A WD/HGST megint felvásárolt egy SSD-vel foglalkozó vállalatot

Tovább erősödik a trend, miszerint az adattárolóval foglalkozó, régi motorosnak számító nagyvállalatok, mint amilyen például a Seagate vagy a WD, felvásárlásokkal erősíti SSD-vel és úgy általában NAND adattárolókkal foglalkozó részlegét. Példának okáért a Seagate az idén vásárolta meg az utóbbi időben a hányatott sorsú SandForce-t, most pedig az egyébként (a Velobit, Stec, Virident révén már) szintén erős portfólióval rendelkező Western Digital nagyvállalati részlege, a HGST jelentette be, hogy némi pénzmagért cserébe kész megszerezni a Skyerát.

A sors fintora, hogy a hamarosan a WD kezébe kerülő, nagyvállalati SSD-rendszerekkel, adatközponti tárolómegoldásokkal foglalkozó Skyerát a legnagyobb riválisuk, a Seagate által birtokolt SandForce két kulcsembere alapította korábban. Ezen túlmenően a WD/HGST felvásárlási szándéka érthető, hiszen a Sykerában olyan cégek is befektetők voltak, mint a Micron, a Toshiba vagy éppen az SK Hynix, így az átlagnál szélesebb körű hozzáféréssel rendelkeztek a NAND termékekhez, ezáltal mélyebb technikai tudással is bírnak, amelyeket a fejlesztések során tudtak kamatoztatni.

A WD/HGST az akvizíció létrejötte után tehát jelentős termékportfólió, és ami a legfontosabb, vezérlőkkel és memóriákkal kapcsolatos technikai tudás birtokába jut, amivel alaposan megerősítheti a nagy profittal kecsegtető vállalati SSD termékvonalát a jövőben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés