Gyorskeresés
Zsugorodásnak indult a Cell processzor
Az IBM megkezdte a chip 65 nm-es csíkszélességű változatának gyártását.
Hirdetés
Az IBM szűkszavú közleményben tudatta, hogy megkezdte a korábban 90 nm-en készülő Cell processzor második, 65 nm csíkszélességű generációjának gyártását East Fishkill-i üzemében. A lapkák zsugorítását lehetővé tevő új technológia javítja a kihozatalt, így hozzájárul az előállítási költségek leszorításához.

A Cell legismertebb alkalmazási területén, a PlayStation 3 játékkonzolban – a platform egységességének megőrzése érdekében – nem aknázzák ki a nagyobb órajelek elérésének lehetőségét. A vásárló egy kisebb fogyasztású, a Sony pedig egy kevesebb veszteséget termelő hardvernek örülhet majd – magának a konzol árának a csökkenése azonban jó ideig nem várható. A fejlesztők által propagált más területeken, így például szuperszámítógépekben, blade szerverekben és különféle gyorsítókártyákon viszont nőhet az összetett processzor népszerűsége, hiszen javul számítási teljesítmény/fogyasztás aránya, és itt valószínűsíthetően emelik az elérhető maximális órajelet is.
Azóta történt
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





