Az AdoredTV exkluzív riportban közölt igen érdekes dolgokat az Intel háza tájáról, amelyben részletezték az X^e termékcsaláddal kapcsolatos problémákat, az egész grafikus divízió gondjait, illetve az irány teljes törlését, amelynek részeként állítólag Raja Koduri is távozik a cégtől.

Ahogy az lenni szokott ezek az anyagok nagy népszerűségre tesznek szert, eleve a szenzáció érdekében vannak megírva, de sokszor nincs sok igazságtartalmuk. Bár a mérnökök jönnek-mennek a cégeknél, azért a divíziókra vonatkozó tervek nem változnak csak így meg. Az Intel a GPU-s projektjeivel eleve nem a PC-s GPU-piacra vágyik, a valóban lényeges célpontot a gyorsítók területe jelenti. Ezek már a szerverpiacot célozzák, és itt ugyan maga a szegmens arányaiban nem nagy, de komoly áron mennek a termékek: egy-egy projekt akár dollármilliós nagyságrendű megrendelést is jelenthet. Ez azért az a szint, amit az Intel sem vet meg. Ráadásul pont mostanában kezdődik meg az exascale szuperszámítógép korszaka, amelynél egy rendszerkomponens kritikus fontosságúvá vált.

Az Intel számára tehát nagyon is fontos az X^e termékcsalád. Enélkül nem tudnak exascale, azaz 1 EFLOPS-nál nagyobb teljesítményű rendszereket biztosítani a megrendelők számára. Persze senki sem vitatja, hogy a cégnek problémái vannak a 10 és 7 nm-es gyártástechnológiáikkal, ami természetesen nem biztató, viszont az, hogy a Ponte Vecchio kódnevű fejlesztést nem törlik, hanem átviszik egy bérgyártóhoz, mutatja mennyire kritikus projektről és irányról van szó. Ez a jövőben sem fog megváltozni, noha kétségtelen, hogy az útitervben lehetnek majd módosítások, de a divízió leépítése és a GPU-s projektek leállítása egyet jelentene a kieséssel a szerverpiac egy nagyon zsíros szeletéből, ami bizonyosan nem szándéka az Intelnek.

A legnagyobb probléma a média szintjén, hogy sokan csak azt látják mennyire elvolt régen az Intel gyorsítók nélkül. Ez igaz is, csak régen senki sem tartott igényt olyan extrém mértékben skálázódó szuperszámítógépekre, amilyenek kellenek az exascale irányhoz. Ide azonban nem elég pusztán választani egy jó processzort és egy jó gyorsítót. Pont a skálázódás tekintetében keletkeznek olyan követelmények, amelyek szükségessé teszik az egyes hardverelemek memóriakoherens összeköttetését. Erre nincs széles körben elfogadott szabvány, így jelenleg a gyártók a saját zárt interfészeiket kínálják. Nem véletlen, hogy a bejelentett három exascale szuperszámítógép között egy olyan sincs, amely eltérő forrásból szerezné be a CPU-t és a GPU-t. Csak így biztosítható az egyszerű programozhatóság az extrém skálázás megőrzése mellett.

Az Intel tehát nem úri hóbotból fejlesztgeti az X^e termékcsaládot, a hozzá tartozó oneAPI környezetet, illetve nem véletlenül jelentették be a CXL-t. Utóbbira vonatkozóan ugyan szó van a szabványosításról, de nagy kérdés, hogy abból mikor lesz valami. Jó eséllyel csak 5-6 év múlva, addig pedig valamit árulni kell, különben az Intelt teljesen kiszorítják a szóban forgó területről, visszakerülni pedig nagyon nehéz lenne. Az egész GPU-s irány tehát egy reakció a piac változásaira. Lehet rá mondani, hogy kényszerű, de a végeredmény szempontjából mindegy, muszáj biztosítani a szükséges hardvereket, ha nem akarnak lemaradni. Emiatt elképesztően kicsi annak az esélye, hogy az egész grafikus divíziót lelőjék, egyszerűen nincs mivel helyettesíteni, a feladáson gondolkodni pedig most nem szabad. Természetesen elképzelhető, hogy az Intel projektjei nem jönnek be, ez viszont csak több év múlva fog kiderülni, addig próbálkozni kell minél többet megnyerni az exascale rendszerekre vonatkozó tenderekből. Olyan nagyon ez nem lefutott ügy, ugyanis jelenleg az Intel ellen csak az AMD tud hasonló kaliberű platformot kínálni, tehát a célterület egyelőre kétszereplős, ami meg is látszik a már építés alatt álló szuperszámítógépeken.

Az Aurora nevű szuperszámítógép kapcsán is rendkívül megkérdőjelezhető az az információ, hogy AMD vagy NVIDIA gyorsítók mehetnek az Intel megoldásainak helyére. Ez egyszerűen kivitelezhetetlen, ugyanis a rendszerbe készülő Xeonok CXL interfészt használnak, amibe a szintén CXL-re építő Ponte Vecchio kódnevű fejlesztés való. Ha az Argonne Nemzeti Laboratóriumban nem elégedett ezekkel, akkor inkább visszamondják az egész projektet, és átváltanak a Cray másik exascale dizájnjára, amely jelenleg az egyetlen alternatíva. Utóbbira épül például az El Capitan és a Frontier. Leírva jól hangzik, hogy ha a Ponte Vecchio nem válik be, akkor csak ki kell cserélni a GPU-kat, de ez nem egy PC. Az Aurorában a processzor és a gyorsító nem leváltható, rá vannak forrasztva a nyomtatott áramköri lapra, tehát a Craynek egy komplett áttervezésre volna szüksége, ha megváltozik az igény, ugyanakkor a gyártók keverésével oda lesz a legfontosabb újítás, vagyis a memóriakoherens interfész is, azaz teljesen értelmetlen lenne egy ilyen lépés.

Egyelőre sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy az Intel nem áll le a GPU-s projektjeivel, nincs értelme azelőtt feladni a harcot, hogy elkezdődött volna. Az AMD csomagja kétségtelenül jobbnak tűnik, de ez nem jelent automatikus vereséget, viszonylag sok eltérő igény van még az exascale rendszerek piacán is, amelyek közül némelyiket sikerrel célozhat az Intel. Már csak azért is, mert az AMD fejlesztései a jövőben is várhatóan az általános teljesítményre koncentrálnak, így egy-egy specifikus területen le lehet lépni azokat. Emellett az Intel célja hosszabb távon a 10 és 7 nm-es node-ok átvészelése lehet. Nyilván tisztában van azzal a vállalat, hogy nem alakult minden a terv szerint, de ilyenkor a legrosszabb döntés feladni az adott piacot. Ha ugyanis lesz valamikor egy jó platform, akkor nehéz lenne visszakerülni. Valószínűleg senki sem gondol a Santa Clara-i óriáscégen belül arra, hogy rövidebb távon csak úgy úszkálnak majd az exascale megrendelésekben, de arra igen, hogy valamilyen mértékben ott kell maradniuk a piacon, hogy később, egy jobb platformmal legyen esélyük letarolni azt.