Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • MaCS_70

    félisten

    válasz ityam #19571 üzenetére

    Nem sok felülvizsgálati kérelmet terjesztettem be, de abban a kevésben rohadtul igazunk volt, mert ordas nagy jogsértés történt.

    Volt pl. egy közterhekkel kapcsolatos per, amely arról szólt, hogy a polgár valamit mikor csinált, ugyanis a vitatott cselekménye már túl volt az ellenőrizhető időszakon. Feketén-fehéren kifogásoltuk, hogy az Úr 1222. évében történt cselekmények miatt marasztalják, amikor az már jogszabály egyértelmű rendelkezése miatt nem volt vizsgálható, és már szabályosan nem is voltak meg a polgár erre vonatkozó iratai. Elutasították. Egy árva szóval nem indokolták meg, hogy miért is vizsgálható az 1222 év, csak azt, hogy arra az évre is hiányosságokat tárt fel a vizsgálat.

    A másik két ügy nem volt ennyire plasztikusan látványos, de jogi szemmel nagyon egyértelműek voltak. Ott sem kaptunk magyarázatot az elutasításra, csak annyit, hogy az eljárás megfelelt a jogszabályi előírásoknak, pedig ott volt egymás mellett a jogszabály és azt azzal ellentétes bekezdés az ítéletből.

    MaCS

    Fán nem lehet motorozni, motoron viszont lehet fázni!

Új hozzászólás Aktív témák