Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • bkercso

    nagyúr

    Megvettem ezt a K240 Sextettet, most írnék róla egy keveset.
    Először vodkaboy22-nál hallottam, és már ott megállapítottam, hogy úgy szól, amilyen a viselete: határozott, nyers erő. :) Meg azt is mondtam, hogy nem az én stílusom, aztán itthon mégis nagyon hamar megszerettem.
    Határozottan ül a fejen, mondanám szorít, de ez órák után sem zavaró. Ez a plüs fejpárna még így elemelve sem nyomja a szemüveg szárát, ill. nem is szelel ki szerintem, mert nem pozíciófüggő a basszusa.

    A hangjáról: először a lábascsövessel (bocs, hogy így hívom) hallgattam Scwaho stúdiós Aurora DAC-járól, majd itthon sajátról kétféle FET-es diszkrét erősítővel, és elég következetesen hozta a formáját, így amit most írok, az nem az erősítő hangja (persze az erősítők közötti különbségeket is tisztán megmutatja).

    Szóval egy jó nyers, ütős karakterű fejes, számomra pozitív értelemben. Odaüt, méghozzá részletező módon. Mélyben nagy hangerőn kicsit torz, de tolerálható, azon a közepes/hangos hangerőn, amin használom viszont nem hallok torzítást, és nem mondanám, hogy mos: szépen játszik. Egyébként mélydús, és én ezt szeretem. Néha kicsit sok, de lehet adaptálódni hozzá, mint a sötéthez. A közepe mint mondtam részletes, nem grízes, de érdes. A lágy jazz is élvezetes vele, de másképp, és főleg a pörgősebb zenék fekszenek neki (bár amúgy is inkább ilyeneket hallgatok). A gépzene is jó vele. Magasban nem szúr, de itt is üt, és szépen mutatja, ki mit csinál a cinnel a háttérben oldalt, szép suttyomban. :D
    Kilépve a mély-közép-magas ortogon rendszerből, azt mondanám, hogy nem egy nyílt hangú fejes. Nem mintha fedett lenne (dehogy!), de kicsit bele kell vele "süllyedni" a zenébe, nem az a szellős hangú típus. Kell kb. fél perc és már ez lesz a természetes, így nem zavar, de ebből következően ennél rövidebb ideig nem érdemes meghallgatni. :N Mint mikor meleg (pirosas) fényben nézünk egy fehér lapot: a monitor hideg fényéhez képest sárga, mégis, ha csak a lapot nézzük, fehérnek látjuk. Bár lehet, hogy tisztán a mélydúsága miatt érzem így, mivel egy SRH440-hez voltam eddig szokva.

    Ezután visszarakva a fejemre az SRH440-et egyértelmű, mennyire nem egy liga a kettő. Nem csak a más karakter miatt, de a K240-ből nagyon árad a zene. Folyik kifelé, deformálható kontinuum módjára, nem mint egy külön hangokból álló sokrészecskerendszer. Talán ezért mondják rá, hogy nem a mai iskola szülöttje? :F

    Köszi Vodkaboy22, hogy kölcsönadtad, ill. hogy ilyen szépen felújítottad! :C

    Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

Új hozzászólás Aktív témák