Önállóan, mobil nélkül működő VR headseten dolgozik a Samsung

Lassan tényleg kijelenthetjük, hogy egy új kategóriával gazdagszik a VR headsetek piaca, ugyanis a dedikált megoldások és a VR keretek mellett egyre több cég jelenti be, hogy önállóan működő, amolyan mindenes VR headseten dolgoznak. Elsőként a Sulon Q mutatkozott be, majd nem sokkal később kiderült, hogy érkezik DeePoon M2 is.

A Samsung saját fejlesztői konferenciáján Injong Rhee, a vállalat szoftverek és szolgáltatások fejlesztésért felelős vezetője nemrég elárulta, hogy továbbra is komoly figyelmet szentelnek a virtuális valóságnak, és olyan eszközökkel készülnek, amelyek önállóan is képesek működni, vagyis nem olyan VR keretek, mint a Gear VR, amihez egy megfelelő okostelefonra is szükséges.

A Samsung Gear VR csak a kezdet
A Samsung Gear VR csak a kezdet

Kifejezetten fontos tényező, hogy a Samsung többek között szerepet vállal a fentebb már megemlített DeePoon M2 fejlesztésben is, hiszen a rendszer alapját adó Exynos 7420 jelzésű rendszerchipet a vállalat biztosítja. Könnyen elképzelhető, hogy a DeePoon M2-vel a Samsung a lehetőségeit is teszteli, és valószínűleg már látták az eredményt, ami minden bizonnyal tetszhetett a vezetőknek.

Bár a Samsung túl sok konkrétummal nem állt elő, de valószínűleg a VR keretek nem szűnnek meg, viszont az okostelefonok miatt ezek sosem lehetnek tökéletes alternatívák a virtuális valósághoz. Az önállóan működő headsetek sokkal kézenfekvőbbek, ugyanis jóval szabadabb a rendszer tervezése, gondolva arra, hogy sokkal több hely lesz a hűtésre, illetve az akkumulátor is nagyobb lehet, ami növeli az üzemidőt. Ezek miatt komfortosabb és átfogóbb élményt lehet biztosítani.

A Samsung megemlítette azt az irányt is, amelyben az önálló VR headsetek képesek lennének a teljes mozgás- és gesztusfelismerésre. Ez azért lényeges, mert ilyen képességeket csak megfelelő komplexitású részegységekkel lehet elérni, amelyek sajnos nem kevés helyet igényelnek, így egy okostelefonban szinte esélytelen a bevetésük, legalábbis a közeljövőben. Egy önálló VR headsetben azonban ezeknek is lenne elég hely.

A vállalat azt is megemlítette, hogy ezek a fejlesztések nem fognak egyhamar megjelenni, de az irány egyértelműen a VR keretek piacának kiegészítése a sokkal jobb élményt biztosító megoldásokkal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés