Gyorskeresés
Szuper szuperszámítógépet épít az IBM
Cell és Opteron processzorok fogják képezni a Roadrunner nevű rendszer alapját.
Hirdetés
Az IBM építi az amerikai energiaügyi minisztérium Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumának új szuperkomputerét – jelentették be a felek szerdán. A Roadrunner névre keresztelt masina egyik különlegessége, hogy hibrid rendszerében együtt dolgoznak az AMD Opteron és az IBM-Sony-Toshiba hármas által fejlesztett – a PlayStation 3 játékkonzolban is felhasznált – Cell processzorok; a másik pedig az, hogy teljesítménye a tervek szerint 1 petaflop lesz, azaz másodpercenként 1000 billió művelet végrehajtására lesz képes. Ez közel négyszer több „lóerő”, mint amellyel a világ jelenleg leggyorsabb szuperszámítógépe, a szintén az IBM által épített BlueGene/L rendelkezik.

A jelenlegi csúcstartó BlueGene/L
Az új rekorder klasztert a kereskedelemben is kapható hardverekből építik: alapját a legfeljebb négy Opteron processzort támogató System x3755, valamint a Cell chipekre épülő BladeCenter H szerverek alkotják. Mindkét processzorból 16-16 000 kerül majd a gépbe. A rendszer Linuxot és egy olyan speciális szoftvert futtat majd, amely a két platform között osztja el a feladatokat.
Hogy ez lesz-e az első petaflop teljesítményű rendszer, ma még nem tudni, mert számos vállalat és ország verseng az elsőségért. Az Egyesült Államokban az IBM mellett a Cray is állami támogatással fáradozik egy ilyen monstrum megépítésén, miközben Japán és Kína is gőzerővel dolgozik azon, hogy 2010-ig elkészüljön a világ legerősebb szuperszámítógépével.
A Roadrunnert a minisztérium olyan szimulációk futtatására fogja használni, amelyekkel kiválthatók az USA atomfegyver-arzenáljának naprakészen tartásához szükséges földalatti kísérletek.
Azóta történt
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





