a számládon mennyi a mamád pénze.

    Az ékszerekkel kapcsolatban hasonlóan ködös a helyzet, mert nem sokminden igazolja, hogy az övé, főleg, ha a rokonok sem tudják...

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #37935104 #17565 üzenetére

    Ismerem a körülményeket, még ha nem is ilyen közelről. Egy hamarosan 90 éves néni szomszédságába költöztünk két éve. Ő nagyon jól tartja magát, egészségügyileg egyetlen baja az "öregség". A lánya - aki szintén nem fiatal - jár hozzá szeretettel, de a néni úgy gondolja ő csak nyűg a lányának, így minden látogatással csak rosszul érzi magát. Az unokái nagyritkán látogatják, a dédunokákat ha hozzák is, nem ismerik, csak "néni" nekik.
    Volt, hogy elesett az udvarban, felsegítettem, de akkor is azt hajtogatta, hogy így már gyűlöl élni, és meg kéne halni, mert haszontalan és nyűg mindenkinek. Ami meg kínos, mert nem tud rá az ember mit mondani...
    Aztán lassan egy éve megszületett a kisfiunk, és jobb időkben ha kint hagyjuk, megkértük, hogy vigyázzon rá. Persze erre semmi szükség nem volt valójában, de nagyon boldoggá tettük, és azóta kevesebb a negatív beszédtémája is.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz tpeter77 #17575 üzenetére

    Az Alza saját kódexe szerint:
    A reklamáció felvételekor az alábbiak kerülnek felajánlásra :
    javítás;
    vagy
    ugyanolyan vagy hasonló, de jobb paraméterekkel rendelkező termék;
    vagy
    pénzvisszafizetés, amennyiben a fenti opciók közül egyik sem megfelelő.
    Tehát elsősorban az első kettőt kell felajánlaniuk. Jelezd, hogy van náluk ugyanolyan termék, azt szeretnéd kérni.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz LuckyL #17577 üzenetére

    Értem, és az is tiszta, hogy a kötelező jótálláson túl szerződéses jótállás van, viszont ha az eladó ÁSZF-e ezzel kezdődik:
    A 24 hónapot meghaladó garanciával árusított termékek esetében a 24 hónap elteltével ingyenes javítást biztosítunk.
    Akkor számomra úgy értelmezhető, hogy ez az elsődleges.
    Mindenesetre érdemes megnézni a gyártó feltételeit (gondolom ők írták elő a 10 év garit) mert én is jártam úgy webáruháznál APC termékkel, hogy visszafizetést ajánlottak fel "készlethiány" miatt, a gyártó viszont egyértelműen leírta a garancialapon, hogy mely termékcsoportok azok, amiket cserél hiba esetén, és az enyém is beletartozott.

    Az, hogy az Alza most kvázi 30-ért visszavásárol egy rossz terméket, amit aztán a gyártóval kicseréltet, hogy aztán eladja 40-ért egy érthető lépés lenne.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #05304832 #17601 üzenetére

    Vagy ha telket mentél oda nézni, szimplán mehettél a tulajjal is az autódban. Nem kell, hogy a helyi lakos vezesse az autót ilyen esetben. Pl. aki taxizik, vagy fuvarossal vitet haza cuccot magához. Kimegy minden fedexért a sarokra mert behajtani tilos? Nanemá :D
    Ezek a táblák Budapesten pl arra vannak (pontosabban lakó-pihenőt, vagy behajtani tilos kivéve célforgalmat) hogy a Waze ne arra tervezzen utat. Forgalmas utak párhuzamos utcáin, de főleg az azokat összekötő merőleges utcákban "nagyot" estek az ingatlanárak, illetve a lakók elégedettsége emiatt. A forgalmas utak csendes mellékutcáit élhetetlenné teszik az egérutazó, majd ott ugyanúgy beduguló autósok.

    Ilyen fotózgatás alapján egyébként a rendőrség ritkán büntet. Több ismerősömmel fordult elő, hogy kamera vette fel ahogy meghúzzák az autójukat. Szépen látszik rendszám, sofőr minden. A rendőrség válasza, hogy keresse meg a sofőrt és egyezzen meg vele, mert nem akkora a kár, hogy nyomozást indítsanak.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz coco2 #17620 üzenetére

    Nekem is az a véleményem, hogy a kukás példa alapján te nem jársz el jól, mert amikor a GDPR szerint törölnöd kell az adatot, akkor az nem visszaállítható módon kell tenned - tehát pl iratmegsemmisítő - és nem kukába tenni, ahonnan kiveheted vagy kilophatják.

    Az, hogy egy alkalmazást tilos használni nem kibúvó a jogszerű működés alól. Ott van a borosgazda, akit elmarasztaltak, mert megmérgezte a saját borát, a tolvaj meg belehalt: Hiába volt tilos meginni a bort, a gazda nem hívta fel rá a figyelmet, és ezzel arra lehet következtetni, hogy számított rá, hogy megissza a tolvaj és így meghal.

    Esetedben hiába tilos az alkalmazás használata ászf szerint, ha a közzétételével és a működési módjával feltételezed, hogy kezelendő adatra tehetsz szert, akkor arra fel kell készülnöd.

    Egyébként az ÁSZF szerint nincs kivétel a használat tiltása alól? Mert akkor szerintem ellentmondó is: Ha használni akarod, el kell fogadnod, de akkor nem használhatod.

    Az adatok megadása ÁSZF elfogadás után történik, vagy már előtte? Mert ha már az ÁSZF elfogadás előtt is rögzítesz adatot, akkor arra már keletkezik kötelezettséged, akkor is, ha utána elfogadva az ÁSZF-et nem használják tovább az alkalmazást.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz dethroner #17736 üzenetére

    ééés megérkeztünk oda, hogy miért volt problémázás a "rabszolgatörvény" miatt.
    A családban, meg az ismerősi körökben "lusta ráérős pesti népség" volt aki tüntetett a rabszolgatörvény ellen, meg "kényelmes irodahuszár, aki nem örül hogy van munkája, bezzeg ezelőtt, mikor munkanélküliség volt...".

    Aztán pont a két legnagyobb hangú közül az egyiknek elkezdték nem kifizetni a szombati napjait hó végén, merthogy majd ha kevesebb lesz a munka valamikor a jövőben, akkor lecsússza. A másiknak meg a vírus alatt elégették 2022-ig a szabadságkeretét - ami igazából jobb mint fizetetlenül otthon lenni - majd ezentúl nulla szabadsággal fut még másfél évig.
    Persze a munkáltató a szemét.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #40993792 #17749 üzenetére

    Elnézést. Annak ellenére, hogy szerintem pártállástól függetlenül tényeket közöltem. Nem gondoltam, hogy off-ba téve (amúgy mire van az off-topic, ha nem témán kívül eső, de kapcsolódó hsz-re?) sem fér ide.
    Szerk.: Az kimaradt, hogy leginkább azért írtam, hogy a kérdésfeltevő, és mások is lássák, nem kell meglepődni, történik ilyen az országban. Az egyik egy nagynevű multi, aki nem csinál meg ilyet, ha kicsi esély is van a jogi támadhatóságra.

    dethroner - Nagyon szívesen. Nem csak neked írtam, ha így akartam volna, privátban küldöm.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz SP4C3 #17785 üzenetére

    Abból amit írtál, úgy vettem le, hogy ismeretes számodra is, hogy attól, hogy egy szoftver ingyenes, nem jelenti azt hogy üzletszerű tevékenység során is használhatod.

    Na ha ezt te körbe is járod, és tudod, hogy mindent használhatsz, a Zellenőrnek nem kötelessége ezt tudni. Neki az a feladata (ha már odamegy) hogy kekeckedjen. Márpedig fog, és azt mondja, hogy akkor addig szeretné lehetséges bizonyítékként lefoglalni a gépet, amíg végig nem olvassa a LibreOffice licenszét, és meg nem győződik róla, hogy jogos a használat. Egy ilyen helyzet sem neked (ha saját tulajdon a gép) sem a munkáltatódnak (ha esetleg folyamatban lévő munkával, fájlokkal zárolják) nem előnyös.

    Másfelől nem tudom, hogy mi a pozíciód a cégnél, és az milyen felelősséggel jár. De a kontextusból az jön le, hogy az IT nem a te hatóköröd. Innentől kezdve pedig kutya kötelességed azt csinálni, amit a rendszergazda mond, ugyanis bármilyen kapcsolódó probléma az ő felelőssége, és nem a tied. Emögött pedig az a rész is ott van, hogy neki nem feladata téged tájékoztatni minden lehetséges felmerülő problémáról, elég ha ő tud a kockázatokról, és emiatt utasítást ad.

    A harmadik pont, hogy a munkaeszközöknek általában leltáron kell lenniük, és van egy értékük is, ami a cég tulajdonát képviseli. Munkavégzés ezeken az eszközökön történhet, magántulajdon csak magán használatra lehet jelen. Minden más eset újabb kínos kérdéseket vet fel, minthogy te kapsz e pénzt azért, hogy a saját eszközödet amortizálod a munkavégzés közben, egyáltalán a te eszközöd e, vagy csak azt kell mondanod. Stb.

    Ezeket nem jogászként írom, hanem 5 év felsőoktatási intézményben végzett rendszergazdai tapasztalatból. Mindegyik ponthoz lenne egy-egy megtörtént példám is, ha érdekel szívesen leírom.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Jorus #17790 üzenetére

    Igen-igen, ha már van egy ilyen szabályzat, ez már nyilván tisztázza a körülményeket, és ha jól sejtem, egy ilyen esetén regisztrálják is az eszközt, ami már egy más helyzet lehet egy ellenőrzés során is.
    A gyakornoki helyemen adatvédelem miatt tilos volt saját eszközt használni, de bevinni lehetett, viszont első alkalommal be kellett regisztrálni és matricázták is, hogy az jöjjön ki ami bement. Miután eljöttem, alig tudtam a tamper proof azonosítókat levakarni az eszközeimről.
    A mostani helyemen meg szöges ellentét vagyunk, van akinek a saját 3D nyomtatója van bent az irodában, amit saját célra használ, cserébe ingyen nyomtat munkaügyben ha szükséges.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz qqzs #17802 üzenetére

    Amikor mi vettünk házat, akkor az adás-vételi aláírásakor teljesített első részletből kellett fizetnie az eladónak. A foglaló lezárt borítékban volt az ingatlaniroda széfjében. A szerződéskötés után kimentünk a házhoz, megbeszélni, hogy mi maradhat és mit takarítsanak el, és mielőtt jött volna, mondta, hogy még leszámolja a jusst az ingatlanosnak.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #17927 üzenetére

    Nálunk is így történt a megosztás.

    A tulajdonostárs érdeke is, hogy ez meglegyen. A mi esetünkben a helyrajzi szám alatt egy nagy udvar van 3 épülettel - azon belül 4 háztartással/tulajdonossal.

    A megosztási nélkül sem nekem sem a tulajdonostársnak nincs a kezében semmi, amivel a saját részét védi, ebben az esetben ha én beköltözök az ő épületébe, hiába hív rendőrt, rajta vagyok a tulajdoni lapon és oda vagyok bejelentve. A tulajdoni lapon a csak a tulajdoni hányad van feltűntetve, ami nem magyarázza, hogy az 25% tulajdonjogom a 4 lakásból 1-re 100%-ban vonatkozik, vagy a 4 lakásból 4-re 25%-ban.

    A saját részek névvel listázva, a közös részek pedig felelősségi körrel felsorolva (például, hogy mindenki a saját része melletti közös rész gondozásáért felel, a felmerülő költségek milyen arányban terhelnek, stb.)

    Szerk.: Ettől függetlenül van gond vele. Például mi most villamos mérőhely szabványosítást szeretnénk. Az ELMŰ viszont hrsz-enként köteles csatlakozást biztosítani. Az udvari közös vezeték azonban mára szabálytalan - öröklés jogán használt - és rosszul kivitelezett. Ezért az ELMŰ azt mondta, hogy ha új vezetéket hoz, a meglévő közösre már nem csatol vissza emiatt, így mindenkinek szabványosítani kellene. Arra meg nem mindenki akar költeni, leginkább az a szomszéd nem, akit nem fenyeget elektromos tűz veszélye a KÖZÖS rész rossz kivitelezés miatt. Tehát ha félek attól, hogy kigyullad, akkor fizessem ki én is az övét, másképp nem megy bele.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #17929 üzenetére

    Nem tudom, hogy pontosan ki melyikre gondolt eddig, de szerintem a többiek is erről a megoldásról beszéltek. Nálunk ennek a papírnak a fejlécen szereplő neve "Közös használati megállapodás".

    Ennek eredményeként marad a helyrajzi szám egy, a tulajdonlapon mindenki %-os tulajdonos marad, de nyilatkozik, hogy kölcsönösen elismerik egymás saját tulajdonát.

    A konkrét megosztás (új hrsz. stb) nálunk például nem ment volna, egyrészt, mert a 3 épületből 1 közelíthető meg az utcáról, a másik kettőnek mindenképpen a közös szolgalmi utat kellene használnia, a másik hogy globálisan a közös használatú résszel együtt megfelelünk a beépítettségi aránynak, de külön külön nem mindegyik épület felelne meg, mert van amelyiknek egyáltalán nincs saját telke.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #17931 üzenetére

    Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor én arra válaszoltam, hogy:
    #17927 "Hogyan veszed rá a tulajt?" , ami biker-nek szólt. Amit ő leírt, és kovacsroli inkrementált, arra írtam én is, hogy nálunk is így történt:
    ezt akár le lehet adni földhivatalban is (nem jelenti a megosztást, csak tudomásul veszik és csatolják). - Nálunk is így történt.
    Nálunk az ügyvéd írta meg, van rajz, határokkal feljelölve, és monori fh-ba leadva, bélyegzővel megvan minden lakónak. - Ügyvéd által ellenjegyezve, rajzzal, csak nem monoron. Minden tulajnak saját példánnyal.
    Innentől pl hitellel terhelhető egy része, míg a másik hitelmentes marad - A mi tulajdoni hányadunkon hitel volt, és hitel lett, sőt, kimondottan a bank miatt újra is kellett csináltatnunk az eladóval, mert ami akkor volt nekik, az formailag nem felelt meg a banknak. Bagatell dologról volt csupán szó: Az eredetin tulajdonosonként volt csoportosítva a lista, a bank meg ingatlanrészenként csoportosítást kért, hogy "átlátható" legyen, hogy az általunk vásárolni kívánt résznek csak egy tulaja van, akitől vesszük.

    Szóval nem azt írtam, hogy nálunk megosztási szerződés volt, hanem azt írtam, így történt, de nálunk máshogy hívták.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Hegyirabló #17944 üzenetére

    olyan 17 éves lehet

    Szerintem egy 17 éves könyvvásárlása nem igazán olyan dolog, amit rossznak kell feltételezni. Már az én 17 éves korom idején sem volt benne semmi, ha egy 17 éves magának vásárol.

    Másfelől a Revolut topicban konstans téma, hogy "Hogyan szerezzek bankkártyát a 13-14 éves gyerekemnek?" szóval még ha van is valami benne, tőled abszolút nem elvárható, hogy ezt gyanúsnak vedd, szóval a szülők nem rád fognak haragudni.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #05304832 #17981 üzenetére

    A bolt oldalán nincs erről semmi esetleg?

    Egyébként, ha a termék nem tartozik elállás érvényesíthetősége alól kivont csoportba (mint egyedi termékek, művészeti alkotások, stb.) akkor jelezheted elállási szándékodat bármikor. Ebben az esetben célszerű nem átvenni, mert akkor nem kell bajlódni a visszaküldéssel, plusz nem élhetnek a webáruháznál sem kifogással, hogy sérült az eredeti csomagolás stb.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz IO.sys #18010 üzenetére

    Ilyen esetben - nem csak rovarirtásnál, hanem bármilyen munkánál - ha olyan gondatlanságra leszel figyelmes, ami a későbbiekben okozhat gondot, jegyzőkönyvet kell felvenni a munkavégzés vezetőjével.

    Jelen esetedben ez úgy nézett volna ki, hogy írtok egy jegyzőkönyvet, amiben a permetes bácsi elismeri, hogy XYZ szériaszámú laptopokat, ABC márkájú, méretű és színű ruhákat, stb. lepermetezte. Ha látható, akkor fotó is készüljön mellékletnek.

    Ebben az esetben, ha az állításukkal ellentétben nem jön ki a ruhából, egészségkárosodást okoz, vagy bármilyen további anyagi kárt okoz, akkor a bevizsgálásnál sokat segítenek a fotók és a jkv. Tudom, tudom, utólag már mit sem ér. Meg ha időben tudod, akkor is elég nehéz az egységsugarú munkavégzőkkel szót érteni, nemhogy aláíratni valamit.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz hitcsaladja #18164 üzenetére

    Igazából erre félig-meddig reflektálva feltennék egy kérdést, mert nálunk is aktuális átalakítás miatt fontos lehet:
    Nem úgy van általánosságban, hogy a szomszédokkal mindig úgy alakulnak az ilyen takarás/átlátás dolgok, hogy abban a formában kell maradjon, ahogy tulajdonba kerüléskor volt?

    Példa: Átlóg a kertembe a szomszéd szilvafája amikor beköltözök, akkor nem vágathatom ki. De ha utána növeszti át, akkor szólhatok, mikor elkezd átnőni?

    Példa2 (nálam az egyik releváns kérdés): Felrakatok egy napelem rendszert a tetőm azon oldalára, ahol a lehető legjobb a tájolás is, és most üres telek van. Mi van, ha 5-3-1 év múlva valaki oda 4 emeletes házat épít, és kinullázza a teljesítményem?

    Példa3 (ez a leginkább ide kapcsolódó): Van már egy ablakom, ami átlát a szomszédba (nem a szomszéd udvarra néz, de átlát. Amikor idejöttünk, a palakerítés gyanúsan pont olyan magasságba volt emelve, hogy a jóhiszemű átlátást akadályozza (de ha dobbantóra állok izzót cserélni, már premierplán). Mi van, ha az emeleten ugyanide nyitunk egy ablakot? Nyilván nem átbámulni akarok, csak fényt és levegőt, ugyanakkor nagyon kukkolás gyanús, tekintve hogy a szög miatt ő csak a plafont látná be nyitott ablaknál, de ha én kinézek, végiglátom a portáját. Ilyet lehet a beleegyezésük nélkül, és csak akkor van gond, ha mondjuk kukkoláson kapnak (ami nem fog megtörténni, mert tényleg nem cél) vagy indok nélkül megreklamálhatják, tekintve, hogy sérti a magánszférájukat?

    Köszi előre is! :R

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz mm00 #18169 üzenetére

    Köszönöm!

    2: Ez szép kis buktató tud lenni, és ahol eddig érdeklődtem számításba sem vették ezt.

    3: Nagyszerű, tehát ha az engedély megvan, onnantól már semmilyen reklamációnak nincs helye.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz mm00 #18171 üzenetére

    Ez viszont ha jól értem, akkor a 2,3 példára is vonatkozik.

    Legalábbis ha a panoráma vagy az intimitás sérelme kártalanítást nyerhet, akkor egy értelmetlenné tett beruházás is (letakart napelem).

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • Amúgy ha lenne egy szomszédom, aki esetleg folyton azzal lenne elfoglalva, hogy mi mit csinálunk, és szegény gyerekek is minket bámulnának naphosszat, mert a trubadúrdoboz az rossz; majd ez a szomszédom föléemelkedne a kerítésnek - akár építésügyileg szabályosan - akkor tuti igyekeznék valami szabályos módot találni rá, hogy ott viszonozzam, ahol a legjobban fáj. Mondjuk szabadtéri helikopterverseny, és kolbászos grillezés hétvégente. Tuti megoldaná, hogy a gyerekek ne távcsövezzenek.
    Bárminemű egyezés a korábbi témákkal csupán a véletlen műve.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz meroly #18408 üzenetére

    A Groupama nálam is kibújt már a fizetés alól. Beázás miatt korrodálódott padlástéri villanyvezeték csinált elektromos kárt, szerencsére még éppen nem tüzet.
    Azonban a beázást, mint káreseményt csak úgy ismerik, hogy leesett az eső (pontosabban felhőszakadás történt), és te beáztál, és bejelented pár napon belül - hiszen feltételezik, hogy életvitel szerűen ott élsz, és nem jársz egy hétnél hosszabb időre nyaralni.
    Az én kárigényem - ami úgy nézett ki, hogy hosszabb ideje észrevétlenül maradt beázás(ok) tönkretettek egy vezetéket, ami ezután galibát okozott - semelyik káresemény formába nem fért bele.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz CounterBoci #18452 üzenetére

    Esetleg megkeresheted a kártyakibocsájtó bankod, hogy mire van szükségük a chargebackhez.

    Lehet, hogy elég nekik bemutatnod a törölt rendelést, és visszaterhelik a fizetést.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz inf3rno #18461 üzenetére

    Na jó, de kinek kéne olyan befektetés, amit nem válthat ki sosem?

    Úgy értem oké, tegyük fel, hogy "1-2 évtized után már lehet, hogy lemondhatod a biztosítást, mert lesz annyi pénzed, hogy fedezz egy kisebb katasztrófát belőle." Illetve feltételezzük, hogy fog még érni valamit, azzal ellentétben amit fjudors fórumtárs helyesen felvetett. Mit tegyek vele ha összegyűlt?
    Elköltsem? Akkor sehol nem vagyok.
    Tartogassam még? Meddig? Amikor már annyi vagyonom lesz, hogy nem érint meg anyagilag, ha leég a házam?
    Azt sajnos nem a lakásbiztosítás megspórolásával fogom összerakni:

    A 120 hónapos hitelidőszak alatt a biztosítás teljes összege 2 havi hitel-törlesztőrészletet emészt fel. Tehát 10 év alatt az ingatlan árának 60-ad részét költöm biztosításra. Ilyen tempójú megtakarításnál lassan aktiválódik a kamatos-kamat lényege, anélkül pedig 600 évig tartana összegyűjteni az árát.

    Ennek fényében talán érthető az összezavarodottságom: Mégis milyen pénzt tegyek egy új ingatlanba? Azt az 1-2 millió forintot, amit 20-30 év reszkírozással összegyűjtök a be nem fizetett biztosítással? Még önerőnek sem elég...

    Nálam kevés biztosítókat jobban utáló embert tudok elképzelni, de még engem sem győz meg ez a mód a megkerülésükre.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz inf3rno #18469 üzenetére

    Ha kevesled a pénzt, akkor kell beletenni még tőkét.
    Nem teljesen értem, hogy miből vonnék be tőkét? Arról beszéltünk, hogy a lakásbiztosítást (azt a havi 2-5 ezer forintot) kiváltjuk befektetéssel, és nem arról, hogy eleve rendelkezésre áll egy masszív tőke.

    Akkor mégegyszer: 20 év alatt, havi 3000 forint megtakarítással 5% kamattal 720kHUF beforgatásával lesz, 1190kHUF.
    Ha kezdetben rendelkezésre áll ez a teljes összeg, azaz 720k kezdéssel, további havi megtakarítás nélkül elérhető 1910k, ami még mindig semmi, egy szél által megtépett tetőt, vagy egy csőtöréses-fürdőszobát sem fedez, nem hogy rosszabbat.

    Szóval ha mindent le akarsz fedni ugyanúgy, akkor minimum köss életbiztosítást minden családtagra, lakásbiztosítást, kaszkót a kocsira, aztán talán már közel jársz.
    Én nem így állok hozzá. Egyszerűen megnézem mi az a havi összeg, amit nekem megér a nyugalom. Például a hitelem mellett is van biztosításom, mert hetente egy energiaital árán nekem megéri, hogy tudom, ha pl. elpusztulok egy őrült miatt az úton akkor nem marad egyedül a feleségem a gyerekemmel a hitelre.
    De a telefonra például magamnak már nem kötöttem biztosítást, mert tudom, hogy vigyázok rá, és ha össze is töröm, olyan rövid életciklusú eszközökről beszélünk, hogy úgyse éri meg.

    Hogy számszerűsítsem, itt már működik amit mondtál:
    Az S8-am pont akkor törtem össze (esztétikai szintig csak), amikor lejárt a hűségidőm, és újra kedvezményes telefont hozhattam el. Ez idő alatt befizettem volna 60ezer biztosítási díjat, és 20ezer önerőt a javításra. Ez 80-ezer forint, egy 2 éves telefonért pluszba, ami akkorra kb pont ennyit ért hibátlanul. Tehát olyan, mintha 80k-ért megvettem volna makulátlan állapotban egy új telefont, amire további garancia már nincs.
    Ehelyett nem fizettem semmit, kihoztam 60-ért egy kifutó Note9-et, ami két szinttel jobb (egy generáció, és egy kategória lépés) valóban újonnan, garanciával. És megmaradt az értékcsökkent, de saját célra megfelelő S8.
    Persze a kockázat itt is megvolt, hogy mi van, ha másnap töröm használhatatlanra, azonban ezt a kockázatot ezért a megtakarítási lehetőségért cserébe megkockáztattam.

    Ezzel ekvivalensen akkor nem biztosítanám a házam, ha a futamideje alatt összegyűjtenék annyi pénzt, amiből akkorra két kategóriával jobbat is vehetnék.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz meroly #18509 üzenetére

    Én egyszer rútul jártam egy autópálya matrica miatt. Tévedésből nem arra az autóra vettem a Simple-ben, amelyikkel mentünk. Az autó egy rokoné volt, akinek tartózkodási helye egy saját tulajdonú, de tűzkár miatt épp lakhatatlan lakásban volt (háziorvos, stb. miatt nem szüntette meg, de az állandó lakcímén lakott egyébként.)

    Nos, az autópályakezelő a Belügyminisztériumból lekérte a tulajdonos adatait - érdekesség, hogy a forgalmiban az állandó lakcím volt rögzítve - és értesítéseket küldött a leégett lakás címére, és a megfelelő (és teljesen érthető) szabályok alapján vélelmezte az átvételüket.

    Ezután 4 hónappal az ügyvédi iroda már érdekes módon megtalálta az állandó lakcímén, csak ugye addigra a tartozás megtízszereződött.

    Próbáltunk fellebbezni, igazolást vittünk a katasztrófavédelemtől, hogy lakhatatlanra égett az ingatlan, a közös képviselőtől, hogy nemhogy a rokonunk, de senki nem lakik ott évek óta.

    Nem fogadtak el semmit, arra hivatkozva, hogy a tartózkodási helyeden elérhető _kell_ hogy legyél bármikor.

    Tudom, ez fonákja annak, amiben te jársz, csak egy érdekesség, hogy mennyire komolyan veszik a tartózkodási helyet.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Matska #18539 üzenetére

    Egyébként műszaki szemmel pont ez jutott eszembe, mire a végére értem, le is írtad.

    A biztosíték azért van, hogy ne tudjon semmi lefüstölni. A megszabott értéke a vezetékek teherbírására és a fogyasztó áramfelvételére vannak méretezve. Nem mondom, hogy nem láttam már karón varjút, de ez a "pótoltam a biztosítékot és elfüstölt" valóban sántít. Egy oda való biztinek hamarabb ki kellett mennie, minthogy kiégjen bármi.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz asdf_ #18559 üzenetére

    A közelmúltban a munkahelyemen szükség volt egy számítástechnikai alkatrészre, bár leginkább a móka kedvéért, semmi életbevágó.

    Megmaradt a júliusi keretben a rávaló, és megrendeltem emailen, mert a Webshopban nem tudta a honlap lekezelni a külföldi céget, akinek a nevére kértem a számlát. További fun-fact, hogy a saját nevemre is kérhettem volna a számlát, mert nem igénylünk vissza adót, stb. rá. Csupán a könyvelésnek kedvezek ilyenkor.
    Kiemeltem, hogy legyen meg légyszi a hónapban, ha nem, akkor tárgytalan.

    Erre jeleztek, majd 4 nap múlva felszólítottak augusztus végén, hogy vegyem át a terméket.

    Szerencsére az augusztusi keret is hagyott helyet, szóval megesett rajtuk a szívem, és átvettem. (Utólag kíváncsi vagyok, mit tudtak volna tenni, ha nem veszem át? Nem igazoltattak, hogy eljárhatok a cég nevében, a kért adatokat meg egy céges aláírásból is ki lehet venni.)

    Ezután kiderült, hogy végeredményben nem is lesz jó arra amire kell, így eredeti csomagolásában hagyva szóltam az ügyfélszolgálatnak, hogy elállnék a terméktől, amire persze azonnal előhúzták a céges vásárlás kártyát.

    Senki nem járt rosszul igazából. A cég elbírja, én befogom saját használatra a cuccot. Csakhát mókás, hogy egy cég nem dönthet úgy átvétel után azonnal, hogy mégsem felel meg számára az interneten rendelt termék.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #18571 üzenetére

    Ahogy minden eddigi, ez is relatív.

    Egy "kipróbált" bontókalapáccsal például igaz.
    Egy teljesen bontatlan, behatolásjelző csomagolással ellátott IT alkatrésszel nem.

    Ugyanígy látok visszaélési lehetőséget magánszemélyeknél is. Egy bontókalapács, egy levegős szögbelövő, stb. Hamarabb kell egy magánszemélynek hétvégére, 4 napos elálláson belülre. Egy cég, aki határidőkre dolgozik, nem biztos hogy meg tudja játszani ezt.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz discord #18624 üzenetére

    Két dolog, ami tapasztalat FB szabályokkal:
    - A név kitakarása nélkül screenshotolt posztokat a facebook kérésre leszedi. Ezt azzal indokolják, hogy sérti az eredeti posztra beállítható nyilvánossági beállításokat (melyeknek on-demand módosíthatónak kell maradni). LuckyL egyik válaszában az van, hogy te tetted ki az adatokat, és ők csak továbbosztották, de ez screenshot esetén közel sem ilyen egyszerű. Abban az esetben, ha valóban csak továbbosztják, megmarad a lehetőséged
    a) A láthatósági beállítások korlátozására, így továbbosztás esetén sem láthatja szélesebb kör, mint akinek szánod. Illetve utólag módosítva visszavonhatod a làthatóságát.
    b) A poszt tartalmának módosítására, amiben reagálni tudsz a félreértésekre a szerkesztés használatával.

    - A screenshotok arcképes profilképek esetén több határt is feszegetnek. Merthogy az sem úgy működik, hogy egyszer kikerül az internetre nyilvánosan, és akkor már mindenki kedve szerint letöltheti. A profilképed továbbra is a saját tulajdonod, letölteni, lemásolni (esetleg egy rágalmazáshoz felhasználni) csak a hozzájárulásoddal lehetséges. Nagyjából itt is hasonló a magyarázat: Hiába publikus az eredeti helyen, ott a te kezelésedben áll, és bármikor megszűntetheted, amennyiben az érdekedben áll, de egyéb módon más által nem használható fel.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz TheProb #18753 üzenetére

    Nincs kapuja.

    Hát akkor ez nekem egyszerűnek tűnik. Ha annyi helye van, hogy egy autóval bárhol beálljon a viakolorra, akkor annak elégnek kell lenni. Az ingatlanra való behajtást és kihajtást nem korlátozhatod, de ha nincs kapu, akkor neked parkoláskor nem kötelességed tudni, hogy oda miként hajtanak be, így ha egy kapunyi hely marad, akkor szabályosan várakozol ott.

    hogy "büntetésből" körbeállna autóval

    Bár ez sovány vigasz abban az esetben ha sietsz valahová, ott is tilos várakozni, ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja.
    Tehát ha te beállsz elé úgy, hogy ő még szabadon behajthat az ingatlanjára, utána meg körbeáll, akkor te vagy jobb helyzetben.

    Ettől függetlenül én sem javaslom az oda-vissza szivatást, mert annak előbb utóbb anyagi kár, rosszabb esetben személyi sérülés a vége.

    Én amire még gondolni tudok, hogy esetleg kérhetnél területfoglalási engedélyt az önkorinál. Régen egy jó helyen álló, de mégis ingyenes parkoló mellett laktam, és a parkoló autók jó részét ismertem, mert hónapokon (talán éveken át) sem mozdultak. Aztán egyszer valami program keretében egy egészségbuszt terveztek odaparkolni. Véletlenül (nagyon helyesen) pont a rohadó autók helyén jelölték ki a helyét, és az autók 1-1.5 hónappal korábban kaptak kis cetlit, hogy XY számú területfoglalási engedély alapján tól-ig időtartamra lesznek szívesek elvinni a járművet, és ha nem, akkor a tulajdonos költségére elvontatják. Hát volt is amit a trailer vitt el, és sosem került vissza.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz zolikaDB #18987 üzenetére

    Nagyon hasonlóan jártam az elmúlt hónapban, csak mosógéppel.

    Elromlott, majd a szervíz azt mondta, hogy belátható időn belül nem tudja javítani alkatrész ellátási problémák miatt. Visszavásárolják.

    Maga az alkatrész egy olyan része a gépnek, amit csak egészben cserélnek, de több forrásból is találtam hozzá javítási útmutatót.
    Napokig agyaltam, mert:
    - Ha megjavítom akkor nincs tovább garancia ugyan, de minden macerától megszabadulok (most). Meg úgy igazán én sem szeretem ezt a "dobjuk ki, vegyünk újat" hozzáállást, főleg amikor egyértelműen javítható valami.

    - Ha meg visszaadom, akkor egy ugyanolyan gépet jelenleg szállítással megvásárolva 2 héten belül kapok meg, és rá kell fizetnem 25000 forintot. Plusz hetekig nincs mosógép itthon.

    Végül a második mellett döntöttem, feltételezve, hogy később más baja is lehet a gépnek, amit már nem biztos, hogy javítani tudnék. Így relatíve 25000 Forintért megint egy új gépünk lesz, új garancia kezdőidőponttal.

    Ami pedig az érdekes része, hogy miközben próbáltam hivatalos úton alkatrészt keresni, elmondták az egyik helyen, hogy az a baj, hogy a gyártók a komplett gépekbe sem győzik csinálni az alkatrészeket, nemhogy alkatrészpiacra, ezért ez a nagy cseremánia, ami meg indukálja a késztermék piac terheltségét, és az ördögi kör kezdődik elölről.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz herdsman12 #19016 üzenetére

    Ez egy kicsit olyan, minthogy a boltosnak köteles vagy e odaadni az igazolványodat. A válasz nem, ugyanakkor ő meg köteles nem kiszolgálni, ha nem tud a korodról meggyőződni.

    Korábban volt már róla szó itt a topikban, érdemes visszakeresni. A lényeg az volt, hogy nem vagy köteles, főleg bárkinek elküldeni, de akkor azok a bárkik sem kötelesek ellátni azt a feladatot, amit vársz tőlük.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #19037 üzenetére

    Pénzmosási kockázatnak kitett intézményeknél (bank, fintech, cryptopiacok, kaszinók) tudtommal kötelességük másolatot készíteni adatellenőrzéskor.

    herdsman12
    Bocsi a példáért, legalább annyira volt vacak, mint a kérdés, hogy _bárkinek_ köteles vagy e másolatot küldeni.
    Mellesleg _bárkit_ megkérdezhetsz, hogy mire kell neki, és milyen jogszabály szerint kell arra másolat. Ha van joga elkérni tudni fogja, ha nincs akkor tudni fogod.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz herdsman12 #19057 üzenetére

    Nem szeretek felülni az off-vonatra, de.

    Az első válaszomban mindenféle cinizmus nélkül, általánosságban válaszoltam, mivel semmi konkrétum nem volt a kérdésben. Még offba is tettem, hogy nehogy bárki konkrét válasznak tekintse.
    Aztán nekiállsz on-ban panaszkodni, ahelyett, hogy konkretizáltál volna (és nem, nem csak én láttam úgy, hogy így nehéz válaszolni a kérdésre).
    Én meg egy kis cinizmussal ugyan, de semmi sértőbbet nem írok, mint te rám. Sőt, ami azt illeti, újabb tök korrekt dolgot javaslok, teljesen normális hangnemben.
    De nekem van hülye stílusom, meg agresszív hajlamaim. :N

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz venom8888 #19074 üzenetére

    Szia!

    Nem teljesen értettem meg néhány körülményt, de azok csak akkor irányadóak, ha ha anyud az első két részben nem érintett, akkor a következő a felesége (amennyiben még együtt élnek).
    A temetőkről és a temetkezésről 1999. évi XLIII. törvény szerint:
    20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:
    a) aki a temetést szerződésben vállalta;
    b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
    c) * végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;
    d) * az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz venom8888 #19078 üzenetére

    Kezdem összerakni, bár még mindig vissza kell kérdeznem (a válás, öröklés, eladás, ajándékozás nem jogi szavak, de kicsit beszédesebbek az íratásnál):
    - Jelenleg még nagybátyád tulajdona a házrész, vagy csak rendelkezett róla, hogy a volt felesége gyerekei örököljenek majd utána?
    Saját gyerekei, aktuális felesége/élettársa gondolom nincs.

    Azért lényeges ez, mert ha nincs végrendelete, felesége vagy élettársa, akkor a b) c) pont után a d) pont jön.
    A d) pont szerint öröklési sorrendben gyerek, feleség és élő szülők híján édesanyád a következő hozzátartozó.
    Ugyanakkor ha már életében mindent "átíratott" másokra, akkor öröksége nem nagyon lesz, így anyud lemondhat róla (majd eztán neked is le kell, stb.).
    Amit viszont nem tudok, hogy attól függetlenül, hogy az örökségről lemondasz, a temetési kötelezettségtől is szabadulsz e. Előbbiről sokat láttam már (adósság lett volna az örökség), de ettől a temetést önszántukból is intézték. Talán valaki ezt jobban tudja itt.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz st3v3np3t3r #19082 üzenetére

    Vht. 79/A. § (3)
    [link]
    A mindenkori öregségi nyugdíjminimumig (jelenleg 28500HUF) nem terhelik.
    A fölötte lévő, és 4x érték közötti részt 50%-ig terhelik.
    4X fölötti részt korlátlanul.

    Tehát 9750 Forinttal fogják rövidíteni.

    Szerk.: Maximum 35 napig fenntartják, így ha még marad tartozás, akkor a 35 napon belül érkező összeget is terhelik.

    [ Szerkesztve ]

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • A szlovákoknál nekem nagyon tetszett, hogy van éves és 365 napos matrica is, szerintem nagyon hasznos tud lenni, főleg, ha az ember év közepén vesz autót, vagy ha pl. márciustól-márciusig tartó időszakban utazik.

    Az éves (vagy jó esetben 13 havi) matrica csalóka, mert ha mindig azt veszed, akkor igazából csak az utolsóhoz kapsz +1 hónapot. Minden előbbinél ugyanúgy kifizeted a januárt a következő éves matricával. Tehát legideálisabb esetben 1/13-ad rész előnyt ad, minden újabb évnél ez 1/25, 1/37 ... részre csökken.

    Ezzel szemben egy márciusban vett matricán (9 havi adja ki az éves országosat, akkor még pont megéri éveset venni) 3 hónapot bukik az ember, csak mert rosszul időzített.

    Persze ha lenne 365-napos, akkor jóval kevesebben vennék meg már decemberben a következő évit. Elég lenne csak januárban, vagy az év első utazásakor megvenni.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Pocee #19244 üzenetére

    Én még kártyás terhelésnél sosem jártam utána az ellenoldali számlaszámnak, illetve nem tudom, hogy az mennyire pontos, de a számlaszám amit linkeltél:

    Egyébként a saját bankodnál kérheted a bankkártyás fizetés visszavonását (chargeback), hívd fel őket és vázold a helyzetet.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz asdf_ #19262 üzenetére

    Én a szüleimnek évek óta úgy vásárolok eBayen, hogy azt hiszik, olyankor fizetem ki a cuccokat, mikor már megjöttek. Nem értik már ezt az egész PayPal dolgot, és a kínába előre elküldött pénz nagyon vészjóslóan hangzik nekik.
    Inkább így oldottam meg :D

    Volt egy saját esetem is, gondolkodtam is a GVH bevonásán:
    Adott egy webáruház, ahol láttunk egy asztalt, amihez hasonlót sehol nem kapni. Nem szeretünk ilyesmit nem megnézni vásárlás előtt, de úgy voltunk vele, hogy megrendeljük, majd visszaküldjük, ha nagyon nem olyan mint a képeken.
    Megrendeltük, ki is fizettük. Családi összejövetelre készültünk, vártuk nagyon. Szállítás 2 hét.
    2 hét múlva kaptunk egy mailt, hogy előreláthatóan csúszik a gyártás, ha akarjuk elállhatunk, de akkor kiesünk a várólistából, és ha lesz termék, az kapja elsőnek, aki már megrendelte, ha elállunk, újrarendeljük utánvéttel, akkor a végére kerülünk.
    Ok. A családi bulira már úgysem lesz meg, amúgy nem sürgős, várunk.
    Újabb 2 hét múlva új email. A gyártó elállt a gyártástól, nem kifizetődő nekik a megrendelt mennyiséget elkészíteni, válasszunk mást a webshopból helyette(!).
    Köszi nem, ez az egy asztal volt ami miatt jöttünk, hoci vissza a pénz.
    1 hét múlva rájuk kellett csörögni, hogy még mindig nincs pénz. Akkor azt mondták, hogy 2 hetük van rá, addig meglesz.
    1 nappal a 2 hét előtt csörögtem megint, hogy mindjárt lejár, mizu?
    Nem tudnak már visszafordítani kártyás fizetést(???) adjak számlaszámot, utalják.
    Szerencsére így is lett, de így volt náluk 6 hétig a pénzünk.
    És mi a szemétség benne? Hogy a webshopjukon, a GoogleAds-en és a Facebook hirdetésekben még akkor is kiemelten reklámozták a terméket, amikor már nekünk szóltak, hogy soha nem fog elkészülni. Ugyan hányan küldhettek nekik pénzt, esetleg hány embert csaltak a webshopjukba egy sosem létező termékkel?

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz #40993792 #19273 üzenetére

    Köszi, nem ismertem ezt a topikot, át is másolom névvel.

    (Az ki is felejtettem, hogy a feleségem megírta a storyt Google értékelésben, és a cég válaszolt rá egyet, hogy "A hölgy sosem volt vásárlónk, mindenki döntse el, hogy elhiszi e")

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #19275 üzenetére

    Szinte biztos, hogy én félreértem mire gondolsz. Én (sem) voltam a vásárlójuk a meghiúsult szállítási meg a számlázási adatok szerint. A feleségem megírta a tapasztalatunkat.

    Való igaz, hogy nagyon sok értékelő teljesen el van tévedve, és nem ahhoz az oldalhoz ír, ahonnan valóban vásárolt, de itt elég erős az összefüggés.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz MaCS_70 #19277 üzenetére

    Oké, akkor mostmár értem is meg nem is.

    A Google értékelések nem egy reklamációkezelő platform. Az értékelések elsősorban nem az üzletnek szólnak (bár ha van eszük, olvassák és jól használhatják visszacsatolásnak), hanem a többi felhasználónak, akiket érdekelnek az addigi tapasztalatok.

    Innentől kezdve ezen a platformon irreleváns, hogy kinek a neve van az adatbázisukban, ha az eset megtörtént.
    Ha nem történt meg, akkor jelenthetik a bejegyzést a Google számára, és elindul egy egyszerű procedúra amivel bizonyíthatják a felek az igazukat.

    De nem, ők nem ezt tették, mert ez nem sikerült volna. Helyette bizonyítékok hiányára hivatkoznak egy olyan felületen, ami a vélemények, tapasztalatok megjelenítésére szolgál, de a valóságban nem kérik be őket.

    További bizonyíték a sunyi hozzáállásukra...

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Ajándékok #19328 üzenetére

    A többiek válaszával teljesen egyetértve annyit hozzátennék, hogy itt is jelentsd a dolgot a HA!-n. Ez tipikusan olyan dolog, amiről nem árt tudni az oldal üzemeltetőinek.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

  • válasz Nordik #19440 üzenetére

    Ez egy érdekes kérdés, én is kíváncsi leszek egy szakmabeli válaszára.

    Addig is:
    1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről
    A 16. cikk szerint:
    "A gyermeket nem szabad alávetni magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatban önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak ..."

    Ebből nekem az jön le, hogy ha semmi többet nem feltételezünk egy elmélyült szerelemnél - 14 év felett beleegyezéssel egészen elmélyült szerelemről is beszélhetünk - akkor a szülőknek nincs joguk eltiltani őket egymástól csak azért, mert egy kicsit jobban a sarkára áll a lány a tomboló hormonok miatt.

    Nyilván jogukban áll nem támogatni a dolgot, mondjuk nem beengedni a házukba a srácot, vagy leendő zsebpénzt/mobilnetet megvonni, de ha a srác nem teszi ki a lányt a 19. cikkben felsoroltaknak:
    erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás - ideértve a nemi erőszakot is - bármilyen formáját
    csak egyszerűen "nem szimpi" szerintem az eltiltás = magánélettel kapcsolatos önkényes beavatkozás.

    Szóval az én olvasatomban nemhogy a srác nem vonható felelősségre, ha titokban találkoznak, de egyenesen a szülő korlátozza a lány jogait.

    És most offtopic storytime...
    Nem is olyan régen én is fiatal gimnazista és egyetemista voltam, és fogalmazzunk úgy, hogy elég sok lányt megismertem ez idő alatt - közvetve és közvetlenül is. Személyes meggyőződésem, hogy nagyon kicsi kivétellel a könnyűvérű, túlzottan bevállalós, két pohár után "vigyenmárágyba valaki" lányok nem azokból lesznek, akik korán kezdik, hanem akiket "kiszabadulásukig" vérrel és vassal óvtak. Amikor eltűnik a kontroll, akkor vagy így lázadnak, vagy egyszerűen nem tudnak betelni az addig tiltott gyümölccsel, vagy kétségbeesetten próbálják begyűjteni azokat az élményeket és tapasztalatokat, amikről a hosszabb pórázra engedett barátnőik már évek óta mesélnek. Ezekre a lányokra a környezetük olyan szót használ, amit senki nem szeretne a lányának.

    Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

Új hozzászólás Aktív témák