Hazánkba is eljutott a Thrustmaster Xbox One-hoz tervezett kormánya

Aki szeretett volna magának Xbox One konzolt, már valahogyan biztosan behozta az országba. Ráadásul erre a masinára elérhető egy igen jó félszimulátor is Forza Motorsport 5 címmel, de eddig nehézkes volt ehhez megfelelő kormányt találni. A Thrustmaster TX Racing Wheel Ferrari 458 Italia Edition ezt a gondot oldja meg, ugyanis az említett beviteli eszköz már elérhető hazánkban is.


[+]

A Thrustmaster a kormányt technikailag Xbox One konzolhoz tervezte, de még az elmúlt év végén kiadtak hozzá egy friss firmware-t, amivel már PC-hez is használható. A valós Ferrari 458 Italia autóhoz képest 7:10 arányban kicsinyített, 28 cm-es kormány igen komoly technológiákat vet be az élmény fokozása érdekében. Többek között az elmozdulás szöge 270 és 900 fok közé eshet, mindemellett a forgatása kevés zajt csap. Az erő-visszacsatolási rendszer is precíz, továbbá a H.E.A.R.T HallEffect AccuRate technológiának hála a mágneses szenzor nem érintkezik semmivel, így nem tud elkopni. Ennek következtében a kormány precizitása az állandó használat során sem csökken.

A csomag részét képzik a Ferrari stílusú fémpedálok, a váltáshoz pedig a kormány mögötti kapcsolók használhatók. A termék tartalmaz még tíz gombot, illetve az Xbox One konzolhoz tartozó Xbox Guide gomb is jelen van. Nyilván utóbbinak PC-s módban nem lesz jelentősége.

A Thrustmaster TX Racing Wheel Ferrari 458 Italia Edition kormánnyal már világrekordot is futottak a Forza Motorsport 5 című játékban. Ez a fenti videóban látható, melyben megfigyelhető a rendszer működése is. Persze az élménynek ára van, mivel hazánkban 128 000 forint körül vásárolható meg a szerkezet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés