Nemrég írtunk arról, hogy jogi rémálomnak számít a PlayStation 5 "befeketítése", és mostantól meg is van az eszköz a Sony kezében, amivel könnyen lelövethetik a harmadik féltől rendelhető oldallapok árusítását, ugyanis a japán cég levédette a PlayStation 5 ilyen irányú dizájnját.
Hirdetés
Ez ugye nem jelenti azt, hogy innentől kezdve senki sem tervezhet egyedi oldallapot, de a következő 15 évben erről egyeztetni kell a Sony-val, és nyilván ennek valamiféle licencköltsége is lesz.
A szabadalom elfogadásával a PlateStation5 és DBrand megoldásai is nehéz helyzetbe kerülnek, hacsak nem tudnak megegyezni a japánokkal a további forgalmazás anyagi vonzatáról, de erre az utóbbi cég esetében kicsi az esély, ugyanis korábban kifejezetten heccelték a Sony-t, amivel végül saját maguk alatt vágták a fát.
Az egész ügy egyébként előrevetíti, hogy a jövőben hivatalos oldallapok jöhetnek, amiket akár a Sony is kiadhat.