Gyorskeresés
Megjelent az év első GeForce drivere
A WHQL minősítésű meghajtó a 266.58-as jelzést viseli.
Hirdetés
Az NVIDIA elérhetővé tette a WHQL aláírással rendelkező 266.58-as jelzéssel ellátott driverét, mely elsősorban GeForce 500 sorozatba tartozó kártyához kínál javításokat. Az eszközillesztő a Windows 7, Vista és XP operációs rendszerekre telepíthető, és a GeForce 6, 7, 8, 9, valamint az Ion és a 100, 200, 300, 400 illetve 500 szériás termékekkel rendelkező felhasználók hasznosíthatják, emellett az illesztőprogram tartalmazza a 9.10.0514-es verziójú PhysX drivert is. Természetesen a mobil GeForce-ok kezelése is megoldott a megfelelő eszközillesztőn keresztül.

A szokásos hibajavítások mellett új 3D Vision és SLI profilok kerültek a meghajtóba, továbbá az ambient occlusion funkció alkalmazható a Starcraft II: Wings of Liberty című játékra, ám számolni kell azzal, hogy az effekt elképesztően számításigényes, vagyis a teljesítmény sokat eshet. Több felhasználót érinthet az élsimítás támogatása a Need for Speed Hot Pursuit esetében. A technika ugyan nem minden felületen működik, de ez a konkurens termékek esetében sincs másképp, mivel maga az MSAA nem kompatibilis a játék rendermotorjával. Erre egyedül egy új élsimító algoritmus bevezetése jelenthet megoldást, példaként említve a morfológiai szűrést. A változások mellett a GeForce GTX 580-as kártyák tulajdonosai némi sebességtöbbletnek is örülhetnek. Az NVIDIA az alábbi programok esetében kimérte a változásokat az előző WHQL meghajtóhoz viszonyítva:
- Battlefield: Bad Company 2 – akár +7% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- BattleForge – akár +12% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- Call of Duty: Modern Warfare 2 (SLI) – akár +11% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- Dirt 2 (SLI) – akár +7% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- Far Cry 2 – akár +7% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- Just Cause 2 – akár +5% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat (SLI) – akár +5% (1920x1200 4xAA/16xAF)
- StoneGiant (SLI) – akár +9% (1920x1200 noAA/AF)
- Unigine Heaven (SLI) – akár +8% (1920x1200 4xAA/16xAF)
Az új driver telepítése után várható változások pontos listáját az alábbi dokumentáció tartalmazza, míg maga a meghajtó – a megfelelő adatokat megadva – letölthető az NVIDIA szerveréről.
Azóta történt
Előzmények
Sok újítást hozott az év utolsó Catalystja
-
Fermi újratöltve: GeForce GTX 570 és 580 tesztje
Az abszolút csúcskategóriás videokártyákkal az NVIDIA újra az élre tör!
Szintet lép az új generációs GeForce driver
-
GeForce PhysX, és ami mögötte van
Bevetésen az NVIDIA csodafegyvere. Vajon beváltja majd a hozzá fűzött reményeket?
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





